DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Két gondolatot szeretnék ismertetni a törvényjavaslat kapcsán.

Az egyik látszólag formai vagy szemantikai, vagy talán nem is nevezhető jelentősnek első látásra, azt gondolom, azonban mégis az. Tudniillik miről is van itt szó? Ez az állami jövedelem, amit ezen a csatornán kíván majd a kormány beszedni, vajon micsoda közgazdaságilag? A közgazdaság-tudomány jelen állása szerint ez nem illeték, ez adó, akkor is adó, ha ezt önök illetéknek fogják nevezni.

Megszoktam már itt két év alatt, hogy átírják a Közgazdasági Kislexikont vagy a fogalomtárat az unortodox gazdaságpolitika jegyében. Az alaptörvényben az államháztartás vagyonát összekeverték a nemzeti vagyonnal vagy fordítva, a bruttó hazai termék helyett, a GDP helyett egy más fogalmat használnak, ami benne van az alaptörvényben, de a szakma nem vette át, nem is fogja, sőt a kormányapparátus sem veszi át, és nem használja a különböző előterjesztésekben, mert vannak fogalmak, amelyeket a szakma elfogadott, egyezményesen használ, egyezményesen fordítanak magyarról más nyelvekre és onnan magyarra. Tehát minek összekeverni a fogalmakat? Ne adj' isten, azért, hogy itt a zavarosban jobban lehessen halászni?

Mi a különbség az illeték és az adó között? Az adó olyan jövedelemforrása, olyan bevételi forrása az államnak, amiért közvetlenül nem ad semmit; végső fokon persze ad, de közvetlenül nem ad, és hogy végül mit ad érte, annak a kiderítése többek között az Állami Számvevőszék feladata, hogy a különböző vizsgálataival bemutassa országnak, világnak, parlamentnek, adófizetőnek, hogy mit kap a pénzéért.

Az illeték egy olyan jövedelemszerzési lehetőség, amiért valamit az illeték fizetője kap. Nos, ebben az esetben - ha illeték marad a neve - az illeték fizetője, a bank vagy a pénzintézet közvetlenül semmit nem fog kapni az államtól, hiszen adóként viselkedik ez a befizetés. Furcsa módon akkor lehetne ezt illetéknek nevezni, ha a lakosság vagy a vállalkozás fizetné, mert akkor végül is úgymond a befizetett összegért cserébe kap egy szolgáltatást, hogy a pénzét odatelepítik, ahová ő szánta. De miután nem a lakosság fogja fizetni, és nem a vállalkozások fogják fizetni, ezért ők adóként befizetik, és ők direkt módon semmit sem fognak érte kapni.

Most minek ez a játszadozás a kifejezésekkel? Ez tartalmát tekintve közgazdaságilag adó. Tessék már ezt annak nevezni, ami! Nem kell szégyenlősnek lenni, és itt a fogalmak keverésével megzavarni a közvéleményt, a szakmai közvéleményt, a szélesebb közvéleményt, eléggé zavart az enélkül is. Egyébként erről árulkodik, mármint erről az adótermészetről árulkodik a törvényjavaslat általános indokolása, hiszen ebben expressis verbis leírja az előterjesztő a következőképpen, idézem: "A forgalmi fogyasztási adóztatás alá eső termékkör behatárolása során az is nagy súllyal esik latba, hogy az adóelkerülés lehetősége minél kisebb legyen." Tehát itt maga az előterjesztő is leírja, hogy ez adó. Tessék ezt adónak tekinteni, mert hiszen a pénzintézetek, a bankok ezekért a tranzakciókért közvetlenül semmit sem fognak kapni az államtól. Be kell fizetniük, hogy a hiánycél elérhető legyen ezáltal, és hozzá lehessen járulni a hiánycél eléréséhez, amit az önök gazdaságpolitikája, ugye, a centrumába helyezett.

Én a magam részéről ezt egyoldalúnak tartom; nem térek itt erre ki, majd lesz erre mód a következő időszakban, amikor az Orbán-kormány kétéves tevékenységét fogja a Ház értékelni. Lesz arra mód, hogy ezt az egycentrumú gazdaságpolitikát értékeljük vagy bíráljuk, vagy minősítsük. Azt gondolom, hogy itt sokkal komplexebb problémákról van szó, mintsem egyetlenegy szempontot lehetne fetisizálni, és annak érdekében itt Magyarországból úgymond egy adóparadicsomot építeni.

És itt akkor rátérek a másik gondolatkörre, amit szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Ez pedig már szintén szóba került, hogy valójában ki fogja fizetni a révészt, ahogy a kérdés feltehető. Kérem szépen, megint csak a nem ortodox, illetve ortodox közgazdaság-tudomány álláspontját idézném: végső fokon az fogja fizetni, aki a szolgáltatást teljesíti. Ez naivitás vagy illúzió, hogy azt ne mondjam, valamiféle ámítás, hogy azt hiszi bárki, hogy ez a tranzakciós illeték vagy adó nem fog visszahárulni a lakosságra és a vállalkozásokra. Dehogynem! Nyilván nem egyszerre drasztikusan, hanem majd visszaszivárog, és itt nagy feladat fog hárulni nem tudom, hogy kire, a Gazdasági Versenyhivatalra vagy a Bankszövetségre, vagy nem tudom, a parlamentre, hogy ezt nyomon kísérje, hogy hogyan áramlik ez vissza. Jogi eszközökkel nem lehet kikényszeríteni, hogy a pénzintézetek, bankok ezt ne hárítsák át.

A dolog természeténél fogva szépen vissza fog szivárogni ez a közteher a lakosságra és a vállalkozásokra. Igaz, hogy nem nagy összeg, mert 1 ezrelék, mondhatjuk, de sok kicsi sokra megy, cseppekből áll össze a tenger is. Ez bizony rá fog terhelődni más egyéb adókkal együtt a lakosságra mint közteher. Ne higgye azt senki, hogy ez megmarad a bankok berkeiben, és a verseny úgymond, amire önök hivatkoznak, megvédi, megóvja a ráterheléstől a társadalmat.

Végül befejezésül, elnök úr, engedje meg, hogy megemlítsem azt a vesszőparipámat, hogy az éremnek két oldala van. A hiánycél elérése érdekében nagyon szerény erőket mozgósít a kormány a kiadási oldalon, és nemhogy nem mozgósít, hanem herdálja a pénzt, a közpénzt. Itt már a példa elhangzott az újabb nemzeti konzultáció kapcsán. Kérem, egy ilyen nemzeti konzultáció körülbelül egymilliárd forintjába kerül az adófizetőknek. Két év alatt, ha jól számolom, ez a negyedik nemzeti konzultáció, ami teljesen felesleges pénzkiadás. Lehet tudni, hogy mi lesz a vége, a miniszterelnök úr bejelentette, hogy ő mire fog szavazni, nyilvánvaló, hogy ez lesz a végeredmény, bárkivel fogadok bármekkora összegben. Teljesen felesleges!

Egy darab levélnek a költsége 90 forint. Mondják erre, hogy de a posta kedvezményesen kézbesíti. Kérem szépen, a társadalmi költség akkor is megvan, ha nem a postánál jelentkezik, vagyis ha a költségvetés a postának kifizeti ezt a költséget. Ez durván számítva - papírköltség, nyomdaköltség, borítékolás, szállítás et cetera - egymilliárd forint, és semmi nem fog belőle kijönni. Ráadásul nem is lehet ellenőrizni, hogy mit válaszol a nyájas adófizető, mert hiszen ezek a visszaérkezett válaszok úgymond nem hozzáférhetőek, én legalábbis nem találkoztam olyan lehetőséggel, hogy megnézhesse valaki, hogy a magyar választópolgár hogyan vélekedik ezekről a kérdésekről, de nem is az ő dolga.

Kérem, a kormánynak meg a parlamentnek a feladata, azért választottak minket, hogy a közpénzügyekről felelősséggel döntsünk. Nincs mit megkérdezni, nincs miért megkérdezni ilyen konkrét ügyekben az adófizetőt, hogy mondja már meg, hogy a bankok fizessenek vagy inkább ön hajlandó még a zsebébe nyúlni. Hát a válasz egyértelmű, teljesen értelmetlen ilyeneket kérdezni.

Tehát azt gondolom, hogy egyszer nevezzük a dolgokat a nevén, és nevezzük ezt az állami jövedelemforrást, állami elvonási csatornát tranzakciós adónak, mert ez az, másodszor pedig figyeljünk oda arra, hogy ez ugyanolyan közteher-növekedés lesz, mint a többi adófajta is.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu