DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Újabb adó a láthatáron, és ezzel a biztosítási adóval már igen nagy számú adóval kell megbirkóznia a magyar társadalomnak, az adófizetőknek, jóllehet ebben az 50 körüli adófajtában a helyi adók is benne vannak természetesen.

Az a kérdés, hogy merre halad Magyarország - quo vadis, Magyarország - ezekkel az adókivetésekkel. Nagyon riasztóak azok a számok, amiket a sajtóban és a Széll Kálmán-tervben is megismerhettünk. Az egyik ilyen adat az, hogy az elmúlt húsz esztendőben, tehát a rendszerváltás óta vagy a rendszerváltásnak nevezett események óta a reálbérek nem nőttek Magyarországon. Ez egy nagyon riasztó szám, és hogyha meghosszabbítom ezt az intervallumot, és a Széll Kálmán-tervnek a végére, az utolsó évszámára tekintek - 2015 -, akkor semmi remény arra a Széll Kálmán-tervből, hogy a reálbérek itt érzékelhető módon nőni fognak, hiszen a GDP maga sem nagyon növekszik, bár itt szerény növekedés van 2014-től előirányozva. De a fogyasztás, a közösségi fogyasztás és a háztartások fogyasztása is stagnál, illetve a prognózis szerint a háztartások fogyasztása a ciklus vége felé szerény növekedésnek indulhat.

Tehát a dilemma az, hogy a sokféle adóval, az újabb adó bevezetésével a magyar társadalom, a magyar adófizetők motiválhatók lesznek-e azoknak a problémáknak a megoldására, amik előttünk állnak. Úgy tűnik, hogy ezek nem motiválják sem anyagi, sem morális értelemben a társadalmat arra, hogy ebből a nehéz helyzetből, amit a kormányoldal még mindig válságnak, illetve a jövő évtől is még válságosnak nevez, ebből kimozduljunk végre, és a felszálló ágra kerüljünk, pedig az adóelvonás aránya a GDP-n belül most már 38 százalék fölé fog kerülni. Ezek után joggal várja mindenki, politikus, közéleti ember vagy átlag adófizető, hogy akkor a kormány szíveskedjék ezzel az igen nagy elvonással kezdeni valami értelmes dolgot. Ha 38 százalékát elvonja és elkölti az ország jövedelmének, akkor ebből valami biztató perspektívát, valami víziót kellene felvázolni, amit nem látunk, hiszen 2015 után, úgy tűnik, hogy vége van, nem a világnak, de a magyar gazdasági folyamatok áttekinthetőségének; arról nem mond semmit sem a Széll Kálmán-terv 2.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző napirend során elhangzott Turi-Kovács Béla képviselőtársam részéről egy másik észrevétel is - és örülök, hogy közben visszajött, de megint elment, mindegy -, azért hivatkozom arra, hogy szóba hozta azt a kérdést, hogy a szükséges pénzügyi lépések megtörténtek-e. Most már elhatároztam, hogy én nem az elmúlt nyolc évet fogom emlegetni, hanem mostantól az elmúlt két évet fogom emlegetni, és az elmúlt két év alatt meg nem tett lépésekre fogok hivatkozni, hiszen számos dologban semmi nem történt.

Hogy egy egészen konkrét példát mondjak, ma sincs az országnak állami vagyonleltára, pedig ezt, bár többször megígérték - volt erre kormányhatározat, aztán annak a határidejét módosították -, ma sem tudja megmondani a magyar állam, mondjuk, az Országgyűlésnek vagy a magyar társadalomnak, hogy az állam vagyona, ezen belül a vállalkozói vagyona meg a kincstári vagyona hogy is néz ki tételesen és részletesen. Ezt már régen meg kellett volna csinálnia a Nemzeti Vagyonkezelőnek, illetve az erre illetékes kormányszerveknek.

Egy másik példa, hogy ott se történt semmi, pedig a két évvel ezelőtti választási kampányok során több pártnak is szerepelt a programjában - a Jobbikéban pedig eminens helyet kapott - az a cél, vagy az a feladat, hogy tételesen és részletesen át kell tekinteni a központi költségvetési szervek létjogosultságát, a mibenlétét. Kell-e nekünk közel 600 önálló költségvetéssel gazdálkodó központi költségvetési szerv, és ha igen, akkor annyi pénzért kell-e, mint amennyit erre áldoz, áldozni kénytelen a központi költségvetés és mögöttük az adófizetők? Ilyen átvilágítás nem történt, a szándékát sem látom, a nyomait sem lelem, ezzel szemben van a megszokott, az előző kormányoktól örökölt fűnyíróelv, hogy időnként stabilizációs alappal és más eufemisztikus kifejezésekkel illetett zsákokba gyűjtjük össze azokat a pénzeket, amikre szükség van, és megpróbálunk ideig-óráig ezekkel a pénzekkel betömködni költségvetési lyukakat.

(11.30)

Ez a feladat sem kezdődött el, jóllehet tízmilliárdokban is mérhető sokszor az a közkiadás, aminek az indokoltságáról nem sikerült meggyőződnünk. Múltkor is mondtam erre példát a vezérszónoki felszólalásomban; itt van például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság költségvetése, amibe mintegy 70 milliárd forintot tesz bele évente a magyar állam az adófizetők pénzéből, és nem tudjuk, nem ismerjük a részleteit. Úgy készülnek a tervek, úgy hozzák ide az Országgyűlés elé a törvényjavaslatot más fejezetek is, hogy minimális információk, minimális számok vannak benne, hiányoznak a létszámadatok, nincsenek indokolások, hogy miért kell annyit költeni, mint amennyit költenek.

Tehát a hiánycél elérése érdekében szükséges kiadási oldali rigorózus átvilágításra semmiféle érdemi lépést nem tett a tisztelt kormány az elmúlt két esztendőben. Tehát én azt gondolom, hogy most már lassan egy új korszakot kell majd emlegetnünk. Én a magam részéről ezt fogom tenni, és az elmúlt két esztendőt vagy az elmúlt három esztendőt fogom mindig szíves figyelmükbe ajánlani, hogy milyen lépéseket mulasztott el megtenni a kormány.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu