KARA ÁKOS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a mai soros ülésén megtárgyalta az előttünk lévő előterjesztést. Azt mindenekelőtt el kell mondani, hiszen a bizottsági ülésen is elhangzott, hogy ez a mostani törvény elválaszthatatlanul összekötődik szakmai értelemben az új munka törvénykönyvével, amit az elmúlt esztendő végén fogadott el a parlament. Ez az az új munka törvénykönyve, amellyel kapcsolatban a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek az volt az álláspontja a megszületése során, illetve a kidolgozása során, hogy olyan új munka törvénykönyvére van szükség Magyarországon, amely kellő garanciát ad a munkaadóknak, és kellő garanciát ad a munkavállalók számára is.
Az az időszak, az új munka törvénykönyvének elfogadási időszaka egy hosszú egyeztetési folyamat időszaka volt. Ha képviselőtársaim belegondolnak, most a naptárra néznek, akkor körülbelül egy esztendő, kicsivel kevesebb csak mint egy esztendő telt el azóta, hogy az új munka törvénykönyvének első vitaanyaga, társadalmi vitára bocsátott anyaga kikerült a nyilvánosság számára, és nagyon sokféle szakmai fórum tárgyalta meg ezt az anyagot. Ennyiben mindenféleképpen hasonlít a két jogalkotási folyamat, hiszen a most előttünk fekvő törvényjavaslat is hosszú egyeztetésekkel, munkaadói és munkavállalói szervezetekkel történt egyeztetések során született meg.
A bizottsági ülésen azt is elmondtam, azt is megállapítottuk a kormánypárti képviselők részéről, hogy bizony szerencsés volt az a többünk által is javasolt, kormánypárti képviselők által is megfogalmazott javaslat, nevezetesen, hogy majd az akkor elfogadott új munka törvénykönyve ebben az évben csak az év második felében lépjen hatályba, hiszen világos volt az számunkra, várható volt, hogy sok-sok jogharmonizációs feladatot kell ellátni. Államtitkár úr utalt rá az expozéjában, hogy nagyszámú törvénnyel kellett összecsiszolni az új munka törvénykönyvét, és nyilván el kellett végezni azt a jogharmonizációs feladatsort is, amely ahhoz kell, annak a hátterét adja meg, hogy időtálló új munka törvénykönyve léphessen hatályba, és biztosítsa hosszú távon a kereteket a munkavállalók és a munkaadók számára.
Ugyanígy azt gondolom, és ezt a bizottsági ülésen is elmondtam, hogy fontosnak tartom, hogy életszerűen kezeli a mostani átmeneti időszakot az előttünk fekvő törvényjavaslat, ez az úgynevezett átmeneti rendelkezéseket tartalmazó törvényjavaslat, hiszen több területen biztosítja azt, hogy nem ebben az esztendőben, hanem 2013. január 1-jétől lép hatályba. Ilyen például a szabadság kiadása vagy a távolléti díj kérdése, ami, azt gondolom, menet közben gazdálkodó szervezeteknél, a menedzsment szempontjából, de elsőrendűen inkább a munkavállalók oldaláról közelítve, a munkavállalók szempontjából garanciát kap és garanciát szerezhet, és így életszerűbbé teszi ezt az átmeneti időszakot.
A bizottság álláspontja: végül 12 kormánypárti igennel és a jelen lévő ellenzéki 4 ellenszavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta az anyagot. Köszönöm, elnök úr, a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés