KISS PÉTER, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Abban a parlamenti pártok között teljes egyetértés van, hogy a magyar gazdaság és társadalom legnagyobb problémája - nem most, már évek óta - az alacsony foglalkoztatási szint. Azt tapasztaljuk, hogy ez a teljes egyetértés ugyanakkor a megoldásokban való egyetértésre egyáltalán nem terjed ki. Ezzel a törvénnyel most az a baj, hogy elválaszthatatlanul összefügg az elfogadott munka törvénykönyvével, úgy, ahogy Kara Ákos képviselő úr mondta. Tulajdonképpen egy ilyen életbe léptető törvény technikai szándékával nem is lenne nagy baj, ha nem azt a törvényt hozná ide elénk, amelyik kifejezetten rossz választ ad a foglalkoztatási szintre, azaz nem előteremti a feltételeit annak, hogy több ember és nagyobb biztonságban dolgozzék, hanem ezt megkérdőjelezi, és még nagyobb bizalmi válságot alakít ki a munkaerőpiacon.

Nem vagyok egyedül ezzel az álláspontommal. A napokban hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság a jelentését, ebben a jelentésében az alábbiakat állapította meg Magyarországgal kapcsolatban - ezt egyébként a hírportálok hírül adták -: "Attól, hogy nehezebb lesz munka nélkül megélni, és könnyebben elvesztik a munkahelyüket az emberek, még nem lesz több munka, a munkahelyteremtés érdekében pedig nincsenek intézkedések." Kérem szépen, ez az igazi baj ezzel a törvénnyel. Egy olyan törvény hatálybaléptetését teremti meg, amelyik kifejezetten ellent mond annak a jogos európai és hazai elvárásnak, hogy bővülhessen a foglalkoztatás, hogy legyen nagyobb biztonság a munka világában.

Elhibázott a munka törvénykönyve - erről már szóltunk a munka törvénykönyve vitájában is -, mert a munkavállaló és a munkaadó egyensúlyában gondolkozik, már hogy abban, hogy a munka törvénykönyvének nem kell ehhez a munkavállaló oldalán beavatkozni, hogy létrejöjjön ez az egyensúly. Úgymond von Haus aus, abból indul ki, hogy eleve egyenlő felek polgárjogi szerződésében kell újraszabályozni a munka világát. Azt gondolom, hogy nincs még egy nemzeti munkaügyi szabályozás, amelyik ezt a hibát elkövetné.

Erre a hibára rátetéz a rossz időpontú változtatás. Rossz időpontú, merthogy válságban éppen ellenkező irányban illik változtatni a munkaügyi szabályozást. Azt mondják most, hogy a válságkezelés legsikeresebb programjai között a német és az osztrák mintákat kell a nemzeti válságkezelő programok figyelmébe ajánlani. Éppen Áder elnök úr ajánlotta mindannyiunk figyelmébe az osztrák példát, és a német példáról, azt hiszem, nem kell önöket helyzetbe hozzam, önök is tudják. Nos, ezek a példák azt ajánlják nekünk, hogy ott van még válságban is siker, ott lehet válságban is bővülő munkaerőpiac felé indulni, ahol a válságban nem korlátozzák a párbeszédet, az érdekérvényesítést, ahol a válságban nem korlátozzák a munkavállalói jogokat és az érdekvédelmi szervezetek párbeszédjogait, hanem működtetik ezeket az intézményeket, akár új intézményeket teremtenek. Ott sikeres a válságkezelés, ahol védik a meglévő munkahelyeket a válság amúgy vészterhes időszaka alatt. Itt sajnos a rugalmasság éppen a munkahely elvesztésének a lehetőségét teremti meg. Ott a sikeres válságkezelők között a rugalmasság az új munkahelyekhez való hozzáférésben való nagyobb támogatást jelenti, itt pedig - ahogy az előbb mondtam - a rugalmasság nem a támogatásban, hanem a munkahelyelvesztésben, az elbocsátásban nyilvánul meg, tulajdonképpen a munkavállaló-védelmi intézmények meggyengítésében.

(20.10)

Két példát is szeretnék arra mondani, hogy durván fél évvel az elfogadott munka törvénykönyve után illett volna néhány ponthoz korrekcióval nyúlni, ha megnyílik a munka törvénykönyve az életbe léptetés kapcsán. Ilyen a bérek kérdése, hiszen világosan látszik, hogy az ígért kompenzációs mechanizmus - árnyaltan fogalmazok akkor, ha azt mondom, hogy - még csak töredékesen sem hozta a várakozásokat. Hogy töredékesen, ott utalok arra a huszonmilliárdos programra, amelyikből jó, ha a segítség negyed részét tudták a munkaadók, a vállalkozók igénybe venni ahhoz, hogy egyáltalán elinduljanak a kompenzációs programon, és látjuk a reálbérek alakulásában, abban, hogy reálbérveszteséget szenvednek el a munkavállalók, hogy nem vezetett a várt eredményre a kompenzációs program.

Egyébként érthető okokból, hiszen akkor, amikor lefele megy a gazdaság, nincs növekedés, nem bővül a piac, akkor nincs az az állami kényszer és nincs az az állami érdek, amelyet önsorsrontó módon úgy akarna felhasználni a vállalkozó, hogy inkább tönkretegye a vállalkozását, de teljesítse az állami elvárást, amely a bérköltségek növeléséből indul ki. Úgy fogalmaz a pék, hogy ha ön, államtitkár úr, több kiflit tetszik ott venni, akkor őneki van költsége arra, hogy megemelje a pékinas bérét, de ha nem tetszik több kiflit venni, és nem tudja elintézni, hogy jobb legyen a hazai kereslet Magyarországon, mert éppen negatív spirálban van a gazdaság, akkor csak azon az áron tudja megemelni az egyik péksegéd bérét, hogy a másiknak veszélybe kerül a foglalkoztatása.

Ez zajlik most ezzel a bérpolitikával, ezért kifejezetten helytelennek tartom, hogy nem nyúltak hozzá a bérelemeket is érintő módosításához a munka törvénykönyvének, hogy változatlanul hagyták mindazokat az elemeket, amelyek a pótlékok kapcsán elbizonytalanítják a kiszámítható bérezést, és további veszélyt jelentenek a reálveszteségekre a munkavállalók esetén.

A másik kérdés a kollektív szerződések kérdése. A 276. §-ban, ami amúgy is meg van nyitva, azt hiszem, illett volna megoldani azt a problémát, amelyben a mostani szabályozás szerint, ha egy cégnél van a dolgozók legalább 50 százalékát tagjául tudó szakszervezet, az egyedül nem köthet ksz-t, ha egyébként rajta kívül van egy másik, akár 10 százalék fölöttivel éppen rendelkező reprezentatív szakszervezet. Ez tulajdonképpen a kollektív szerződési vétó megszervezhetőségét jelenti egy olyan helyzetben, ahol egyébként a munkavállalói akarat teljesen világosan kiderül. Ilyenfajta nonszensz szituációk korrekciójára nem kerül sor, mint ahogy az utólag reprezentatívvá váló munkavállalói érdekképviselet későbbi jogosítványainak elismerése sem lehetséges csak a tanácskozási joggal, hogy példákat említsek arra, ami a mostani törvényben az elmulasztott korrekció lehetősége.

Tehát a rossz kiindulópontok, az alaptörvény elhibázott volta és az elmulasztott korrekciók okán nem támogatjuk ezt a törvényt. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu