NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Ukrajnával Magyarország jószomszédi kapcsolatokat ápol, függetlensége, szuverenitása alapvető magyar nemzeti érdek. Folyamatos a magas szintű párbeszéd a két fél között, és a vegyes bizottsági rendszer is hatékonyan működik. A parlamenti képviselet ügyével kapcsolatos kérdésére a következőt tudom válaszolni.

Az 1994-2006 közötti időszakban volt egyéni képviselet, és ennek megfelelően először Tóth Mihály, aztán Kovács Miklós, majd Gajdos István képviselte a kárpátaljai magyarságot a 72. számú beregszászi körzetben. 2006-ban egy listás rendszer jött létre Ukrajnában, amióta ily módon nincs képviselet az ukrán parlamentben. 2010 májusában elkészült egy új tervezet, amit végül is november 17-én fogadtak el Ukrajnában. A törvény többek között egyfordulós vegyes választási rendszert vezetett be, 5 százalékra emelte a bejutási küszöböt, valamint megtiltja a politikai blokkok indulását a választásokon.

A vegyes választási rendszer bevezetése bizonyos feltételek esetén kedvező kilátásokat kínált arra, hogy újra legyen egy magyar körzet Ukrajnában. Legmagasabb szinten kezdeményeztük az egyeztetést az ukrán féllel annak érdekében, hogy az október 28-ai választások alkalmával biztosítható legyen egy magyar jelölt bejutása az ukrán parlamentbe. Sajnálattal értesültünk arról, hogy az Ukrán Központi Választási Bizottság április 28-án az egyéni körzetek kijelöléséről hozott döntése során figyelmen kívül hagyta a magyar körzet kialakítására vonatkozó kárpátaljai és magyarországi elvárást, kérést. A kárpátaljai magyar közösség szempontjából a körzethatárok megállapítása sajnálatos módon nemhogy nem javított, hanem rontott a helyzeten, miután a régebbi magyar körzetet most három különféle választási körzet között osztották föl, a létrehozott körzetek egyikében sem éri el a magyar nemzetiségű lakosság az összlakosság 30 százalékát, ami a bejutási esélyeket drasztikusan csökkenti.

A kialakult helyzet ellenére elméletileg még mindig lehetséges egy magyar képviselő bejutása az ukrán parlamentbe, ezért Magyarország továbbra is fenntartja a magyar többségű egyéni körzet kialakítására vonatkozó álláspontját. Szorgalmazzuk, hogy a témában mielőbb kerüljön sor újabb egyeztetésre. Erőfeszítésünk célja, hogy kölcsönösen elfogadható megoldást találjunk e kiemelten kezelt kérdésre, anélkül, hogy beavatkoznánk egy szomszéd ország belpolitikai életébe.

Az Európa tanácsi fellépéshez, tisztelt képviselő úr, engedje meg, hogy gratuláljak. Azt gondolom, hogy ezek azok a lépések, amelyekkel hatékonyan lehet a magyar diplomácia mozgásterét bővíteni. Jelentős segítség tehát ez a kárpátaljai magyarság számára, és bízom abban, hogy az elkövetkezendő időszakban mégis létrejöhet a magyar körzet, illetőleg megteremtődhet a feltétele annak, hogy egy magyar képviselő bekerüljön a kijevi törvényhozásba a kárpátaljai magyarság képviseletében. Ennek keretében - összhangban Janukovics elnök úr, valamint Orbán Viktor miniszterelnök úr megállapodásával - várjuk Budapestre Hriscsenko külügyminiszter urat a további egyeztetések lefolytatása érdekében.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu