ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Emlékeztetni szeretném önöket, Dorosz Dávid képviselő úr azt kérte, hogy a módosító javaslatok beadására az ülésnap végéig lehetőség legyen. Ennek megfelelően annak érdekében, hogy a módosító javaslatok az ülésnap végéig a házszabályi előírásoknak megfelelően beadhatók legyenek, az általános vita lezárására is csak az ülésnap végén kerül sor.
Most soron következik a biztosítási adóról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/7032. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/7032/10. számon kapták kézhez és ismerhették meg képviselőtársaim.
A bizottsági ajánlás összesen kilenc pontot tartalmaz, de az ajánlás 1. pontja a preambulum módosítására irányul, amelyet a házszabályi rendelkezésekre tekintettel külön vitaszakaszban, a vita végén kell megtárgyalni. Ezért indítványozom, hogy a részletes vitában a benyújtott módosító javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, az kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen, látható többség.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.
Tájékoztatom önöket, hogy a vitában a felszólalási időkeret vitaszakaszonként 6-6 perc.
Most pedig megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 2-9. pontjaira. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. (Jelzésre:) Elsőnek megadom a szót Volner János képviselő úrnak, a Jobbik-képviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés