KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Az államtitkár úr arra hivatkozott, hogy a gazdasági bizottság alelnökeként - akkor nézzük a gazdasági oldalát a dolognak.

Tisztelt Államtitkár Úr! Több mint 3 millió ember 15 éves megtakarításából összejött 2800 milliárd forintnyi összeg, ez állt rendelkezésre ahhoz, hogy a majdani nyugdíjasok nyugdíját ebből az összegből, illetve a költségvetés kiegészítéseiből finanszírozzák egyharmad-kétharmad arányban.

Mi történt? Önök államosították ezt a 2800 milliárd forintot, egy év alatt a nyakára hágtak, elköltötték, nincs egy fillér sem, tehát mind a 3 millió embernek, akinek a majdani nyugdíját részben ebből a megtakarításból, részben majd a költségvetési kiegészítésből kellett volna fizetni, most már az egészet a majdani költségvetési kiegészítésből vagy hozzájárulásból kell fizetni. Akkor mitől lesz biztosabb a nyugdíjrendszer, amit itt úgy interpretált Selmeczi képviselő asszony, hogy megvédték a nyugdíjasoknak a jövőjét? Mitől védték meg? Mitől nagyobb garancia az, hogy egyrészt korábban volt egy kétbázisú ellátásra lehetőség a magánnyugdíjpénztárakból, illetve az állami hozzájárulásból, most már csak egy van? Az is olyan, amilyenről az államtitkár úr beszélt, hogy évről évre csökkentik a nyugdíjasoknak a lehetőségeit, hol ez a korosztályt, hol amazt, hol a harmadikat kurtítják meg és szüntetik meg.

Teljesen kiszámíthatatlanná vált az egész nyugdíjrendszer, nem rendszerszerű átalakítást csináltak, hanem ide is belevágtak, oda is belevágtak, amoda is belevágtak, és teljesen bizonytalanná tették az egész nyugdíjellátás rendszerét. Ezt produkálták, államtitkár úr, az elmúlt két évben. (Taps az MSZP és a függetlenek soraiban.)

Forrás: parlament.hu