PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a két percben én megpróbálom nem általános vitává tenni ezt a napirendi pontot, hiszen Szilágyi képviselőtársamat figyelmeztette is elnök úr, hogy nem erről van szó. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy az MLSZ kérésére egy évvel el lesz halasztva a biztonsági berendezések beépítése a stadionokba, és logikussá válik mindaz, amit az előbb államtitkár úr elmondott. Én azt hiszem, hogy ezen kár volna vitatkozni. Én is így szeretnék kimenni az unokámmal a stadionba, hogy nem esernyővel fejbe csapnak hátulról esetleg, hanem egy biztonság... (Szilágyi György: Ennek semmi köze ehhez.) Körülbelül nyolc év múlva, ha netalántán be fogja vezetni a biztonsági berendezéseket, addigra már tényleg elavult lesz az, amit most bevezetnénk.

Tehát én azt szeretném, hogyha nem általános vita lenne ebben a témában, hanem mindenki úgy szólna hozzá, ha már egyszer vitatkozni szeretnénk, hogy egyértelművé váljon az, hogy szükség van ezekre a berendezésekre, és ezt minél előbb el kell készíteni. A kormány azt szeretné elérni a parlamenten keresztül, hogy egy évre halasszuk el, de egy évvel, nem nyolc évvel, hanem egy évvel halasszuk.

Köszönöm szépen.

(17.10)

Forrás: parlament.hu