VARGHA TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2013-as költségvetés a stabilitás és a kiszámíthatóság jegyében készült. Ezeket az alapelveket követi a honvédelem területe is.
A sarokszámok korai lefektetése kiszámítható, biztos tervezést tesz lehetővé a jövőre nézve, ami ezen a területen különösen fontos, azt gondolom. A kormány betartotta a honvédelmi kiadások és a hosszú távú tervezés feltételeinek megteremtését szolgáló költségvetési források biztosításáról szóló kormányhatározatban foglaltakat, és a fejezet 2013. évi támogatási főösszegét 237 milliárd forintban állapította meg.
Ez a kiadási főösszeg 1,7 százalékkal növekedett a 2012-es költségvetéshez képest, tehát elmondhatjuk, hogy több pénz jut a honvédelem területére. Ezt meghaladóan többletforrásként az önkéntes védelmi tartalékos rendszer további fejlesztésének érdekében 2,1 milliárd forintot, a pedagógusi életpályamodell bevezetési kiadásaihoz pedig 31,2 milliárd forint támogatási előirányzatot biztosított a kormány.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mára a Magyar Honvédség több mint kétezer önkéntes védelmi tartalékossal rendelkezik. A korábbi évek őrző-védő gyakorlatával ellentétben a Magyar Honvédségnek egy teljesen új képessége jött létre. Ezen önkéntes védelmi tartalékos katonák parancs alapján - merthogy kiképzett és esküt tett katonákról van szó - bármilyen minősített helyzetben, így például árvízi katasztrófák esetében is haladéktalanul igénybe vehetők és bevethetők a védekezési feladatok ellátására. Korábban az őrző-védő kft.-k szerződtetett emberei munkaidejük lejártakor hazamentek, és ha azt mondták nekik, hogy árvíz van, és segítségre lenne szükség, akkor megtehették, hogy megvonják vállukat, és nem foglakoznak a problémával. Ez a gyakorlat az, ami napjainkra gyökeresen megváltozott.
A szocialista kormányok idején a békeidejű őrzés-védelmi feladatokat olyan kft.-k látták el, akik biztonsági embereiket részben feketén is foglalkoztatták. E személyek semmiféle szervezetszerű kapcsolatban nem álltak a honvédséggel, ami megítélésem szerint egy teljesen elfogadhatatlan és képtelen gyakorlat volt. Az eddigi rendszer szerint minősített helyzetekben őrzés-védelmi feladatokra sem lehetett igénybe venni szolgáltatásukat. Ezt azért fontos kiemelni, mert az ellenzéki padsorokban gyakorta hangzik el olyan kifogás, hogy a jelenlegi egy ál tartalékos rendszer, nem pedig egy valós képesség.
De igen, tisztelt képviselőtársaim, ez egy tényleges és valós képesség, olyan képesség, amely korábban nem létezett. Az önkéntes védelmi tartalékosok egészségügyi és pszichikai alkalmassági vizsgálaton estek át, fegyveres és alaki kiképzésen vesznek részt, és nem utolsósorban: katonai esküt tesznek. Tehát bármikor hadra foghatók. A törvényben és szabályzatokban meghatározott módon bevethető teljes értékű tartalékos katonák ők.
Az elmúlt két év során nemcsak tudásban, ismeretben és kiképzésben léptünk előre, hanem a létszámhelyzet tekintetében is. 2012. január 1-jén tette le esküjét az ezredik műveleti tartalékos katona. Így már körülbelül kétezer védelmi tartalékos és ezer műveleti tartalékos katona alkotja jelenleg a Magyar Honvédség tartalékos rendszerét. Azt gondolom, hogy az így kialakított rendszer hatalmas előrelépés az előző kormányok idejéhez képest, amikor is 18, azaz tizennyolc fő alkotta Magyarország önkéntes tartalékos állományát.
(16.40)
Mindezeket figyelembe véve úgy vélem, hogy a 2,1 milliárd forint többletforrás a Magyar Honvédség katonai képességének növelését szolgálja. Ez a forrás biztosítja a 2013. évre a rendszerben részt vevő állomány rendelkezésre állási díjának, ellátásának, kiképzésének és ruházati felszerelésének, valamint egészségügyi ellátásának költségeit.
Azt gondolom, fontos még kiemelni, hogy a fejezet költségvetési javaslatának legnagyobb részét a személyi jellegű kiadások teszik ki 48,6 százalékkal, a működési és fenntartási kiadásoknak 38,5 százalék, a fejlesztési jellegű kiadásoknak pedig 12,9 százalék a tárca költségvetéséből való részesedési aránya. Az utolsóként említett 12,9 százalékba beletartozik a Gripenek bérleti díja is. Ezzel kapcsolatban el kell mondanunk, hogy a honvédelmi miniszter az elmúlt év során újratárgyalta a svéd féllel a Gripen-szerződést, és ennek pozitív eredményeként a bérleti díj jelentősen lecsökkent. Azt gondolom, ez sikerként értékelhető. A bérleti díjon felül a bérlettel összefüggő különböző fegyverzeti, elektronikai, híradó eszközök beszerzését, a pilóták utólagos képzéséhez kapcsolódó kiadásokat is csökkentették, továbbá a harcászati URH-rádiók beszerzésének aktuális költségei is csökkentek.
A Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal összevonásával kapcsolatban is kiadáscsökkenés következett be, 1,4 milliárd forinttal csökken a támogatási előirányzat a 2011. évi támogatási előirányzathoz képest. A végrehajtott integráció során csökkentésre kerültek a vezetői szintek és a vezetők száma, valamint a feladatok végrehajtásában meglevő esetleges párhuzamosságok. Azonban ez a típusú csökkentés egyáltalán nem befolyásolta a műveleti képességek folyamatos, magas színvonalú biztosítását.
Összefoglalva megállapítható tehát, hogy a takarékos gazdálkodás szigorú szabályainak mentén történt a Honvédelmi Minisztérium 2013. évi költségvetésének tervezése, de így is teljeskörűen biztosítva van a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok, a Magyar Honvédség alapvető működésfenntartási feltételei, a gazdálkodást nehezítő forráshiányok ütemezett megszüntetése, a nemzetközi kötelezettségvállalásokhoz kapcsolható feladatok szükségletei, továbbá a hadfelszerelési, infrastrukturális és egyéb fejlesztési kiadások előirányzata.
Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a Belügyminisztérium költségvetéséről is. A kormány álláspontja megalakulása óta világos: a rend és a közbiztonság az egyik legfontosabb terület, ahol az államnak meg kell felelnie, ahol a rendbetétel nem tűr semmilyen halasztást. A 2002-től 2010-ig tartó időszak alatt az emberek nem érezhették magukat biztonságban, a törvények nem voltak megfelelőek arra, hogy megvédjék őket, a rendőrség pedig az akkori kormányt szolgálta, nem az embereket.
Ennek megfelelően a kormányváltást követően megkezdődött mind a törvényi, mind a személyi helyreállítás a rendvédelem területén. A Belügyminisztérium fejezet 2013-as költségvetése a kormány programjának megfelelően kiemelt ügynek tekinti a közbiztonság megerősítését, a nemzetközi és hazai terrorizmus elleni védelmet, a határon túli magyarok számára megteremtett kedvezményes honosítási lehetőség kapcsán jelentkező feladatok hatékony és gyors ellátását, az emberi élet és értékek védelme érdekében a katasztrófavédelem fejlesztését, a kis értékű bűncselekmények felderítését és a büntetések végrehajtását.
Egyértelmű cél volt a költségvetés tervezésénél, hogy az eddig elért eredményeket fenntartsa a kormány. Ehhez szabottan a Belügyminisztérium és az igazgatása alá tartozó rendvédelmi szervek feladata, a hatékonyság és a költségtakarékosság elvét figyelembe véve a rend és közbiztonság megerősítése, az állampolgárok védelmét, biztonságát szolgáló fejlesztések és szervezeti átalakítások következetes végrehajtása.
A Belügyminisztérium költségvetési engedélyezett létszáma 2013-ra 362 fő, ez 12 fős csökkentést jelent 2012-höz képest. 2013-ban kiemelt feladat a közfoglalkoztatás ellenőrzési rendszerének megerősítése, amelyhez 70 millió forintos többlettámogatás biztosít forrást. Ennek megfelelően a Belügyminisztérium igazgatásához a 2013-as költségvetésben 2,8 milliárd forint kiadási előirányzat, 25,5 millió forint bevételi előirányzat és 3,8 milliárd forint támogatási előirányzat van betervezve.
A megújított rendészet három pillére: a terrorcselekmények felderítésére, megelőzésére, felszámolására létrehozott Terrorelhárítási Központ, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokra megalakult Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság és alárendelt szervei, amelyek együttesen, együttműködve látják el feladataikat.
A rendőrség címhez összesen 30 költségvetési intézmény tartozik, amelynek a 2012. évi költségvetési létszáma 48 ezer fő volt, mely 2013-ban 48 417 főre nő. A létszámot csökkenti az Országgyűlési Őrség létrehozásával kapcsolatosan végrehajtandó 325 státus átadása, valamint további 11 fős csökkenés, ugyanakkor növeli a 2013. február 1-jétől állományban levő 600 fős határrendészeti fejlesztés, amelyhez 2013-ban 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre a rendőrség költségvetésében.
A kormányprogramban előírt célok megvalósítása a 2011. évben megkezdődött, illetve a tárgyévben meghatározott feladatok végrehajtásra kerültek. A feladatok költségvetési hatása a 2012. évben is jelentkezett, mivel a létszám feltöltése ütemezetten történt, így a próbaidős rendőri állomány véglegesítésére is a 2012. évben kerül sor, ami magasabb illetményt és ezzel egyidejűleg nagyobb járulékfizetési kötelezettséget is jelentett.
2013-ban a gazdaságvédelmi és pénzhamisítás elleni szakterületen is fogalmazódnak meg új, elérni kívánt célok. A közpénzek jogellenes felhasználásával és a korrupcióval összefüggő ügyekben kiemelt jelentőségű a hatékony fellépés. A Nemzeti Védelmi Szolgálattól jövőre is azt várjuk, hogy minden törvényes eszközzel küzdjön a védelme alá tartozó szervezeteken belüli korrupció ellen, folytassa eredményes munkáját. A sajtóban folyó ügyek is mutatják, hogy munkájuk sikeres, és jelenlétükre szükség van.
A rendőrség gazdasági szerveinek átalakítása lehetővé tette 285 státus megtakarítását, ezzel a központi költségvetés további forrásainak igénybevétele nélkül oldható meg, hogy a schengeni határokon tervezett létszámnövelés és az ehhez kapcsolódó feladatok ellátása is sikeres legyen.
Mindezek alapján tisztelettel ajánlom a Ház figyelmébe a költségvetést, és azt elfogadásra javasolom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés