UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Nem állhatom meg szó nélkül, hogy Pál Tibor képviselő úr hozzászólásához néhány megjegyzést ne fűzzek.

A képviselő úr a felszólalásában néhány valótlan állítást említett, és erre szeretném felhívni a figyelmet, nem is azzal a szándékkal esetleg, hogy önt meggyőzzem, de talán nem szerencsés, ha ez a levegőben marad a későbbiek szempontjából. Elsősorban ön fölépített egy nagyon szép ívű beszédet arra vonatkozóan, hogy hogyan szünteti meg az önkormányzatiságot ez a kormány, és ebben említette egyik elemként azt, hogy az alpolgármesterek választása hogyan változott, és hogy külsős alpolgármestereket is lehet behívni.

Szeretném felhívni tisztelt képviselőtársam figyelmét, hogy a korábbi időszakban nemcsak az alpolgármestereket lehetett kívülről választani, volt egy olyan időszak is, amikor nemcsak az alpolgármestereket, hanem a polgármestert is lehetett kívülről hozni a képviselő-testületbe, és lehetett polgármester belőle.

A másik kérdés, amit szintén fontos itt ebben a pillanatban megemlíteni, ez a 23 kiskirályság versus Budapest közti különbség. Ez az önök idejében, 1994-ben az önkormányzati törvény módosításával jött létre. Akkor szüntettek meg számtalan olyan funkciót, ami a főváros, az egységes főváros városrendezési és a hozzá kapcsolódó építéshatósági ellenőrzések tekintetében addig korábban a fővárosban létezett. Ezt önök szüntették meg 1994-ben, illetve az MSZP-SZDSZ-koalíció az akkori változással.

A 4-es metróról néhány mondatot hadd szóljak! A 4-es metró az a költségvetési elem, amelyik úgy növekedett, mint egy száraz, aszályos nyáron a parlagfű, 279 milliárd forinttal indult, és most már több mint 750 milliárd forintról beszélünk. Azt gondolom, az volna tisztességes és egészséges, ha önök ebben a Házban talán a 4-es metrót mint projektet nem említenék. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm, még egy kétpercesben szeretnék néhány dologra reagálni, képviselő úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu