DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan vitatják, hogy a 2013. évi költségvetési tervezet korán lett benyújtva. Meg kell várni az év végét, amikor már több adat és több információ áll rendelkezésre - mondják -, ez is egy érthető érvelés. De tekintettel kell lenni arra a sok költségvetési intézményre, szolgáltatóra, szervezetre, civil szervezetre, amelyek sohasem tudtak időben tervezni, csak az elfogadott költségvetés ismeretében. Emiatt minden a következő évre csúszott, a támogatási szerződések megkötése, a támogatások átutalása is. Szerintem azzal, hogy a költségvetési törvény korábban lesz elfogadva, ezeknek az intézményeknek, szervezeteknek is könnyebbé válik a tervezés, és ezáltal gördülékenyebbé válik az összes folyamat, ami ezzel kapcsolatos, például a támogatások átutalása.

A tavalyi költségvetési vitában örömömet fejeztem ki, hogy a fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezetei számára a 2012-es támogatási összegek nagysága ugyanolyan maradt, mint 2011-ben volt, ezzel a kiszámíthatóságot és a tervezhető szakmai munkát biztosította a kormány.

(8.20)

Örömmel látom, hogy a mostani költségvetési tervezetben külön nevesítve vannak a fogyatékosok országos érdekvédelmi szervezetei.

Ugyanakkor jeleznem kell azt is, tiszteletben tartva, hogy a különböző körülmények, elsősorban a gazdasági körülmények is befolyásolják a tervezett összegeket, de emellett jelzem, hogy módosító javaslatot szeretnék beadni, aminek az a célja, hogy a 2013. évi összeg ugyanannyi legyen, mint a 2012-es összeg, ne legyen ennél kevesebb. Elfogadom, hogy a 2013-as összeg jóval nagyobb még így is, mint a 2010-es volt, de szeretném, ha a 2013-as összeg ugyanakkora lenne, mint a 2012. évi.

Nagyon fontos, hogy a kormány továbbra is támogatja és működteti az elemi látásrehabilitációs központokat, továbbá működteti az autistaotthonokat is, ezzel lehetővé téve az autista személyek számára komplex ellátást biztosító intézmények működtetését.

Továbbá örömmel látom, hogy a jelnyelvi tolmácsszolgálatok számára is biztosított lesz a működés, mégpedig hároméves időszakra, pályázati rendszerben, évről évre történő elszámolási kötelezettséggel, de hároméves ciklusban lesznek támogatva a tolmácsszolgálatok.

Az is örvendetes fejlemény, hogy a mozgáskorlátozottak gépjárműszerzési és -átalakítási támogatása, illetve közlekedési támogatása összesen 1,9 milliárd forintos összegben szerepel a költségvetési soron.

Pozitívum, hogy 2013-ra is ugyanannyi, 5 milliárd 863 millió forintot irányoztak elő a támogató szolgáltatás, közösségi ellátás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, utcai szociális munka és krízisközpontok részére. Ez megegyezik a 2012. évi összeggel.

A családi támogatások kapcsán engedjék meg, hogy röviden kitérjek a gyesre. Nagyon örülök annak, hogy az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság hétfőn benyújtotta azt a módosító javaslatot, amelyet a bizottság tagjai egyhangúlag elfogadtak. Sokat egyeztettem ennek a módosítónak a kapcsán, mire sikerült a megfelelő formát kialakítani és benyújtani. A lényege az, hogy a rokkantnyugdíjrendszer átalakítása során új ellátórendszer épül ki, amely, nagyon helyesen, letisztítja az ellátásokat. A szabályozás szerint a rokkantsági ellátásra jogosultak kaphatnak gyest is, de aki rehabilitációs ellátásra jogosult, az nem, mert ez a kétfajta ellátás más és más célt szolgál. Ez a módosító javaslat kiigazítja ezt a szabályozást, és ezáltal a rehabilitációs ellátás nem minősül rendszeres pénzbeli ellátásnak, és így a rehabilitációs ellátásra jogosult anyukák megkaphatják a gyest is. Ennek a költségvetési hatása elenyésző, de mégis nagyon fontos eredmény körülbelül 1500 édesanya számára.

Fontosnak tartom megemlíteni a költségvetés sport fejezetét is. A sport területén az egyik legjelentősebb feladat a 2016-os Rio de Janeiro-i olimpiára és paralimpiára való felkészülés. Az erre elkülönített összeg több lesz, mint a 2012. évi londoni olimpiára és paralimpiára való felkészülés összege, összesen 2 milliárd 472 millió forint. Ugyanúgy fontos, hogy a fogyatékosok sportjára szánt támogatás sem csökken, ez 230 millió forint lesz. Jelzem, hogy a 2013. évi siketlimpia rendezési jogától a görög kormány visszalépett 2011-ben, és ekkor jelentkezett a siketek nemzetközi siketlimpiai bizottsága - amelynek rövidítése ICSD - által kiírt pályázatra a Magyar Paralimpiai Bizottság is, amely elnyerte a rendezési jogot. Majd később az ICSD visszavonta ezt a döntést, és Bulgáriának adta a rendezési jogot, költségvetési okokra hivatkozva. A lényeg viszont az, hogy ennek is költségvetési hatása lesz, ugyanis támogatni kell a siketlimpiára való felkészülést és kiutazást is. Ennek a költsége a Magyar Olimpiai Bizottság költségvetésén belül lesz, de én szeretném, ha ez is külön nevesítve jelenne meg, ugyanúgy, mint ebben az évben az olimpiára és paralimpiára való kiutazás költsége. De erre majd ősszel visszatérhetünk.

Még sorolhatnám a további költségvetési sorokat, de ezt majd folytatják képviselőtársaim. Én egyelőre megköszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu