KISS PÉTER, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök most új programként, mintegy saját szellemi termékként hozzák ide elénk a célzott járulékcsökkentés programját. De gondolom, vannak önök közül, tudom, hogy vannak önök között olyanok, akik erre emlékezhetnek; nos, vannak önök között tudással rendelkezők, akik emlékeznek a Start-programra, a Start, a Start Plusz, a Start Extra, a Start Bónusz célzott járulékcsökkentési programjára. Ez a célzott járulékcsökkentési program, hogy önök is összevethessék, a pályakezdőkre, a gyesről, a gyedről visszatérni szándékozó gyermekes anyákra, a legalább 3 hónapig álláskeresőként nyilvántartott tartós munkanélküliekre, az 50 év felettiekre vonatkozott, azaz éppen a nehéz munkaerő-piaci helyzetűeket kívánta segíteni abban, hogy el tudjanak helyezkedni.

Nem könnyen belátható, hogy miért kell szónoki fordulatok keretében úgy csinálni, mintha ez a munkaerő-piaci eszköz ne lenne már köztünk évek óta, és mint kiindulópont, nem befolyásolná azt az új találmányt, amit most önök munkahelyvédelmi programnak neveztek el. Mert fel kell tenni a kérdést: miért hagyják veszni a korábbi eszközrendszer közül a Start Plusz, a Start Extra és a további Start-csomag kedvezményeket, ha nem azért, hogy hasonló tartalommal, kommunikációs fogásként bevezessenek egy erre irányuló új csomagot. Félre ne értsék, egy pillanatig nem vagyok ellene, hogy célzott járulékcsökkentéssel próbáljanak a hátrányos helyzetű, munkaerő-piaci helyzetű rétegeknek segíteni, de miért kell a kommunikációs trükk, és azt ígérni az embereknek, hogy attól, ami már lényegében eddig is volt, és némileg más feltételek mellett újraíródik, attól fordulatot tudnak elérni a munkahelyek megvédésében. Nincsen erről szó, kérem szépen, ráadásul - és ez a második mondandóm - önök olyan egyéb lépéseket tesznek a munkaerőpiacon, amelyekkel pont az ellenkező hatást váltják ki.

Három példát említenék meg erre csak. Az egyik a minimálbér adóterheinek a drasztikus növelése. Talán emlékeznek rá, 1998 és 2002 között egyszer már ezt megtették. A megszűnt könnyűipar, textilipar, szóval ez iparágban állások tízezreinek, 80-100 ezer munkahelynek a csökkenése következett belőle, most pedig ráadásul úgy tették meg a minimálbér-emelést, hogy miközben felemelték hetvenvalahány-ezerről kilencvenvalahány-ezerre, aközben annak a zsebekbe jutó tartalma egy forintot sem változott lényegében, az embereknek nem jelentett béremelkedést, viszont az adótartalma több mint 20 ezer forintot nőtt. Azaz miközben arra hivatkoznak, hogy az alacsony béreket megemelték, nem tettek mást, csak a versenyképességét csökkentették a legalacsonyabb béreken foglalkoztatott, minimálbéren dolgozó embereknek, azaz sajnos megint számíthatunk jelentős foglalkoztatáscsökkenésre, éppen ott, ahol a legrosszabb a munkaerő-piaci esély a képzettséggel nem rendelkezők körében.

A második példám a munka törvénykönyve. Önök is tudják, hogy Magyarországon - itt elhangzott - sajnálatosan talán az egyik legalacsonyabb az aktív korúak közül a foglalkoztatottak száma. Nos, ilyen időszakban viszont az is igaz, hogy aki dolgozik, az a második legtöbb időt dolgozza egy éven belül az OECD-országok közül, azaz egy évben nagyon jelentősen túlórára kényszerülnek.

Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor a munkaidőalap felosztása felé indul el a munkaerő-piaci politika, de nem, önök tovább növelték a túlóra lehetőségét, felemelték a munka törvénykönyvében 200-ról, ha jól emlékszem, 250-re a teljesíthető munkaórák számát, a túlmunka számát, ahelyett, hogy a meglévő munkaidőalapot osztották volna jobban szét, úgy, ahogyan ezt a világon mások is teszik, abból a tapasztalatból kiindulva, amit mondtam, hogy kevesen dolgoznak, viszont ők hihetetlen mennyiségű túlórát, éves munkát vállalva. Itt tehát pont ellentétes a kívánalmakkal a változás.

A harmadik pedig sajnos éppen a versenyképességi rangsorban való visszaesés egyik alapoka. Hallották önök is, hogy a versenyképességi világranglistán a 48. helyről 12 helyet, sajnálatos módon 12 helyet zuhant Magyarország, a mostani legfrissebb adatok szerint a 60. ebben a listában. Csak megjegyzem: a polgárháborúból éppen most kilábaló Srí Lanka az, amelyik hasonló drámai visszaesést könyvelhet el magának. Nos, ezt alapvetően a befektetői környezet drámai megváltozása okának tudják be, elsősorban ezek közül is a hivatalos politikával szembeni közbizalom szintjének a drámai süllyedése okának, amely kifejezetten immáron nem foglalkoztatás- vagy gazdaságpolitikai, hanem politikai indíttatású. Itt ugyanis Magyarország az elmúlt évek, az elmúlt két év hatására a 144-ből a 128. helyre esett vissza, ami, azt kell mondanom, világosan jelzi, hogy mi is a bajuk a befektetőknek azzal az országgal, amelyik ilyen politikai viszonyokat tart fenn.

Pici kitérőként szeretném jelezni, hogy úgy, ahogyan a célzott járulékkedvezmény biztosítása már a korábbi munkaerő-piaci eszközrendszer része volt, hasonlóképpen a közfoglalkoztatás sem ennek a kormánynak a találmánya. Az első 20 év mindegyik kormánya használta ezt, önök is 1998-2002 között, s ebből az egyik legjelentősebb intézményt 1996-ban a Horn-kormány idején vezettük be, a közmunka, a közfoglalkoztatás intézményét; csakhogy hangsúlyozom, a közfoglalkoztatást a segély alternatívájaként, nem pedig a valós munkaerő-piaci foglalkoztatás alternatívájaként.

(12.30)

A baj ott van, hogy amikor önök kifejezetten dicsőséget próbálnak építeni a legújabb foglalkoztatási adatok köré, ebben az adatsorban mintegy kétszázezernyi pillanatnyi közfoglalkoztatás szerepel, ahelyett, hogy bárhol is, az alkalmazotti szférában vagy a versenyszférában bővülne a foglalkoztatás, mert a statisztika azt is kimutatja, hogy ott viszont csökken, és ez baj, hogy így van. Elfedik a közfoglalkoztatással, statisztikaként használva ezt, statisztikai eszközként azt a valóságot, amin a célzott járulékcsökkentéssel önmagában segíteni sajnos nem lehet.

Amivel lehetne segíteni, az legalább két dolog. Az egyik, hogy olyan politikát folytatnak, amelyik is a befektetőket nem taszítja, hanem vonzza; hogy normalizálják a kormányzati gazdaságpolitikát, és a kormánynak a közéletben betöltött szerepét ahhoz az európai standardhoz igazítják, ahogy ez demokráciákban szokás.

Nyilvánvaló módon eltaszítja a befektetőt az utólag kivetett, visszamenőleges adó, az a retorika, amely őt teszi felelőssé nemzetközi befektetőként, hogyha idejön Magyarországra, és nem is akarom sorolni azt a sok jogos sérelmet, ami miatt az itt megkeletkezett nyereséget is inkább elviszik. Ilyen értelemben tehát a normalizmus helyreállítása e területen önmagában munkahelyeket teremtene.

A másik ok pedig a munkaerő-piaci politika. Kérem szépen, itt úgy kell fogalmazni, hogy alig vitatható szakmai okokkal alátámasztva önök mindent megtettek annak érdekében, hogy a munkaerő-kínálati oldalt erősítsék. Ez általában egy normál gazdasági helyzetben lévő országban elfogadható és szakmailag indokolható út. De hozzáteszem, akkor, amikor nem bővül a piaci munkahelyek száma, akkor, amikor a befektetők inkább elhagyják az országot és elviszik a befektetéseiket, akkor a kínálati oldal feszítése, tehát hogy a munkanélküli 600-700 ezer mögé még odaáll a rehabilitálandó, eddig beteg és szerintem ma is hátránnyal rendelkező, korábban rokkantnyugdíjas, és odaáll a tartós beteg, és növeli a létszámát annak, aki sorba áll munkáért, nos, az nem jelenti a munkahelyek teremtését. Azaz, úgy fogalmaznék, hogy a munkaerő-keresleti oldalon is, a munka keresleti oldalán is lépéseket kell tenni, alapvetően változtatni kell azon a politikán, amely válságban a kínálati oldalt próbálja meg még nagyobb nyomás alá tenni, mert ez emberek százezreinek ellehetetlenülését hozza.

Ilyen értelemben tehát kettős a feladat: normalizálni és megváltoztatni a munkaerő-piaci politikát.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu