DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A köztársasági elnökre, valamint a kormány működésére és a miniszterelnökre vonatkozó legfontosabb, főképp közjogi jellegű szabályokat Magyarország Alaptörvénye tartalmazza.

A köztársasági elnök, illetve a miniszterelnök és a kormány tagjai jogállásának, javadalmazásának és egyéb juttatásainak részletes szabályait azonban már nem az alaptörvény, hanem egyrészt a köztársasági elnökre vonatkozóan az alaptörvény felhatalmazása alapján sarkalatos törvény, másrészt a miniszterelnök és a kormány tagjai tekintetében pedig törvény határozza meg.

Az elmúlt időszakban egyértelművé vált, hogy az egyes közjogi méltóságok, tisztségviselők halála esetén járó hozzátartozói juttatások körének szabályozása nem azonos, ezért az egységes szabályok biztosítása csak törvénymódosítással teremthető meg. Az önök előtt fekvő törvénymódosítás ennek érdekében és a fentiek figyelembevételével két konkrét javaslatot fogalmaz meg.

A törvényjavaslat 1. §-ának (1) bekezdése rögzíti, hogy Magyarország Alaptörvénye 18. cikk (5) bekezdése értelmében a kormány tagja jogállásának részletes szabályait, javadalmazását, valamint a miniszterek helyettesítésének rendjét törvény szabályozza. Ez a törvény a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény, amelynek módosítására irányul a most tárgyalandó T/8137. számon benyújtott törvényjavaslat első része.

A kormányzati szervezetrendszer működésének hatékonyabbá tétele érdekében meghozott jogállási törvény 13. §-a rendelkezik a politikai vezetőkre vonatkozó közös szabályok keretén belül - felelősségük, összeférhetetlenségük mellett - a jogviszony megszűnése esetére járó juttatás szabályozásáról. A hatályos 13. § (3) bekezdése a miniszterelnök halála esetén rendelkezik házastársa, kizárásos sorrendben majd élettársa és örökösei egyösszegű juttatásáról.

A javasolt új (3a) bekezdés szerint a mindenkor hivatalban lévő miniszterelnök halála esetén járó hozzátartozói nyugellátást a miniszterelnöki illetmény aktuális havi összegének alapulvételével kell kiszámítani. A törvénymódosítás ezzel biztosít méltányos, azaz méltó életfeltételeket, továbbá a közéleti részvételt is lehetővé tevő juttatást az elhunyt hozzátartozója részére. A törvényjavaslat szerint a mindenkor hivatalban lévő miniszterelnök halála esetén járó özvegyi nyugellátást tehát a miniszterelnöki illetmény aktuális havi összegének alapulvételével kell kiszámítani. A javaslat e jogosultságot csak a hivatali ideje alatt elhunyt miniszterelnök hozzátartozójának biztosítja.

A törvényjavaslat 1. § (2) bekezdése kimondja, hogy a jogállási törvény 91. § új (3) bekezdésével a törvényjavaslat a demokratikus államberendezkedés korábbi elhunyt miniszterelnökének hozzátartozójára is kiterjeszti a rendelkezés hatályát.

A törvényjavaslat 2. §-a a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvényben vezeti át a szükséges módosításokat. A köztársasági elnök jogállására vonatkozó legfontosabb szabályokat a megbízatás keletkezésére, tartalmára, megszűnésére nézve is az alaptörvény határozza meg. A jogalkotó azonban nem kívánta az alaptörvény szövegét technikai részletszabályokkal terhelni, ezért a megbízatás megszűnésének részletes eljárási szabályait ez a külön törvény határozza meg, illetve ennek a külön törvénynek a hatályába rendeli.

A hatályos törvény 13. §-a a köztársasági elnök halála esetére rendelkezik a házastársa, élettársa, örökösei egyösszegű juttatásáról. A volt köztársasági elnök tekintetében a hozzátartozói nyugellátás speciális számítási szabálya már a hatályos jogban is megfogalmazódott. A hivatalban lévő köztársasági elnök elhunyta esetére azonban ez az előírás nem vonatkozik.

Az indokolatlan megkülönböztetést a javaslat megszünteti, és egyértelművé teszi, hogy az özvegyi nyugdíj említett számítási szabályait nemcsak a volt köztársasági elnök halála esetén, hanem a hivatalban lévő köztársasági elnök elhunyta esetén is alkalmazni kell. A jelenlegi hatályos jogi szabályozás ugyanis a volt köztársasági elnök özvegye részére már biztosítja ezt a speciális számítási szabályt, de az nem terjed ki a hivatalban lévő köztársasági elnök özvegyére. Ezzel a szabályozás formai összhangot teremt a korábban hatályos törvényszöveggel.

A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően bizonyos kiemelkedő jelentőségű közjogi tisztséget betöltő személyek részére indokolt egyes juttatások biztosítása a megbízatásuk megszűnését követően is, meghatározott ideig vagy életük végéig. A részletes indokolás is kitér a nemzetközi gyakorlatra, és én is szeretnék néhány példával élni. Például Németországban a szövetségi elnök túlélő özvegye és árvái jogosultak ellátásra, egyrészt 3 hónapig a teljes tiszteletdíjat temetési segélyként, ezt követően ennek alapulvételével özvegyi vagy árvasági ellátásra válnak jogosulttá; ha az özvegy saját jogán nyugdíjra jogosult, a különbözetet kapja az államelnök halála után.

A volt elnök özvegyének az Amerikai Egyesült Államokban az államkincstár havi rendszerességgel meghatározott összeget utal abban az esetben, ha az özvegy minden más pénzügyi jogosultságáról lemond. Itt olyan pénzügyi jogosultságokat említ, amelyeket a kongresszus határoz meg, és amelyeket a kongresszus felhatalmazása alapján neki fizetnek, és ezeknek a lemondása esetében illeti meg őt.

Az Egyesült Királyságban pedig az 1972-es parlamenti és egyéb nyugdíjakról szóló törvény 48. fejezetének 27. §-a értelmében a miniszterelnök halála esetén az összevont alapból évente a miniszterelnök félévi bérének megfelelő járulékra jogosult a miniszterelnök özvegye vagy pedig a gyermekei.

Franciaországban az államfőre vonatkozó nyugdíjszabályozást az 1955. évi törvény rendezi. Ami a hozzátartozókat illeti, az államfő hozzátartozójának, házas- vagy élettársának öregségi nyugdíja az elhunyt államfő öregségi nyugdíjának a fele. A hozzátartozó halála esetén az összeg mindaddig az államfő gyermekeit illeti meg, ameddig a nagykorúságukat el nem érik.

Az előttünk lévő törvényjavaslat 3. §-a kimondja, hogy tekintettel a hozzátartozói nyugellátás speciális számítási alapjára, a javaslat ezek fedezetének a központi költségvetés általi megtérítését rendeli el a Nyugdíj-biztosítási Alap javára.

A javaslat 4. §-a a hatályba léptető rendelkezés. Az új szabályok a kihirdetésüket követő hónap első napján lépnek hatályba, az e hónapra járó hozzátartozói nyugellátás tekintetében alkalmazhatók először.

És a törvényjavaslat végezetül az 5. §-ában kijelenti, hogy a törvényjavaslat az alaptörvény 12. cikk (5) bekezdésének végrehajtására irányul, amely szerint a köztársasági elnök és a volt köztársasági elnök jogállásának részletes szabályait és javadalmazását sarkalatos törvény határozza meg. Ezzel tehát tisztelettel felhívom az Országgyűlés figyelmét arra, hogy a törvényjavaslat köztársasági elnökre vonatkozó rendelkezése, a 2. §-ban foglaltak sarkalatos törvényt módosítanak, így elfogadásuk minősített többséget igényel. Kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a benyújtott törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

(18.10)

Forrás: parlament.hu