SESZTÁK OSZKÁR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 2010 tavaszán győztes Fidesz-KDNP-kormánykoalíció, kormányzati többség alapfilozófiája volt a kezdetektől fogva, és jól felfűzhető az a cselekvéssorozat, ami az elmúlt két évben volt, hogy a korábbi pénzügyi spekulációra alapuló - azt mondhatnánk, virtuális - gazdaság helyett a munkaalapú gazdaság megteremtését tűzte ki célul. Ennek a kormányzati útnak egy jelentős állomásán veszünk most részt, jelesül a munkavédelmi akcióterv parlamenti vitáján. Ennek az akciótervnek egyik fontos megalapozója az a törvényjavaslat, amiről Aradszki képviselőtársam beszélt, én pedig tisztem szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról beszélnék bővebben.

Mindannyiunk előtt ismeretes az a szomorú tény, hogy Európában az elmúlt egy évben a legújabb statisztikai adatok szerint mintegy kétmillióval csökkent az állástalanok száma, ezzel szemben Magyarországon, mint ahogy mindenki előtt ismert, tudott, 120 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt.

Azt gondolom, hogy ez önmagában is beszédes és megkérdőjelezhetetlen tény, és olyan trendfordulót jelent, amelyet az eddigi kormányzati cselekvés során is követtünk, és most újabb, nagyon határozott lépésekkel igyekszünk tovább építeni.

Azokra az ellenzéki kritikákra részben válaszolva, amit többen megfogalmaztak már a mai napon, akár bizottsági véleménybe ágyazva is, miszerint két és fél évig tétlenkedés lett volna, azt kell mondanom, hogy olyanok voltak az ország makrogazdasági adatai, amelyek egy ilyen terv elindítását, egy ilyen akcióterv megfogalmazását lehetetlenné tették. Azon a pillanatnyi válsághelyzeten kellett úrrá lenni a parlamenti többségnek és a kormányzatnak, amelyet örököltünk önöktől.

Csak egy jellemző adatot erre: mindannyiunk előtt ismert, hogy 3,5 százalékra tervezték a 2010. évi költségvetési hiányt, ezzel szemben, ha nem történnek megfelelő intézkedések, amelyek nem a kisembereket sújtották Magyarországon, hanem a társadalmi felelősségvállalás jegyében más adózókat is bevontak, akkor 7 százalék, sőt talán 8-9 százalék fölé csúszott volna a költségvetési hiány. A pillanatnyi válsághelyzet elhárítása után tehát tud a kormányzat, a parlamenti többség, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség egy olyan akciótervet megfogalmazni, amely a munkaalapú gazdaság megteremtését okkal és joggal kitűzheti, és az eredményeket is láthatóvá teszi meggyőződésünk szerint a következő években.

A törvényjavaslat az egyszerűsítés érdekében két gyökeresen új, egyszerű és választható adónemet, adónem anyagi jogi szabályait vezeti be, valamint az adó választására, megfizetésére, bevallására vonatkozó eljárási rendelkezéseket fogalmazza meg. Fontos még tudnunk, hogy nagyon jelentős munkavállalói kört érint ez a jogszabálycsomag, hiszen nagyon jelentős részben ez a kisvállalkozói, önfoglalkoztatói kör adja a magyarországi munkavállalókat, illetve ebből a vállalati, vállalkozói körből várhatjuk jelentős mértékben a munkahelyek teremtését.

Az általam ismertetett törvényjavaslat első fontos célkitűzése, illetve fejezete a kisadózó vállalkozások tételes adóját rögzíti. Ennek keretében a kisadózó vállalkozások tételes adójának alanya az az egyéni vállalkozó, egyéni cég, valamint közkereseti társaság vagy betéti társaság lehet, aki ezt a választását, valamint legalább egy, általa foglalkoztatott kisadózót bejelent az állami hatósághoz. Nagyon fontos, hogy be kell jelenteni ezt az egy újabb kisadózót. Persze, kizáró okok nem állhatnak fent; nyilván adótartozás és egyéb ilyen esetekben kizárt ez az adózási forma.

Nagyon fontos tudnunk és újból megismételnünk, hiszen szinte hihetetlen a magyarországi adózók számára, hogy egy főállású kisadózó után 50 ezer forint az adó mértéke ezt követően jövő évtől fogva, illetve nem főállású után 25 ezer forint a fizetendő adó - persze nyilvánvalóan vannak korlátok -: ha a vállalkozás bevétele meghaladja a hatmillió forintot, az azt meghaladó rész után az adó mértéke 40 százalék lesz a jövőben. Ennek az adónak a megfizetésével a főállású kisadózó a társadalombiztosítási járulék szerint biztosítottnak minősül, valamennyi, a társadalombiztosítási járulékban és a munkanélküliek után fizetendő járulékok után meghatározott ellátásra jogosultságot szerez. Ezenkívül további kedvezmény, hogy mentesül az adóalany a törvényben meghatározott közterhek alól is.

(12.50)

A másik eleme ennek a törvényjavaslatnak a kisvállalati adó. Itt az a cél, hogy jelentős mértékben - egyébként a másik adófajtánál is, de itt talán még inkább - csökkentsük, csökkentse a törvényhozó az adminisztrációs terheket, és növelje a foglalkoztatást, illetve a meglévő munkahelyeket megőrizze. Hiszen abban különbözik ez a javaslatcsomag a szocialisták korábbi Start- és egyéb programjaitól, hogy nemcsak az új, az állástalanságból a munka irányába elmozdulókat segíti, hanem a már ott lévőket is, és ilyen módon a kisvállalkozókat, kisvállalkozásokat, kisvállalatokat is.

A kisvállalati adót a maximum 25 főt foglalkoztató kisvállalatok választhatják, és van egy másik fontos kitétel persze, a maximum 500 millió forintos árbevétel, kiváltva ezzel a profitot terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket is, így a társasági adót, az osztalék után fizetendő egészségügyi hozzájárulást és a szociális hozzájárulási adót is. Feltétele természetesen a bejelentés az adóhivatalnak és a foglalkoztatotti és árbevételi korlátoknak való megfelelés, a már említett 25 fő, illetve 500 millió forint. A kisvállalati adó alapja az adózó pénzügyi vagyonának realizált változása, növelve a személyi jellegű kifizetésekkel. A javaslat meghatározza továbbá az adóalapot korrigáló egyes tételeket is.

Nagyon fontos járulékos hatása lehet a törvényjavaslatnak, hogy az az évtizedek óta hangoztatott kitétel, európai, sőt világfórumok által hangoztatott kitétel, miszerint a gazdaságot a fehérgazdaság felé kellene elmozdítani a szürke szférából, ki kellene fehéríteni a gazdaságot. Meggyőződésem szerint nagyon sokan fogják választani azt a lehetőséget, hogy a fehérgazdaságban folytatják tovább egyébként meglévő gazdasági tevékenységüket, ilyen módon láthatóvá válna mindannyiunk számára, hogy ők is részt vesznek a közteherviselésben, és ezzel nyilvánvalóan fontos társadalmi célokat tudnak támogatni ezen keresztül.

Nagyon fontos újból hangsúlyoznunk, hogy támogatják az érdek-képviseleti szervek is, illetve láthatjuk az eddig parlamenti felszólalásokból is, hogy az ellenzéki pártok is, ugyanakkor persze a fanyalgásuknak és a kifogásaiknak igyekeznek megfelelő teret biztosítani, de mind a bizottsági vitában, mind a parlament plenáris ülésén támogató hozzászólásokat hallottunk, hallhattunk alapvetően. Nehéz is nemet mondani egy ilyen javaslatcsomagra, amely nagyon sok kisvállalkozásnak, munkavállalónak ad lehetőséget a munka világába való újbóli bekapcsolódásra.

Még egy elemet, ha megengednek: igazságos ez a javaslatcsomag, hiszen olyan kedvezményeket terjeszt ki más foglalkoztatási csoportokra is, amelyeket eddig az eva és az ekho révén csak bizonyos foglalkoztatási csoportok vehettek igénybe, azt is mondhatnám, hogy kiváltságos társadalmi foglalkoztatási csoportok. Ezentúl pedig fodrászok, cipészek és kétkezi kisvállalkozások, dolgozók is igénybe vehetik ezeket a kedvezményeket. Még egy elemet, talán még belefér az időmbe: nagyon fontos lenne ezt a javaslatcsomagot továbbfejleszteni, nyilvánvalóan a tapasztalatok birtokában további területi alapú támogatásokkal. Szabolcs-Szatmár megyéből jőve ezt hozzá kell tennem, nyilvánvalóan a pénzügyi lehetőségek figyelembevételével.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu