DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Igazán nem kötözködni akarok, de a kérdésben többes szám van: "problémákat", ön pedig egyet említett, 200 járásból egyet.

És én értem, hogy a budaörsi polgármester rendkívül sértett ember. Az első perctől kezdve azt mondta, hogy szerinte ez a járási rendszer rendkívül rossz. És én nem azt tételezem fel, hogy azért, mert Wittinghoff polgármester úr korábban a Szabad Demokraták Szövetségének volt a tagja, és ezért gyűlöli az egész járási rendszert úgy, ahogy van.

Azt kérem, azt vegye figyelembe, hogy valóban, Budaörs jó infrastruktúrával rendelkezik az ügyintézés terén. Ezért a budaörsieknek akkor sem kell máshova utazniuk, ha nem Budaörs lesz a járási székhely. Viszont Budaörs a létrehozandó járás legszélén fekszik, Budakeszi viszont sokkal inkább közép felé földrajzilag, és lesznek olyan települések, ahonnan éppenséggel, mivel nincsen okmányiroda, nincsen ügyintézési hely, el kell menni vagy Budaörsre, vagy Budakeszire, mert mind a kettő helyen lehet majd ügyet intézni. Összességében tehát a budaörsieket az égvilágon semmilyen hátrány nem éri, ugyanúgy intézhetnek ott ügyet, hiszen lesz okmányiroda, kezdeményezhetik az ügyeket, intézhetik az ügyeket. A budakesziek és a Budakeszi környékiek kapnak egy lehetőséget arra, hogy kevesebbet kelljen utazniuk, hogyha ügyet akarnak intézni.

Tehát az ön kérdésére, hogy miért Budakeszi, és miért nem Budaörs, azt tudom mondani, hogy azért, mert Budaörs infrastrukturális ellátottsága meg van oldva, a budaörsieknek nem kell elutazniuk, viszont a járás szélén van. A Budakeszi környékén élők számára viszont egyszerűbb megközelíteni Budakeszit, ahol ügyintézési lehetőség lesz. Ezért döntöttünk úgy, hogy Budakeszi lesz a járásszékhely, hiszen akik a környező falvakban laknak, azoknak egyszerűbb lesz így, közelebb lesz ügyet intézni, mint ha Budaörsre kellene menni, az amúgy ön által bizonyára ismert, meglehetősen forgalmas Budaörs-Budakeszi úton.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu