DR. BAJA FERENC (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2012. szeptember 17-én a Fővárosi Törvényszék jogerősen megsemmisítette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság frekvencia-árverését lezáró határozatát. A bíróság döntésével lezárult az Orbán-kormány infokommunikációs politikájának egy szakasza. Két év küszködés és bizonyos értelemben törvénytelen döntések sorozata után az eredmény, hogy nincs negyedik mobilszolgáltató, és az egymással versengő mobilszolgáltatók a piacon nem tudnak új, modern pluszszolgáltatásokat biztosítani frekvencia hiányában, hiszen a határozat szerint ők sem használhatják ezeket a lehetőségeket. Ráadásul az államnak több mint 55 milliárd forintot vissza kell fizetnie a szolgáltatók számára.
Mindezek alapján megállapítható, hogy kicsúszott a kormány kezéből a frekvenciagazdálkodás felelős irányítása, rossz gazdaként eljárva képtelen a nemzeti frekvenciavagyon jogszerű hasznosítására. Félreértés ne essék, a legnagyobb kár nem az államot és a szolgáltatókat, hanem a lakosságot és a magyar gazdaságot érte. Hatékony, jogszerű frekvenciagazdálkodás nélkül ez az ágazat nem tud működni, márpedig ez az egyetlen ágazat, amelyik a GDP-t az elmúlt időszakban pozitív értelemben megváltoztatta.
Kérdéseim a következők, államtitkár úr. Milyen döntés alapján és ki kezdeményezte az állami mobilszolgáltató felállítását? Tudható-e, hogy ki a felelős a bíróság által megsemmisített jogszerűtlen határozatért, indítottak-e vizsgálatot a felelősség megállapítására? Ki tudja-e gazdálkodni az infokommunikációs ágazat irányítása az 55 milliárd forintot? Fellebbez-e az állam a bírósági döntés ellen, vagy eláll ettől a döntéstől, hogy legyen állami mobilszolgáltató?
Türelemmel várom megtisztelő válaszát. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés