DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Akkor, ha megengedi, most önnek is válaszolnék, miután eddig megtiltotta, hogy önnek válaszoljak. Azért nem értem a feldúltságát, mert eddig egy éven keresztül azt mondták, hogy mi az egész államigazgatást fideszes pártkatonákkal tömjük tele. Akkor, ha most adott esetben le akarnánk építeni, akkor önnek az most miért fáj? (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Egyébként pedig az egész államreform lényege az, hogy egy sokkal hatékonyabb, az eddigieknél hatékonyabban működő államapparátus épüljön ki, mint ahogy ez történt már megyei szinten is. A megyei kormányhivatalok sokkal hatékonyabban végzik a munkájukat, mint a korábbi harmincnál több dekoncentrált szervezet, és ez lesz a helyzet a járási hivatali szinten is. Sokkal hatékonyabb, összeszedettebb és professzionális munka lesz a jövőben. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(15.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés