DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, a célunk a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által nyújtott lehetőségek átalakításával az volt, hogy az addigi piaci körülményeket megszüntetve, a szociális ellátórendszer kiegészítő részeként egy olyan üdültetési rendszert dolgozzunk ki, amelynek az elsődleges célja, hogy az anyagilag kevésbé jó körülmények között élők is élhessenek az üdülési lehetőségekkel.

Ennek következtében az előkészítés után most már folyamatos az üdültetési rendszer, természetesen elsősorban a főszezonban, de a főszezonon kívül is azon családok számára, illetve azon emberek számára, akik egyébként szociális helyzetükből adódóan nem engedhetik meg maguknak, hogy piaci körülmények között éljenek az üdülési lehetőségekkel. Összességében most már 30 ezer gyermeknél tartunk, akik az Erzsébet-program keretében kedvezményesen tudtak üdülni családostul. Ez összességében azt jelenti, hogy körülbelül 100 ezer felnőtt és 30 ezer gyermek azok, akik élhettek ezzel a lehetőséggel.

Szándékaink szerint, amennyiben a jövőben is tudjuk fejleszteni ezt a programot, természetesen kibővítjük, és a jövőben még szélesebb rétegeket kívánunk elérni a program által.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu