DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár a Magyar Szocialista Párt egyik vezérszónokaként a legfontosabb állításainkat és a beterjesztett javaslattal kapcsolatos legfontosabb kritikáinkat volt már alkalmam elmondani, de a délutáni vita még jó pár kérdés részletesebb megvilágítására inspirál. Annál is inkább, mert úgy gondolom, vannak olyan lényegi kérdések ezzel az alaptörvény-módosítással, amelyek tudatos vagy szándékos, vagy tudatlanságból eredő, de félremagyarázás áldozatává váltak. Úgyhogy szeretném, ha ez tiszta és világos lenne.

Fideszes képviselőtársaim, miközben amikor megszavazták az alaptörvényt, akkor ezt egy kőbe vésett és nagyon hosszú ideig érvényes alaptörvénynek gondolták, és maguk is sokszor elmondták, hogy ehhez most aztán már bizony nem kell hozzányúlni. Mondták ezt annak ellenére, hogy azt megelőzően, amikor még a korábbi alkotmány volt hatályban, éppen 19-szer módosították, volt úgy, hogy éppen három alkotmánymódosítást tárgyalt az Országgyűlés, tehát az örökkévalóságnak szánt szabálynak ez a veszélye fönnállt, hogy bizony, ha önöknek éppen a pillanatnyi politikai érdekük úgy diktálja, akkor gyorsan hozzányúlnak, és megváltoztatják.

És leginkább az a veszély fenyeget, hogy ha valami olyat akarnak csinálni, valami olyan törvényt akarnak elfogadni, ahol fölmerül a gyanú, hogy az alaptörvény-ellenes, akkor nem azon kezdenek el gondolkodni, hogy vajon amikor a Fidesz-KDNP elfogadta ezt az alaptörvényt, milyen értékek, milyen szándékok motiválták, hogy pont így fogadják el, és felülvizsgálják a szándékot, hogy helyes-e, ha a korábbi állításukat most fölül akarják vizsgálni, és más szabályt akarnak behozni - nem, nem ezen gondolkodnak el. Hanem első lendülettel azt mondják, hogy nos, akkor írjuk át az alaptörvényt, és akkor majd az, amit szeretnénk megcsinálni, nem lesz alaptörvény-ellenes.

Így jártak a bírák nyugdíjkorhatárának meghatározásánál, és így járnak most is, mert gyakorlatilag nem történik más, mint hogy most szeretnék azt az egyébként alkotmányellenes vagy alaptörvény-ellenes, kirekesztő regisztrációs szabályt meghozni, és azt gondolják, hogy azzal, hogy ezt beírják az alaptörvénybe, az alaptörvény felhatalmazást ad arra, hogy sarkalatos törvény hozhat ilyen szabályt, hogy legyen feliratkozás vagy regisztráció, akkor ez ettől automatikusan alaptörvényszerűvé válik. Szeretném önöknek azt mondani, hogy nem. És jól érzik önök, hogy akarnak előzetes normakontrollt, mert nem merik azt megkockáztatni, hogy ha amit egyébként az önöknél szép számban lévő képzett jogászok is aggodalomként megfogalmaznak, na, mi van, ha ezt az Alkotmánybíróság is így látja, és ez megakad.

Elmondom én, nem egy nagyon bonyolult összefüggés, hogy miért alaptörvény-ellenes ez. Az az alaptörvény, amelyet önök fogadtak el, a XXIII. cikk (1) bekezdése a következőt mondja: "Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen." Tehát ez egy alkotmányos alapjog, amelyet az önök által elfogadott alaptörvény biztosít minden nagykorú magyar állampolgárnak.

Itt szóba került a vitában az is, hogy az alapjogok korlátozhatóak-e vagy sem. Itt több képviselő is rámutatott arra, nagyon helyesen, hogy az alapjogok, bizonyos feltételek fennállta esetén korlátozhatóak, kivétel ez alól az úgynevezett két abszolút jog, ami minden körülmények között korlátozhatatlan, ez az emberi élet és az emberi méltóság. Az most egy külön szájt, csak zárójelben mondom, hogy egyébként azoknak az emberek méltóságával mi van ebben a szituációban, akiket a fideszes képviselők vadbarmoknak neveztek, akiket Harrach Péter az utolsó pillanatban a szavazatát egy korsó sörért megvehető embereknek nevezett; hogy az ő méltóságukkal mi van, ez külön megérne egy hosszú érvelést. Egészen bizonyos, hogy aggályosnak tűnik.

De az is egészen bizonyos, és ez is elhangzott már a vitában, hogy ha a választójogát a magyar választópolgároknak ilyen módon korlátozni akarják, mint ahogyan önök megteszik ebben a beterjesztésben, akkor legalábbis azt mérlegelni kell, méghozzá nagyon alaposan, hogy ez milyen legitim cél érdekében történik, és arányos-e a korlátozás az elérni kívánt céllal. Ezt a két dolgot egészen bizonyosan bizonyítani kell. A legitim cél, amiről itt hol nagyon magasztosan beszéltek egyes képviselők, hol pedig rendkívül ellentmondásosan, ahogy korábbi hozzászólásomban már erre rámutattam, ez nem körvonalazódik. Mert sem az, amit az önök miniszterelnöke, Magyarország miniszterelnöke, hogy korrekt legyek, Magyarország miniszterelnöke megfogalmazott, hogy erre azért van szükség, hogy ne zargassák a választási akciókkal, szórólapokkal, kopogtatócédulákkal az embereket, azt gondolom, önmagában ez ilyen módon nem legitim cél, no pláne nem arányos azzal a korlátozással, amit itt meg akarnak valósítani. De amikor Kövér László a kocsmai láncszavazásokat meg a választási visszaéléseket emlegette, vagy Kósa Lajos, hogy a választásokat technikailag nem lehet másképp lebonyolítani, ezek nem valós és nem legitim célok és indokok. Tehát joggal gondolják önök azt, és nagyon jól gondolják, hogy előzetes normakontrollt kell kérni, mert korántsem bizonyos, hogy az önök által elfogadott alaptörvény XXIII. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott alapjog, minden magyar választópolgár számára meghatározott alapjog, a választáshoz való jog, és az önök által a regisztrációval, kötelező feliratkozással megvalósított korlátozás egyfelől legitim cél érdekében, másfelől pedig arányosság szempontjainak megfelel-e.

Tehát azt gondolom, hogy legalábbis nagyon kockázatos, a mi álláspontunk szerint, a Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint egyértelműen alaptörvény-ellenes ez a fajta szabályozás. Azt gondolom, hogy ez a logika egyértelmű és világos, egész biztos vagyok benne, hogy az Alkotmánybíróság nagyon körültekintően meg fogja vizsgálni ezeket a szempontokat.

A második kérdéskör, amivel szeretnék foglalkozni, a Szakács és Vejkey képviselők által is kifejtett gondolatmenet. Szakács képviselő úr úgy fogalmazott, hogy nem lenne helyes, ha a határon túliak más rendszerben szavaznának, mint a Magyarország határain belül élő magyar állampolgárok, és ezt a gondolatkört Vejkey képviselő úr is kifejtette. Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy azt a szabályt, a választási törvényben megfogalmazott szabályt, amiben, ha úgy tetszik, kőbe vésték, hogy máshogyan szavaznak a határon túliak, más rendszerben szavaznak, más választási rendszerben szavaznak, ezt az önök törvénye állította elő. Tehát most, a regisztráció kapcsán ezt előhozni súlyos hozzá nem értés, hacsak, másra nem tudok gondolni, tanult jogász kollégámnál ezt nem merem feltételezni, mint arra, hogy önök ezt a kommunikációt találták ki, és úgy gondolják, hogy azok az emberek, akik nem értik azt, hogy mi az, hogy választási rendszer, azok nem fogják tudni ezt a feladványt megfejteni.

(17.10)

Hát mi segítünk majd nekik megérteni, hogy van vegyes választási rendszer, van tisztán listás választási rendszer, vannak különböző választási rendszerek; határon belül vegyes választási rendszerben szavaznak a magyar állampolgárok listára és egyéni választókerületben, határon túl pedig tisztán listás rendszerben, tehát különböző választási rendszert voltak szívesek egybegyurmázni, összekotyvasztani ebben a választási törvényben, amit önök fogadtak el.

A regisztrációra szükség van vagy nincs? Van hivatalból névjegyzék vagy feliratkozás, vagy nincs? Ez nem választásirendszer-specifikus kérdés. Egy választási rendszer milyenségét nem ez dönti el. Tehát itt, azt gondolom, hogy súlyosan összekeveredtek a dolgok, és a tetejébe a hozzászólásainkban eddig már bizonyítottuk, nem akarom még egyszer elmondani: felesleges, egyszerűen felesleges. De ha már mindenáron több biztonságot akarnak a határon túli magyaroknál, annak sincs semmi akadálya, hogy más rendszerben jöjjön létre a névjegyzék a határon túl, más rendszerben a külföldön élő magyaroknál, és más szisztémában a határon belül. Ennek sincs akadálya. Teljesen feleslegesen zaklatnak feliratkozással nyolcmillió embert, hacsak másért nem, mint hogy a saját politikai célkitűzéseiket megpróbálják ezzel elérni. (Mágori Józsefné tüsszent. - Derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólás ugyanott: Úgy van!) Köszönöm szépen, itt még rá is tüsszentett a képviselő asszony. A magyar közmondások szerint akkor szokott ilyen lenni, ha igazat beszél a szónok. Köszönöm szépen a megerősítést. Szóval, azt gondolom, hogy ez az érvelés is hamis.

A harmadik, amiről szerettem volna beszélni... - és ezt már egy rövid kétpercesben elmondtam Pálffy képviselő úrra reagálva, de most jól látom, hogy nincs itt. Az előbb véletlenül az találtam mondani, hogy nem figyelte az én vezérszónoklatomat, ő ezt cáfolta. Most jól látom, hogy nincs itt. Külföldi példákat hozni teljesen felesleges, ugyanis mindazok a példák, amiket önök felsoroltak, Vejkey képviselő úr mondott egy impozáns hosszú sort, ott az az oka, hogy választási regisztrációt vezettek be, hogy nem áll rendelkezésre más módszer a választói névjegyzék elkészítésére és frissen tartására. De egy olyan országban, ahol egyébként nagyon kicsiny hibaszázalékkal működő választási nyilvántartás működik... - nagyon kicsiny, 0,05 százalékos, azaz 5 ezrelékes hibahatár. És amikor elmondtak ilyet, hogy kapott halott értesítést. Igen, hát hogyne kapott volna, ugyanis nincs olyan rendszer, ami hiba nélkül működik.

Ide a rozsdás bökőt, hogy ha megszavazzák - bár remélem, nem így lesz - ezt a feliratkozásos szisztémát, sokkal nagyobb hibaszázalékkal fog működni. Szakértők már cikkeztek erről, tessék megnézni. Sokkal nagyobb hibaszázalékkal! De önök elengedik ezt a fülük mellett, pedig azt gondolom, hogy ez is egy nagyon fontos kérdés lesz.

Szóval, teljesen értelmetlen, szakmailag indokolatlan, s nem véletlen, hogy képviselők nyújtották be ezt a tervezetet. Hiszen, ha a kormány nyújtotta volna be, akkor kénytelen lett volna egyeztetni. Egészen biztos vagyok benne, hogy a tárcaközi egyeztetésen is lettek volna problémák, mert ott azért van jó néhány hozzáértő jogászkolléga, aki az aggályait elmondta volna, amit nem biztos, hogy szívesen hallgatnak azok, akik bármi áron át akarják gyömöszölni ezt az alaptörvény-módosítást, másfelől pedig kötelező társadalmi egyeztetés lett volna, ahol képzett jogászokból, szakemberekből álló civil szervezetek mondták volna el az aggályaikat, méghozzá megalapozottan, jól érvelve, amit nem lett volna egyszerű elengedni a fülük mellett.

De hozzáteszem, természetesen mi, ellenzéki képviselők, akiknek ez a dolga, és akiknek az ehhez szükséges szakmai hozzáértése is megvan, dolgunk az és feladatunk az, hogy ezekre az ellentmondásokra rámutassunk, és felhívjuk az önök figyelmét, hogy helytelenül cselekszenek akkor, amikor azt gondolják, hogy valamiféle politikai haszonszerzés céljából vagy érdekből egy olyan törvényt fogadnak el, ami egyébként alaptörvény-ellenes, és ami kirekeszti a magyar választók közösségéből a társadalomnak egy olyan csoportját, amelynek pedig ugyanolyan alkotmányos alapjoga az, hogy véleményével részt vegyen a választásokon, mint bármelyik más magyar választópolgárnak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu