DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Köszönöm a jóindulatú és a rosszindulatú hozzászólásokat egyöntetűen. (Dr. Józsa István: Jóindulatú volt.) És meg is bocsátom azoknak, akik személyeskedésükben addig mentek, amire, azt gondolom, ha majd visszahallgatják, nem biztos, hogy büszkék lesznek rá. (Dr. Józsa István: Elvi kérdés.)

Úgy gondolom, hogy nagyon sok minden előkerült, ami a '89-es törvényalkotás hibáira is rávilágít. 2010-ig valóban nagyon sok olyan körülmény volt, amit talán mai szemmel nézve nyugodtan kritizálhatunk, de akkor mégiscsak nagyon nagy előrelépés volt; hogy végül is száz év után újból lett Számvevőszék Magyarországon, ötven év kihagyás után. Ez a Számvevőszék megpróbált az akkori, '89-es kerekasztal-tárgyalásoknak megfelelő feltételek között, amit az akkor egypárti Országgyűlés elfogadott, kialakítani egy már rég elfeledett intézményt, megpróbálta a korszerűsítési hiányt, lemaradást pótolni. Ha belegondolunk, számvevői kultúra nem volt az előző időszakban, hiszen itt többen jól emlékeznek rá, mert állami apparátusban akkor is dolgoztak, a kormány része volt a központi népi ellenőrzés. Meg azt megelőzően volt egy ellenőrzési minisztérium is, amely fölváltotta az Állami Számvevőszéket.

Ez, úgy gondolom, nemcsak a jogszabályokban, hanem a fejekben való változást is megköveteli. Ez nem mindig sikerül, és nem is mindenkinek sikerül. Ezért, ha megengedik, inkább a törvény hiányosságainak néhány eleméről csak kénytelen vagyok szólni. Részben azt kérik számon, amit akkor sem volt mód alaposan átgondolni, hogy hogyan működik. És valóban, ha csak a módszertani összefüggésekre helyezzük a súlyt, akkor bizony egy nagyon jelentős, folyamatos képzésen kell átesni. Egyébként ez a brit számvevőszéknek is, ha már említve volt, igen komoly megrázkódtatást jelentett azóta, amióta Nyikos úr ott járt, és közpénzen tanult ettől a szervezettől, mert tudni kell, hogy az ottani parlament jelentősen szétszedte és újraalkotta az ezzel kapcsolatos jogszabályi környezetet. És bizony az a minta nem biztos, hogy ma már minden szempontból, amit még a '90-es években láthatott az akkor ott járó számvevő, mintaként, mértékadóként jelenik meg. Hiszen nemhogy 2001 óta, amióta nincs... - egyébként, Kovács Tibor képviselő úrnak jelzem, már több mint 10 éve nem volt alelnöke a Számvevőszéknek, nem 6 éve.

És ez a helyzet azt jelzi, hogy bizony 2008 óta egy teljesen új időszámítás kezdődött el, egyébként nemcsak Magyarországon, nemcsak Európában, hanem a világban is, így az állami számvevőszékek világában is. Korábban valóban az auditálás, amit oly sokszor emleget itt több képviselő, volt az egyetlen szentség. Csak zárójelben mondom, azok a lepecsételt, auditált mérlegek, amelyeket Görögországban, Portugáliában, Franciaországban, Írországban, és sorolhatnám még tovább, hitelesítettek, bizony ma megkérdőjeleződtek sok esetben, hogy mennyire voltak hitelesek, mennyire tudták előre jelezni azt a kockázatot, amelyet ma egész Európa, sőt a világ próbál megoldani.

Új kihívások, új eljárások, új módszerek jelentek meg a világban, és bizony ennek tanulását, nem titkolom, a Számvevőszék is próbálja adaptálni, próbálja a napi készségek szintjén bevinni a több mint 500 kollégája gondolataiba, cselekvésébe, szakmai tudásába. Nem egyszerű folyamat, hiszen tőlük is a 20-30, akár 40 éve már bevett ellenőrzési ismeretek és gyakorlat megváltoztatását kérjük, követeljük. Az önök megszólalásai is egyértelműen ezt fogalmazzák meg egyik részben. Úgy gondolom, hogy tényleg türelemre van szükség. Nem mondom, hogy mindenben már a brit számvevőszék szintjén vagyunk, de azt sem tudnám visszaigazolni önöknek, hogy a brit számvevőszék átvette az összes ISAI-sztenderdet, amit 2010-ben fogadott el a nemzetközi számvevők világa, és ezt ajánlja minden tagország irányába.

Azt sem várom el feltétlenül mindenkitől, hogy az ENSZ határozatait nyomon kövesse, amely 2011 decemberében, először a világon, úgynevezett legmagasabb globális szervezeti szinten meghozta döntését, amelyben elismeri a legfőbb ellenőrző szervek szerepét a közpénzek és a közvagyon ellenőrzésében, és ehhez bizony szigorított, határozott függetlenségi kritériumok megfogalmazását jeleníti meg. Nem biztos, hogy a brit számvevőszék még minden ilyen feltételnek megfelel, nekik is dolguk most ennek vizsgálata, mint ahogy Magyarországon is feladatunk, hogy ezt tegyük. Hiszen valóban, a jogok kötelezettségeket is vonnak maguk után. Márpedig eljárási, minőségbiztosítási, megközelítésbeli, auditálási kérdésekben is egy új, magasabb követelményrendszer fogalmazódik meg.

Ebben, azt gondolom, kimondottan fontos, szintén nemzetközi szinten, az ENSZ szintjén már 10 évvel ezelőtt az úgynevezett good governance kérdését megfogalmazták. Senki eddig korábban az Országgyűlésben ezt a kérdést nem vetette föl. Nem tisztem igazából a számvevőszéki törvény megvédése, de mégiscsak igent mondtunk mi is rá, amikor megkérdezték itt önök, hogy mi a mi véleményünk, és valóban azt mondtam, hogy ez a számvevőszéki törvény elfogadható, lényeges előrelépés a múlthoz képest, és mindenféleképpen nagyon sok tekintetben őrzi a múlt értékeit. Tehát egyszerre értékőrző és megújuló.

Természetesen ma kaptunk ebből a szempontból hideget és meleget, hogy miért lettek megőrizve korábbi szabályok, ami mondjuk, az alkotmányban is rögzítve van. El kell olvasni az alaptörvényt, és mondjuk, az ÁSZ-törvény célszerűségre vonatkozó kritériumát. De nem az én dolgom, azt gondolom, ezen jogi, alkotmányos összefüggésekre rávilágítani, csak annyiban, hogy felhívjam a figyelmet, hogy igen, az Országgyűlésben én tisztelettel igyekszem a törvényeknek megfelelően szervezni a munkát, és ha azt mondják a törvényeknek megfelelően, hogy célszerűséget kell vizsgálnunk, akkor bizony erre törekednünk kell. Miközben nagyon jól tudjuk, hogy nagyon sok esetben sem korábban, sem most a kormányok nem szívesen tudnak vagy akarnak, vagy képesek, mondjuk, kritériumrendszert szabni a célszerűséghez.

Mi az az indikátor, mik azok az eredményességi követelmények, amelyeket az elköltendő pénzzel szemben megfogalmaznak? Igen, itt az alkalom, hogy ha valóban a jövőbe nézünk mindannyian, hogy próbáljunk meg erre vonatkozóan megoldásokat találni, javaslatokat. Ugyanígy, ahhoz, hogy egyáltalán vállalatszerű könyvvizsgálatok legyenek, nagyon fontos lenne, hogy az eredményszemléletű számvitelre való áttérés megtörténjen, hiszen akkor lehet összezárni a rendszereket, a mérleget, a leltárt, egyáltalán a bevett, megszokott dolgokat. A vállalati szférában talán 20 év alatt a legtöbb magyar ember is megszokta, hogy van ilyen. Csak zárójelben mondom, mert szerintem nincsenek tisztában a tényekkel sokan, akik itt megszólaltak; az tudom jelenteni, hogy azoknak az önkormányzatoknak, akiket ellenőriztünk, döntő többsége könyvvizsgálói audit mellett ment csődbe, ment tönkre, vagy jutott abba a nehéz pénzügyi helyzetbe, amelynek eredményein most siránkozhatunk. (Dr. Józsa István: A könyvvizsgáló is megszűnt.)

Azt tudom mondani, hogy önmagában helyes ez az új megközelítés, és erre használnám föl ezt a megszólalásomat válaszként is, hogy igen, a jó kormányzás irányába tett lépések rendkívül fontosak. Mert önmagában attól, hogy valamit szabályosan költenek el, még tönkre lehet menni, attól még célszerűtlenül lehet a pénzt felhasználni, attól még nem biztos, hogy az eléri a legeredményesebb követelményt, annak teljesülését. Különösen akkor kérdéses ez, ha ehhez nem is szabnak eredménykövetelményt előzetesen a tervben, a kritériumrendszerben. Nyilvánvalóan az ÁSZ sok esetben, azt gondolom, olyan dilemma előtt van, hogy egy előre nem meghirdetett követelményrendszert hogyan kérjen számon később az ellenőrzöttön.

Nyilvánvaló, hogy ez egy tanácsadó, ajánló, javaslattevő szerepre kényszeríti a Számvevőszéket, hiszen amit a törvény nem ír elő, azt tételesen számon kérni nem lehet. És nyilvánvaló az, hogy lehetett volna jobban elkölteni a közpénzt, az legyen bármelyik korábbi kormányzat, amit ellenőrzött a Számvevőszék, biztos vagyok benne, nyugodt lelkiismerettel, hogy mindegyiknél megtehette és meg is tette, ahol ezt tetten tudta érni, ahol ezt bizonyítékokkal is alá tudta támasztani.

(16.30)

De a Számvevőszék óvatosságát ebből a szempontból megértem, és így belülről most már jobban is értem talán, mint képviselő, hogy bizony ennek egy évek múlva is hiteles dokumentumnak kell lennie. Nem az aktuálpolitikai helyzetet kell éppen azon a szemüvegen át nézni, márpedig ha az államadósságnak ezek a jellemzői, itt a kollégák bizonyítékokkal alá tudták támasztani, azt gondolom, az elnöknek sincs jogalapja arra, hogy ezt megkérdőjelezze. Tehát én megnéztem azokat a jelentéseket, hogy mik jelennek meg ebben, milyen tényeken alapulnak, és azt tudom mondani, hogy bizony, nem mindet egyedül, természetesen nekem is megvan a megfelelő minőségbiztosítási rendszerem, amelyben azt kell mondanom, hogy nem volt az a gyanú, hogy a tények nincsenek bizonyítékkal alátámasztva. Nyilván ennek a tudatában írtam alá és lettek ezek a jelentések nyilvánosságra hozva.

Ha nem haragszanak, az egyes jelentéseink kérdésére külön-külön nem szívesen térnék ki, hiszen ez messzebb vezetne; van, akinek sok, van, akinek kevés, van, akinek vastag, van, akinek vékony a 71 jelentés. De azért aki ezt végig elolvasta, annak becsületére legyen mondva, azt kell mondanom, és főleg, ha annak az összefüggéseit is képes volt összevetni, hiszen akkor gyakorlatilag az egész országról kapott egy képet.

Én azt tudom jelenteni, hogy igen, ez a 71 jelentés nem fedi le az ÁSZ teljes törvényi lehetőségét, helyesen, szerencsére, ezt kell mondanom, sokkal szélesebb, mondhatni, sokkal több feladatot is elláthattunk volna a jogszabályi keretek között, mint amennyit elvégeztünk. De szeretném felhívni a figyelmet, itt több képviselő ezt felvetette, többek között Nyikos elnök úr; úgy gondolom, hogy nem teljesen méltányosan kérte rajtam számon, hogy miért nem arról tájékoztatjuk az Országgyűlést, hogy mi mindent lehetett volna még ellenőrizni, és felsorolni, mondjuk, azt a 850, még általunk központilag nem látott, közvetlenül évről évre nem látogatott helyet.

Természetesen ismert az új, modern könyvvizsgálati ellenőrzésben a kockázatelemzés, a mintavételezés, az, hogy bizonyos reprezentativitások alapján folyik az ellenőrzés, a financial auditnak egyébként ez az egyik alap módszertani megközelítése. Én azt tudom mondani, hogy mind a minőségbiztosításunk, mind pedig a hozzáértő szakembereink ezt a jelentést merték ajánlani nekem aláírásra, ezért én ezt el is tudtam fogadni, így került ide a '10-es és a '11-es zárszámadásról szóló jelentés számvevőszéki véleményezése és a számvevőszéki törvényeknek megfelelő munkájának beszámolója.

Az államháztartási törvény szerint hajtottuk végre a zárszámadással kapcsolatos munkát, ezt különösen Nyikos elnök úrnak szeretném elmondani. Elmondtam egyébként a bizottsági ülésen is.

Sok minden elhangzott már, nem gondolom, hogy mindenki higgadt fejjel végiggondolta, de én azért megpróbálok néhány dologra reagálni, bár lehet, hogy a végén azt mondja ő maga is, hogy ezt tulajdonképpen nem gondolta komolyan, csak kijött belőle. Ezért most nem tudom eldönteni, hogy melyik volt ilyen, melyik nem, de azért néhány tényt szeretnék helyretenni, mert azt mondták, hogy a tények fontosak.

Nyikos úr, az önkormányzati gazdasági társaságokat nem tudta az ÁSZ ellenőrizni, ön se ellenőrizte, amikor alelnök volt (Babák Mihály: Soha!), 2011-ig, mert nem volt jogosítványa a Számvevőszéknek. (Dr. Nyikos László: Tévedés!) Tehát számtalan jogosítványa volt, de én egyetlenegy jelentésben nem olvastam 2010 előtt, hogy mely önkormányzati vállalatokról nem írt jelentést a Számvevőszék, körülbelül ezer van ilyen. (Dr. Nyikos László: Így van!) Húsz évig, kedves elnök úr, kedves képviselő úr, nem ellenőrizte a Számvevőszék ezt. Az első volt a BKV, rögtön az ország legnagyobbja, és én azt gondolom, hogy ehhez képest lehet ezt kifogásolni, hiszen Vágó Gábor mondta, hogy a fővárosnál nem mindenben volt tökéletes ellenőrzés, azt kell mondanom, hogy egy ekkora vállalatnak a leellenőrzése húszévnyi ellenőrzöttségi hiány vagy legalábbis ÁSZ-ellenőrzöttségi hiány után nem volt egy egyszerű kérdés. Mint ahogy egyébként magának az egész fővárosnak a pénzügyi, szerződéskötési állományának a rendszere. (Babák Mihály: Nem volt ellenőrizve soha!) Úgy gondolom, hogy utólagosan azt a visszajelzést, hogy végül Tarlós főpolgármester úrnak azt ajánlottuk, hogy az összes szerződést vizsgálja felül, amelyek az önkormányzatnak az alvállalkozói voltak, az azt bizonyította, amikor már aztán visszajelezte - hiszen most már következményekkel járó javaslataink voltak -, hogy bizony ők bőven találtak még azon kívül, amire a mi reprezentatív mintavételünkön túl nem tért ki a mi ellenőrzésünk.

Igen, van olyan javaslatunk, amikor azt mondjuk, hogy olyan rossz az egész rendszernek az eredménye, hogy az egésznek az átnézését és belső ellenőrzésének a lefolytatását kérjük. Hiszen ne feledjük, a számvevők száma lehet sok és lehet kevés önök szerint, de az biztos, hogy a magyar ellenőrzési rendszer több tízezer embert kíván, és nem tudja az a néhány száz számvevő ellátni azt, ha nem végzi el helyette a tulajdonos, nem végzi el helyette a felügyelőbizottság, a könyvvizsgáló, a belső ellenőr, az egész mögötte lévő rendszer, amelyre a legvégén épül föl a legfőbb ellenőrző szervezet.

Tehát az, hogy mindenhol jelen legyünk, ennek a megkövetelése, azt gondolom, hogy egy szakmai nonszensz. Az, hogy mindenhol érezzék azt, hogy a Számvevőszék le fogja őket ellenőrizni, amikor ez a kockázatkezelésünkön belül látókörbe kerül, ez viszont helyes. Mondhatnám így leegyszerűsítve, ahogy egy parlamenti képviselő jelezte, az a legjobb megítélés a Számvevőszék esetében, ha már mindenki számolhat azzal, hogy aki közpénzt szabálytalanul költ el, azt előbb-utóbb a Számvevőszék is - de inkább előbb - ellenőrizni fogja. Ez lenne a cél. Nem tartottunk itt.

Elmondták, nagyon sok olyan önkormányzat van, ahol ötven éve nem járt a Számvevőszék; azaz nem is tudott, mert csak 22 éve van, de 22 éve se járt ott egyébként. Még lehet, hogy a központi népi ellenőrzés se járt ott egyébként. Olyan is van, hiszen számos a rendszer, bár akkor azért tökéletesebben ment a tételes ellenőrzés, ez tény.

De hogy több tízezer ellenőr kell ma is, az tény. Tehát ezt szeretném jelezni, azért, hogy értsék a módszertanunkat, a megközelítésünket, és az egész korrupciós kérdésre is próbálnék egy picit válaszolni, hogy többet kellene tennünk. Önmagában az, hogy az Állami Számvevőszék elindított egy ilyen szabályossági, belső kontrollokra vonatkozó ellenőrzési rendszert, amelynek keretében mind a központi költségvetésnél - alig két hete kapták meg ezt a jelentésünket -, mind pedig az önkormányzatoknál elindítottunk egy külön belső kontrollokra vonatkozó ellenőrzést, az egy rendszerellenőrzés. Tehát a rendszer egészét próbáltuk kockázati alapon mint intézményes kockázatot megnézni, egyébként nemcsak a korrupciót, hanem hogy egyáltalán szabályos, célszerű, kézben tartott gazdálkodás folyik-e az állami szektorban, erre valóban kellett egy külön, önálló programot csinálni. A Számvevőszék pedig a joggal kritizált átfogó ellenőrzésekről letért egyébként, az utolsó ilyen ellenőrzést 2011 elején, 2010-ről áthúzódva végeztük el. Azóta valóban megújultak a kollégák is, akik ezen a területen dolgoztak, hiszen részben nyugdíjba mentek, részben pedig a módszertanváltásból adódóan ezzel a kihívással nem biztos, hogy meg tudtak birkózni, de a lényeg az, hogy egy új programot alakítottunk ki, amely kimondottan ezt a szabályossági kockázatot nézi. Csak szeretném jelezni, hogy a korrupció egy ilyen közjogi, szociológiai típusú fogalom, mert a jogban ilyen fogalom nincsen. Tehát ezért nyilvánvaló, hogy azért nem találhatják a jelentésünkben ezt a fogalmat, mert a magyar jog, amit önök alkottak - most legutóbb a büntető törvénykönyv sem -, nem fogalmaz meg ilyet. Helyette van csalás meg sok minden más, most nem sorolnám fel, amelyet egyébként úgy tekintünk, hogy egyébként az korrupció, de ez egy összefoglaló közéleti fogalom, ami szerintem helyes, hogy van, csak nem lenne szabad, ha szakmai vitát folytatunk, ezt egy szakmailag, törvénynek alárendelt szervezet jelentéseiben keresni.

Helyette viszont elmondtam az expozémban, hogy van egy olyan program, és itt adnék választ arra, hogy miért van az országgyűlési határozatban - ezt Vágó Gábor képviselő úr kérdezte - ez a passzus benne, hogy ez a korrupcióellenes fellépése legyen a Számvevőszéknek. Azért, mert ez alapozta meg azt az európai uniós programot, projektet, amelyet most fejeztünk be ebben az évben, és további ötévnyi úgynevezett kutatási fenntartási kötelmünk van, és ebben az évben fogjuk másodszorra ezt az elemzésünket elvégezni, és még fogjuk további négy évben.

Ezért kell fenntartani, mert ahogy fogalmazott, a törvényben tényleg konkrétan így nevesítve nincs, viszont szerződéses kötelmünk van az európai uniós projekt kapcsán, amelynek kapcsán egyelőre folyik egy további ilyen vizsgálat.

(16.40)

De azért erre érdemi választ szeretnék adni annyiban, hogy ebben a projektben olyan kötelmeket vállalt nemcsak az önkormányzatok tekintetében, hanem általában is a Számvevőszék, amelynek keretében kimondottan az integritás szemléletű, tehát megelőző típusú - és nem arról szól, hogy utólag megtalál valakit, mert az az ügyészség, a nyomozó szervek feladata -, az integritáson alapuló megelőző, rendszerszerű korrupciós kockázatokat szűkíti, bezárja ezeknek a lehetőségeit. Erre vonatkozóan ellenőrzési módszertanunk legyen, és oktatási, tehát szélesebb, a közigazgatásban való terjedését biztosítsuk. Ebben nagyon fontos, és ezt Vágó Gábornak és az LMP-nek szeretném jelezni, hogy nem lehet egyetlenegy szervezetre tenni, már a mai modern felfogás is egyértelművé tette, hogy egyetlenegy szervezet problémája nem tudja megoldani. Ahogy önök is elmondták, széles körben lévő kérdésről van szó, nemcsak magatartásbeli, hanem jogszabályi és sok minden más szokásjogi hátterek vannak, amelyek ma Magyarországon ezt meghatározzák.

Én azt képviseltem, amit már az elődeim is hoztak, és én azonosultam vele, hogy el kell érni, hogy legyen egy összállami összefogás. Azt gondolom, az, hogy a kormány mellett a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság vezetője és a Számvevőszék elnöke egy együttműködési, egy közös fellépési nyilatkozatot tett, ahol mindenki egyébként a saját maga statútumában rögzítetten nevesítette, hogy egy korrupcióellenes integritás szemléletű koncepciót visz, operativizál, működtet, azt gondolom, annak az első eredményei láthatóak. Szerintem a kormány nem fogja kihagyni, erről be fog számolni, hiszen önök közvetlenül őket tudják naponta, ha úgy tetszik, ilyen kérdésekben megszólítani. Nem is tisztem most értékelni, de nyilván évről évre érdemes lesz majd értékelni ezt a megállapodást, hogy előrébb jutottunk-e a 2011 előtti világhoz képest, mérföldkőhöz képest, vagy hátrébb jutottunk ezzel a széles állami megállapodással, amelynek végül is ez az országgyűlési határozat teremtette meg a jogalapját a továbblépésre.

Ha már az országgyűlési határozatokról van szó, engedjék meg, hogy annyit tegyek hozzá ehhez, hogy láthatóan félreértésekről van szó. Az indoklásban világosan le van írva, hogy vannak olyanok, amelyek okafogyottá válnak, és vannak - például az éves beszámolók elfogadása - olyanok, még a korábbi kinevezések, amelyek már le is jártak, és ezeket is, ha úgy tetszik, az Országgyűlés sosem helyezte passzív joganyagba, amely azt jelenti, hogy az aktív határozatokból, ami nem a visszavonását jelenti ezeknek a határozatoknak, mert sokan így fogalmaztak, tehát nem visszavonása a határozatoknak, hanem hatályában egy passzív állapotba kerülnek. Most szigorúan jogi fogalmakat használtam, csak hogy a megértését adjam. Ez azt jelenti, hogy azok ugyanúgy fellelhető, létező országgyűlési határozatok, de annak aktív részeiben már csak azok vannak, amelyek nincsenek törvénnyel lefedve, hiszen ezek az országgyűlési határozatok próbáltak ÁSZ-törvény helyett, hiszen egyszerű többséggel is el lehetett fogadni, és nem kellett hozzányúlni az ÁSZ-törvényhez, hanem úgymond az ÁSZ beszámolója kapcsán egy feladatot szabott. Nagyon sok tekintetben ezek a mai törvényi keretek megoldották, ezért nem indokolt akár az önkormányzatokkal, akár az európai uniós pénzekkel... - ez többször felvetődött. Jelentem, az európai uniós pénzek bekerülnek a magyar költségvetésbe, azt már nem EU-s pénznek hívjuk, hanem a magyar kormánynak felelős pénze, aminek van egy sajátos európai uniós szabályozási környezete, de ettől függetlenül ez a költségvetésben ott van. Egy külön kérdés, ami a vonal alattinak kerülhet, de az nem került így elő, de nem kezdenék mélyen belemenni szakmailag ebbe a kérdésbe, de nyilván az agrártámogatásokhoz kapcsolódó kérdések nem futnak át, az közvetlenül európai uniós pénz, jelzem, egyébként közvetlenül - csak válaszolnék erre - magánszemélyeket, gazdákat is ellenőriz egyébként a számvevőszék, az európai, mert az a fő kompetenciája. Az európai uniós társulási szerződés keretében mi ebben segítjük az európai számvevőszéket, de nem a mi jelentéseinkről van szó, de természetesen azok is ebből a szempontból le vannak fedve. Tehát úgy gondolom, a törvényi keretek kellően modernizálták azon országgyűlési határozatok okafogyottságát vagy életben való tartását, amelyekre már törvényi oldalról választ adott a 2011-es számvevőszéki törvény, illetve egyéb törvények.

Nyikos úrnak felajánlom, és ez közös érdekünk - 71 jelentés volt. Hány jelentést tudott a költségvetési bizottság tárgyalni, legalább az albizottságai? Hányat tűzött napirendre, kedves elnök úr? Hányat javasolt? Én elé állok! Megmondom őszintén, nem ígérem meg, hogy mindenhova személyesen én magam, de úgy állítottuk össze ma már az ellenőrzés-vezetőket, hogy ha a képviselők igényt tartanak, képesek önök előtt értelmesen prezentálva megjelenni és előadni a jelentés lényegét, ha kell, 12 percben. Ez sokszor még ma is gondot okoz néhány vezetőnek nálunk, hogy 12 percben az egész, mondjuk, akár féléves ellenőrzésének a leglényegesebb pontjait előadja, hogy vitaképes legyen. Mi nem vagyunk akadálya, hogy önök megismerjék az ellenőrzéseinket. Hogy az önök ideje, energiája mire terjed ki, engedje meg, hogy én ezt ne kritizáljam, sőt át tudom érezni, mert többször szóvá tették, hogy nekem erre van érzékem. Hát van! Valóban volt módom éjszakákba nyúlóan is abban a bizottságban egy héten többször is ülésezni. Tudom, ez ma is így van. Nagy teher, nagy stressz, nagy feszültség egy ilyen bizottságban dolgozni.

Józsa István kezdte ezt a kérdést. Erre az egy dologra mindenféleképpen szeretnék kitérni. Többen válaszoltak rá, de azért határozottan vissza szeretném utasítani azt a megállapítást, amely azon jogszabályismeretből adódik, hogy a törvény világosan fogalmaz a KT tagjaival kapcsolatos állásfoglalás kötelmeivel és számonkérhetőségével. Tanulmányozzák át Kovács Tiborral együtt közösen, én ezt tudom mondani. Egészen világosan meg van fogalmazva, hogy a kettő nem ugyanaz. Az, amit az Állami Számvevőszék elnöke a költségvetés véleményezése kapcsán bemutat, még a vita megkezdése előtt feltétele. Soha ilyet még számvevőszéki elnök nem tett, amit önök számon kérnének rajtam most '11-ről szólva, hogy ne végezzük el a munkánkat, hanem utasítsuk vissza a kormányzat törvénytervezetét, ami az önök asztalán van. Soha nem történt ilyen, és azt gondolom, hogy nem is biztos, hogy akár önök is szívesen látnák, ellenzékiek is, hiszen az országnak fontos, hogy legyen költségvetése, hanem elvégezzük ezeket a munkáinkat, és valóban ahogy idézték, leírjuk a hiányosságokat, amelyeket a számvevőink képesek a benyújtásig regisztrálni, amiről azt gondoljuk, valóban egy sorvezető önöknek, hogy a vitát folytassák le. De ez nem egy vétójog, nem egy visszautasítási jog, hanem egy tanácsadói szerep volt '89 óta, hogy ezt elmondja, hogy milyen kérdések vannak, amelyeket meg kell vitatniuk. (Zaj és közbeszólások az MSZP soraiból.) De ebben a vitában, engedjék meg, nem vennék részt...

Forrás: parlament.hu