DR. PAPCSÁK FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Főbizottsági Elnök Úr! Azt gondolom, hogy egy ünnepnap ez a mai minden jogász számára.

Egy metaforával kezdeném, Gustav Radbruch kifejező metaforája szerint a magánjog "Herzkammer allen Rechte", azaz minden jogok szívkamrája. A magánjog, azaz a polgári jog a személyek minden társadalmi kapcsolatára kiterjed, és mint ilyen, lefedi az összes személyi és vagyoni viszonyokat, továbbá biztosítja a magánautonómiát.

Az új polgári törvénykönyv egy nagyon hosszú, lassú, mintegy tizenöt éve folyó kodifikációs munkának a lezárásaképpen jött létre, hiszen 1998-ban állt fel a polgári jogi kodifikációs főbizottság elismert, nagy tekintélyű szakemberekből, jogtudósokból. Ez a kodifikációs igény azonban nem csupán 1998 óta áll fenn, hanem már évszázadok óta, amely annak köszönhető, hogy a történelem zivataraiban 1959-ig nem sikerült olyan kódexet alkotni, elfogadni, amely hatályba lépett volna. Azt gondolom, hogy érdemes néhány jogfejlődési stációt megismernünk.

Az első ilyen kísérlet Werbőczy István országbírói ítélőmester tízesztendős munkája - amely itt fekszik az asztalon a kezemben, és Grosschmid Béni minden előadását a Werbőczy Tripartitummal kezdte az 1800-as évek végén -, ennek a megalkotása mintegy tíz évig tartott, 1514-ben készült el II. Ulászló király megbízásából. Az 1514-es országgyűlés, amely - mint zuglói polgármesternek engedjék meg nekem, hogy megjegyezzem: a rákosi országgyűlésen fogadták volna el - elfogadta ott, de sajnos a királyi pecsét az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés miatt már nem került rá. Ily módon a király ugyan szentesítette, aláírta, de a parasztfelkelés megakadályozta a kihirdetését, illetőleg a pecséttel történő ellátását, ily módon soha nem lépett hatályba ez a nagy ívű kódex. Werbőczy azonban 1517-ben Bécsben ezt kinyomtattatta és a magyar bíróságok jogforrásaként használatba állíttatta.

A következő ilyen jogfejlődési stáció 1852-ben történt, mintegy nyílt paranccsal az osztrák polgári törvénykönyvet - amelynek következtében a magyar jog az osztrák, német-római jogtudomány hatása alá került - hatályba léptette Magyarországon, de ez egy oktrojált polgári törvénykönyv volt, és azt gondolom, hogy ezt sem tekinthetjük autentikus forrásnak.

Egy nagy kísérletnek voltunk a későbbiekben tanúi, hiszen Szladits Károly vezetésével 1928-ban a képviselőház elé került Magyarország magánjogi törvénykönyvének törvényjavaslata. A trianoni békediktátum hatására és a területelcsatolások következtében azonban az Országgyűlés nem fogadta el ezt a törvényjavaslatot, mondván, hogy az anyaország és az elszakított területek egységét a magyar szokásjog évszázados érvényesülése tartja fenn, a jogalkalmazás azonban ennek ellenére használta. Hogy nem lépett hatályba, így fokozatosan írott, mintegy kodifikált szokásjoggá vált.

(10.20)

A következő stációja a magyar jogfejlődésnek a polgári jog területén az 1959. évi IV. törvény a polgári törvénykönyvről. Viszontagságos történelmi helyzetben keletkezett, hiszen egy olyan társadalmi helyzetben szabályozta a polgári jogot, ahol nem volt polgárság, és olyan életviszonyokban kívánt magánjogi kódex lenni, ahol nem volt magántulajdon, amelynek szabadságán alapul az egész polgári társadalom. Ennek ellenére évszázados várakozást töltött be azzal, hogy kodifikált, egységes rendszerbe, szerkezetbe foglalt törvénykönyvként hatályba lépett. Ebben a munkában Nizsalovszky Endre, Világhy Miklós és Eörsi Gyula is részt vett. Azt gondolom, érdemes e jogtudósokról megemlékeznünk ennek a polgári törvénykönyvnek az általános vitájában. A maga nemében magas színvonalú jogászi munka volt, számos novella jellegű kiegészítés készült hozzá, amellyel a polgári törvénykönyvünk koherens jogszabályszöveggé állt össze.

Azonban ezt a kódexet 1990 óta több mint száz alkalommal módosítottuk. Az idő azonban elszállt a polgári törvénykönyv felett, természetes igényként jelentkezett a rendszerváltozás után a megváltozott gazdasági és társadalmi helyzetben, rendben egy új, a kor igényeihez és elvárásaihoz igazodó, az élet legtöbb szegmensét lefedő, ugyanakkor mégsem kazuisztikus kódex kidolgozása. 1998-ban tehát a polgári jogi kodifikációs főbizottság Vékás Lajos professzor úr vezetésével - akit nagy szeretettel köszöntök itt a Házban - megkezdte munkáját. A bizottság 2011 decemberében a kormány elé terjesztette azt a jogszabályszöveget, amelyet elfogadásra szánt.

Az új polgári törvénykönyvünk magas színvonalú, kiváló szakmai és jogászi munka, amely koherens, egész rendszerbe foglalja össze a magánjogot, lefedi a természetes és jogi személyek, a gazdasági társaságok teljes személyi és vagyoni viszonyait, megteremti a polgári társadalom együttélésének kereteit, és lehetőséget biztosít a jogalkalmazás számára egy egységes, szintetizált joggyakorlat megteremtésére. Ha az új polgári törvénykönyvet néhány szóval kellene jellemeznünk, ami nem egyszerű feladat, hiszen több mint 1600 szakaszt tartalmaz, foglal magában, akkor röviden azt mondhatnánk, hogy megtestesíti az egyének szabadságát, korszerű, diszpozitív, ennek következtében rugalmas és hajlékony, valamint teljes, azaz a lehető legszélesebbkörűen szabályozza a polgári jogi jogviszonyokat, de mégsem túlszabályozott.

A szabadságról. A polgári törvénykönyv az egyén választási szabadságán alapszik. Szabadon dönthet ezt követően, ennek elfogadását követően a személy a vagyoni és személyi viszonyairól, ugyanakkor a Ptk. kellő támaszt nyújt az egyénnek, hogy jogait és kötelezettségeit a mellérendeltség és az egyenjogúság követelményeinek érvényesülésével gyakorolhassa. Az új Ptk. a lehető legteljesebben biztosítja a magánautonómiát. A Ptk. által biztosított társadalmi berendezkedés alapja a magántulajdon legszélesebb körben történő elismerése, valamint az egyesülési, társulási és szerződési szabadság.

A második ilyen kifejezés, amivel jellemezni szeretném, a korszerűség. A rendszerváltozás után a piacgazdaságba történő átmenet megkövetelte, hogy a modern kori áru- és pénzforgalmi viszonyokhoz igazodjanak az üzleti élet szerződéseinek szabályai is. Ennek körében az üzleti és a hétköznapi életben már alkalmazott, azonban egységesen még nem szabályozott, olyan szerződéstípusok kaptak helyet és kerültek szabályozásra a kódexben, mint a lízing, a franchise vagy a faktoring. Hogy a személyek jogából is említsek-említsünk példát, az információs társadalom világában, a hétköznapi személyiségi jogi védettség csökkenésének kompenzálásaképpen nagyobb szerepet kap a személyiség jogi védelme. Így például helyet kapott az új Ptk.-ban a sérelemdíj jogintézménye, mint a személyiségi jogvédelem egyik eszköze. A Ptk. továbbá a szabályozás mennyiségében, vagyis a szabályozottság fokában is európai, modernkori polgári kódexekhez hasonlatos. Körülbelül 1600 szakaszból és 10 ezer normahelyből áll.

A diszpozitivitásról, azaz a megengedőségről. Az új Ptk. általánosságban megengedi a szabályaitól való eltérést. Ahol erre nincs lehetőség, ott külön jelzi, hogy kógens rendelkezéssel állunk szemben. Ugyanakkor értelemszerűen az egyén autonómiáját biztosítja leginkább. A kódex címzettjeinek jogukban áll eldönteni, hogy életüket milyen keretek között rendezik be.

És még egy fogalom, a teljesség. Ugye, ez egy nagyon nehéz fogalom, hiszen mindenki a teljességre törekszik. A kódex a maga nyolc könyvével lefedi a teljes személyi és vagyoni viszonyokat, integrálja a családi jogot és a gazdaság társaságokról szóló joganyagot is. Reflektál az elmúlt évtizedekben felmerült, de eddig nem vagy nem kellően szabályozott élethelyzetekre, és igyekszik arra szabályozott, az egységes jogalkalmazást elősegítő választ adni. Maga a kódex egységes, koherens és szellemiségében összhangban áll Magyarország Alaptörvényével. Néhány ágazati jogszabálytól eltekintve, például a szellemi alkotásokra vonatkozó jogterület, az új Ptk. a legteljesebben, nyolc könyvben fogja át a magánjogi jogviszonyok lehető legteljesebb körét.

Mindezekre figyelemmel, mindezekre tekintettel engedjék meg, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviseletében megköszönjem a főbizottság munkáját, és azt, hogy ideterjesztették ezt a fantasztikus jogszabályi alkotást, művet, és javaslom a tisztelt Háznak, hogy a kódex eredeti koncepciójának, koherenciájának és szellemiségének megőrzése érdekében támogassák a főbizottság javaslatát, amelyet a kormány változtatás nélkül terjesztett az Országgyűlés elé.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu