KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány év elején a tervezett infláció mértékével, 4,2 százalékkal emelte a nyugdíjakat. Azonban a tervezett infláció eltér az augusztusi adatok alapján várható éves mértéktől, az átlagos infláció, illetve a nyugdíjas-infláció különösen meghaladja ezt a szintet. A törvény szerint kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani ilyen esetben novemberben, amennyiben az év első nyolc hónapja alapján várható infláció mértéke és a januári emelés között különbség van. Ahhoz, hogy egy ilyen novemberi emelést az államigazgatási szervek meg tudjanak csinálni, már szeptemberben erre vonatkozó szabályozást el kell fogadni. Az idei novemberi emelésről azonban még nem láttuk a jogszabályt, miközben kimutathatóan és láthatóan magasabbak a nyugdíjasok költségei, nagyobb mértékben nőttek az őket alapvetően érintő termékek, élelmiszerek, gyógyszerek, rezsikiadások és így tovább, mint amit januárban látni lehetett.
Az emelés a kiszámíthatóságról és a biztonságról szól ebben az esetben, ezért kivált kell hangsúlyoznunk a szabályozás fontosságát, különösen az idősek világnapján. 2011 januárjában, emlékeznek önök is, 3,8 százalékkal emelték a nyugdíjakat, azonban ezt ki kellett egészíteni - akkor 0,5 százalékkal tették ezt -, a tényleges adatokat tekintve azonban jól látható, hogy legalább 0,6 százalékra lett volna szükség. Ez azt jelenti, hogy közel 3 milliárd forint akkor nem jutott el a nyugdíjasokhoz, nem is beszélve arról, hogy 0,1 százalék így nem épült be a nyugdíjukba. A 2010-es önkormányzati választások előtt éppen Iván professzor úr mondta el, hogy 1,1-es kiegészítésre volna szükség, végül mégis csak 0,6-del emelték meg az ellátásokat. Idén nyár elején a miniszterelnök megfontolandónak és átgondolásra érdemesnek tartotta a nyugdíjasszervezetek azon javaslatát, miszerint az úgynevezett nyugdíjas fogyasztói kosár szerint történjen meg a nyugdíjemelés, tehát ez azt jelenti, hogy az élelmiszerek, a háztartási termékek, a gyógyszerek, a rezsi árváltozása nagyobb súllyal szerepeljen a rájuk vonatkozó infláció kiszámításában. Nos, annak ellenére, hogy ez elhangzott, a parlament szociális bizottsága nemrég az ülésén éppen erre irányuló javaslatunkat utasította el a kormánypártok többségével.
Nos, mindezek miatt kérdezem, miniszter úr, az államtitkár úrtól, hogy mikor dönt a kormány a nyugdíjak évközi emeléséről, milyen mértékben fogják emelni a nyugdíjakat, tekintettel az augusztusi már közel 6 százalékos várható inflációra, pontosan kik kapnak majd novemberben emelést, és várható-e, hogy átgondolják a nyugdíjas fogyasztói kosár szerinti emelést. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm, elnök úr, a jelzését. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés