BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a törvény címét kellene elolvasni, és akkor nem postatörvényről beszélnénk és nem másról. Kérem, ne vegyék rossz néven, hogy szóvá teszem, sok minden szóba került, de a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat van napirenden.
Ezt megtette Mátrai Márta képviselő asszony is nagyon okosan és bölcsen, hogy erre figyelmeztetett minket, de igazából tényleg sok vádaskodás elhangzik egy általános vitában. Ha megengedik, nem kívánok erre a szintre magam is lesüllyedni, de szeretném elmondani, hogy nem nyomtam kétpercest, de muszáj két dolgot szóba hozni. Mégpedig, Baja képviselő úr, miniszter úr ne vegye rossz néven, de ön stratégiáról beszél. Nem tudom, emlékszik-e arra, hogy annak idején ezt a 3. számú irányelvet 2008-ban hozta például az Európai Bizottság, és 2008-ban, mintha kormányon lettek volna, úgy emlékszem, és ön pedig kormánytag volt talán, de nem vagyok benne teljesen biztos; úgy gondolom, hogy lett volna idő arra, hogy azt a stratégiai kérdést, amelyet ön fölvet, 2002-2010 között megalkották volna a Postával kapcsolatban.
Egyébként a Posta maga felkészülhet, hisz van menedzsmentje, és nem hiszem, hogy egy kormánynak kell csak stratégiát alkotni, hanem a menedzsment is képes arra, kérdés, hogy önök kérték ezt a stratégiát, vagy nem kérték ezt a stratégiát a Postától, hogy szállítsa. Ugyanis elmondom önöknek - és ezt sokan tudják, csak ismétlésképpen -, hogy a posta, a postai szolgáltatás közszolgáltatás, egyetemes országos szolgáltatás, állami tulajdonú és részvénytársaság, amelynek menedzsmentje van, és számot kell adnia munkájáról.
(17.10)
Aztán meg végképp felháborított, bár igyekeztem magamat fékezni, megvallom őszintén, amit Simon Gábor képviselőtársam mondott - nincs bent, mert elmondta a magáét, azután kiment -, a saját bűnüket a szocialisták. Bezártak nem tudom, hány postafiókot, és akkor azt mondja, hogy itt az újság, ezek a mostani kormányzatosok négyet vagy ötöt tudtak helyreállítani. Hát miért tették tönkre? Miért záratták be? Ők adták ukázba! (Zaj az ellenzék soraiban. Dr. Schiffer András: Miért nem nyitottátok ki? - Zaj az ellenzék soraiban.) Azért, mert nem volt rá lehetőségünk. Azért, mert olyan örökséget hagyott az előző kormányzat, csak nem akarom mondani a múltat, mert megint azt fogja mondani, a múltba tekintünk. De hölgyek, urak, reparálni egy dolgot többe kerül alkalmasint, mint megcsinálni, és most reparálni kéne a kispostákat, amelyekben - kedves képviselőtársaim vélekedésével egyetértek - nagyon fontos közszolgálatos volt ezeken a kistelepüléseken a postás, sok egyéb más funkciót is ellátott azzal, hogy családokat látogatott. Néha sokszor ő vette észre a beteg embert, és látta, kinek van élelmezési problémája, hiszen becsengetett, mint esetleg a település polgármestere vagy képviselője, vagy épp a házi szociális gondozója. Szóval ez a tipikus dolog, amikor a saját bűnüket másra passzírozzák! Bezártak majd' ötszáz kispostát, azután most elkezdenek itt replikázni, számon kérnek minket, hogy ugyan már, miért nem nyitottuk meg újra. Bezártak egy csomó szárnyvonalat, és nem sikerült még, mert olyan örökséget hagytak, amelyben nincs lehetőségünk a költségvetésben (Dr. Schiffer András közbeszólása.), hisz tudják mit...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés