DR. BAJA FERENC, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A kormány által benyújtott, a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat európai uniós jogi kötelezettségünk teljesítését szolgálja, ebben egyetértünk államtitkár úrral, és egyetértettünk a bizottságban is. Az Európai Unió postai politikája a közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatások minőségének javítására vonatkozó közös szabályokból és európai uniós irányelvekből áll.
Az utolsó módosítás, az úgynevezett 3. postai irányelv 2008. február 27-én lépett hatályba, és rendelkezései szerint az európai postai piacok teljes liberalizációjának alapvetően legkésőbb 2011. január 1-jéig kell megtörténnie. Magyarország 2012. december 31-ig kapott derogációs lehetőséget, tíz más európai uniós tagállamhoz hasonlóan. Ennek fényében fogalmazódott meg a legjelentősebb kritika a kisebbségi vélemény oldaláról, hiszen összesen három hónap maradt mind az inkumbens szolgáltatóknak, mind pedig a versenyzőknek az időbeli fölkészülésre. Semmilyen indokot nem láttunk arra vonatkozóan a bizottságban, hogy miért húzódott el ez a folyamat ilyen sokáig. Ez volt az egyik indok.
A másik indokunk az volt, hogy nem tudott az előterjesztő olyan dokumentumot bemutatni a bizottság számára, amely megítélésünk szerint meg kellett volna hogy előzze ennek a törvényjavaslatnak a megalkotását, nevezetesen egy olyan stratégiát, amely tulajdonképpen ezt az európai irányelvet a magyar társadalomra adaptálja, és ezen stratégia keretei között fogalmazza meg mind a Posta, mind adott esetben a versengő szolgáltatások lehetőségeit. Ez azért is problémás, mert ebben az értelemben, bár államtitkár úr jelezte, hogy ennek a törvénynek nem postatörvény a neve, mi mégis úgy érezzük, és azt fogalmaztuk meg, hogy bizony nagyon aránytalanul a Postáról magáról mint intézményről szól ez a törvény, és szemben a címével, a postai szolgáltatásoknak tulajdonképpen a protokollrendszerét kevésbé tudja tartalmazni.
Ebben az értelemben tehát ez a törvény egy intézménycentrikus törvény. Hozzáteszem, a bizottság kisebbségi véleményében is egyértelműen támogattuk azokat a döntéseket, amelyeket meg kell hoznia a kormánynak, nevezetesen, hogy ki kell jelölnie a Postát egyetemes szolgáltatóként. Ezt nem vitatta senki. Rendkívüli fontosságúnak tartom azt is, hogy az időhatár 8 évre való kijelölése tulajdonképpen elfogadható. Nem indokolt egyébként vagy nem láttuk az indokot, hogy miért 8 év, ennek háttérszámításait, ugye, nem láttuk, de elfogadta a bizottság kisebbségi véleményként is, hogy ez egy 8 éves időhatár. Kevésbé fogadjuk el, egyébként ez megfogalmazódott szintén a bizottsági ülésen, gondolom, ez majd azért korrigálható, hogy mind a kormány, mind a parlament majd csak a ciklus végén kap beszámolót arra vonatkozóan, hogy mi történt itt a felkészülésben, mert újra ugyanabba a problémába keveredhetünk, hogy az utolsó pillanatban kell majd itt a parlamentnek döntést hoznia.
Nos, ezek voltak azok a legfontosabb szempontok, amelyek alapján a bizottság kisebbségi véleménye abban fogalmazódott meg, hogy ebben a tekintetben és nem a Posta mint intézmény kifogásolásában nem támogatjuk az általános vitára való alkalmasságát.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés