DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Többször is elhangzott, hogy nem volt érvelés a törvény mellett. Nagyon sajnálom, hogy akik ezt kérdezték, nem voltak itt az elején, és úgy látom, hogy most sincsenek már itt, Vágó Gábort nem látom például. A felszólalásomban is elmondtam, hogy a fogyatékossággal élő személyek képviseletében mit tartok, tartunk jónak, mi szól mellette a törvénytervezetben, és milyen további javaslatokat adnánk be, javítva a dolgokon. Felvetettem azt a kérdést is, hogy érdemes felülvizsgálni.

S bármilyen szokatlan is, szeretnék elköszönni. Már öt órája dolgoznak a tolmácsok, és vannak fizikai korlátok, a holnapi Ptk.-vitában is szeretnék részt venni. További jó munkát kívánok mindenkinek! (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu