VÉCSEY LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon örültem Lendvai Ildikó képviselő asszony felszólalásának, ugyanis az ő felszólalása kapcsán sikerült a törvénytervezetnek legalább egy pontján rávilágítani arra, hogy miről is beszélünk. Lendvai Ildikó képviselőtársam nagy kedvvel figurázta ki a választópolgároknak azt a lehetőségét, amely szélesíti a választópolgárok lehetőségeit, nevezetesen azt a lehetőséget, hogy akár több jelöltet is ajánlhat. Ebben Lendvai képviselőtársam valamiféle ellentmondást vél fölfedezni.

Én pedig azt mondom, hogy próbálják meg végiggondolni ismét a törvénytervezetet. Éppen ezen a ponton például nagyon jól tetten érhető az, hogy mit is értünk felelős állampolgári magatartás alatt. Nevezetesen azt értjük alatta, hogy a választópolgár nyugodtan meghozhatja azt az előzetes döntést, hogy részt kíván venni ebben a folyamatban, azonban senki nem kötelezi arra, hogy eldöntse. Ha lát három-négy-öt jobbnál jobb jelöltet - reméljük, hogy így lesz -, akkor a rendelkezésére álló időben majd minden további nélkül eldönti, hogy melyikükre szavaz. Ő gondolhatja úgy, mert a lehetőséget megkapja, hogy akár több jónak tűnő jelöltet is állítson. És természetesen szavazhat is.

Tehát ez az a pont szerintem, ahol éppen az ellenpéldaként fölhozni kívánt pontot citálta Lendvai képviselőtársam, és éppen ez az a pont, ahol igenis tetten érhető az, hogy felelős állampolgári magatartást kínálunk az állampolgároknak, egyébiránt pedig a döntés teljes szabadságát kínáljuk föl ezzel a törvénnyel.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu