SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Schiffer András képviselőtársam az elmúlt héten vezérszónoklatában már lefektette azokat a szempontokat, amelyeket az LMP az új polgári törvénykönyv vitája kapcsán kiemelt fontosságúnak tart. Ezek közül az egyik legfontosabb az emberi méltóság védelme.
Amikor ennek a polgári jogi eszközeit keressük, kiemelt figyelmet kell fordítanunk azokra a társadalmi csoportokra, amelyek érdekérvényesítő képessége a leggyengébb. A demokrácia egyik legfontosabb fokmérője ugyanis éppen az, hogy a köz hogyan viszonyul a leggyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkező társadalmi csoportokhoz, köztük ahhoz a közel 53 ezer honfitársunkhoz, akik jelenleg cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt állnak.
Az új Ptk. cselekvőképességi szabályai több tekintetben közel állnak a tárgyban 2010-ben benyújtott törvényjavaslatunkhoz. A javaslat progresszivitása így mindenképpen üdvözlendő, különösképpen a cselekvőképesség korlátozásával összefüggésben a szabályozásban. A fogyatékosság orvosi modellje mellett végre megjelenik a társadalmi szemlélet irányába mutató környezeti tényezők köre is, továbbá eltörlik a cselekvőképesség általános, nem ügyspecifikus korlátozásának lehetőségét.
De sajnos nem minden tekintetben ilyen felhőtlen az örömünk. Véleményünk szerint az új Ptk. figyelmen kívül hagyja az Országgyűlés által egyébként 2007-ben kihirdetett, fogyatékos személyek jogairól szóló egyezmény előírásait, amelynek megfelelő végrehajtására Magyarország nemzetközi jogi kötelezettséget vállalt.
A javaslat több pontban is ellentétben áll az egyezménnyel, különösen annak 12. cikkével, amelynek egyik fő üzenete, hogy a nemzetközi jogban a cselekvőképesség korlátozása nélkül úgynevezett segítő vagy támogató modelleknek kellene gyökeret ereszteniük. Ezek kezdetben a gondnoksági rendszerek alternatívái, később pedig kiváltói is lehetnek. Hatályos jogunk egyáltalán nem tartalmaz ilyen segítő modelleket, az új Ptk. pedig rendkívül elnagyoltan kezeli ezeket a jogintézményeket, amelyek így nem teljesítik az egyezmény elvárásait, nem alkalmasak arra, hogy valódi alternatívái legyenek a gondnokságnak.
Az egyezmény kiindulópontja ugyanis az univerzális cselekvőképesség, a részes államok pedig a szükséges intézkedéseket hozzák meg annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő személyek cselekvőképességének gyakorlásához esetlegesen szükséges segítség hozzáférhetővé váljon. Azaz nem a cselekvőképesség korlátozása, hanem a cselekvőképesség gyakorlásának elősegítése az egyezmény vezérfonala. Az egyezménynek való megfelelés érdekében tehát teljes paradigmaváltásra lenne szükség, amely nyomán a hangsúly a helyettes döntéshozatalra épülő gondnoksági rendszer helyett végre az alternatív segítő megoldásokra, különösen a cselekvőképességet nem érintő támogatott döntéshozatalra helyeződne. Erre vonatkozóan az LMP javaslatokat fog egyébként benyújtani.
Tisztelt Ház! Az új Ptk. a hatályos Ptk.-ban szabályozott kizáró gondnokságnál szűkebb körben csak végső esetben alkalmazva ad lehetőséget a cselekvőképesség teljes kizárására. A javaslat átkereszteléssel is enyhíteni próbál, a negatív kicsengésű kizárás helyett a bíróság cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyez. Tovább enyhül a jogfosztás abban a tekintetben is, hogy a gondnokság alá helyezés már nem határozatlan időre szól, hanem a hatóságnak minden esetben meg kell határozni a kötelező felülvizsgálat időpontját.
A javaslat a hatályos szabályozástól eltérően nem állapít meg továbbá kivételt sem a kötelező felülvizsgálat alól - mint a jelenleg hatályos Ptk. - annál, akiknél a belátási képesség hiánya véglegesnek tekinthető. Alapvető problémánk azonban, hogy addig, amíg létezik a teljes korlátozás intézménye, és ennek felülvizsgálatára borzasztóan hosszú idő, tíz év elteltével kerülhet csak sor, alapvető humanizálásról és paradigmaváltásról ezen a téren nem beszélhetünk.
Tisztelt Országgyűlés! A cselekvőképesség ügycsoportonkénti korlátozásának lehetősége 11 éve része a magyar jognak. Bár az utóbbi két évben valamelyest emelkedett az ilyen hatályú ítéletek száma, mégsem jellemző az, hogy a bíróságok élnének az ügycsoportos korlátozás lehetőségével. A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint 2011-ben a gondnokság alatt álló személyek több mint kétharmada állt még mindig kizáró gondnokság alatt.
Ugyanez a hozzáállás tapasztalható amúgy a belátási képesség korlátozottsága okán a bíróságok választójogból történő kizárási gyakorlata kapcsán. Egyértelműen az látható, hogy értelmi fogyatékosság esetén automatizmus a választójogból való kizárás, a gyámhatóságok vizsgálat nélkül ezt kérik a bíróságoktól.
A szabályozásnak végre olyan kiindulópontot kellene biztosítani a jogalkotók számára, amely az évtizedes gondnoksági gyakorlat tapasztalatait is figyelembe véve lehetőséget biztosít a fogyatékossággal élő személyek valódi társadalmi befogadását és részvételét szolgáló progresszív fejlődés irányába, ahol nem az automatikus kizárás az alapvetés.
Tisztelt Ház! Az új Ptk. a változatlanul hagyott gondnokság rendszere, a helyettes döntéshozatal metodikáján nyugszik. Ezzel szemben a segítő modellek a támogatott döntéshozatal elvein alapulnak. Az egyezmény paradigmaváltásának lényege tehát, hogy a gondnoksági modelleket fel kell hogy váltsa a fogyatékos személyek döntéshozatalának biztosítása és segítése, így a gondnok feladata nem a döntés meghozása vagy jóváhagyása, hanem a megfelelő és hozzáférhető információk biztosítása és a döntéshozatal esetleges segítése kell hogy legyen. Ennek azonban sajnos egyelőre nyomát sem látjuk a javaslatban, amely egyáltalán nem igazítja ezekhez a szempontokhoz a gondnok tevékenységét.
Ha már a gondnokságról beszélünk, régi problémánk az egész gondnoksági rendszer kapcsán az, hogy a magánjogi szabályok nem tartalmaznak semmiféle előírást arra, hogy a gondnok maximálisan hány gondnokolt gondját viselheti, illetve maximum milyen földrajzi távolságra helyezkedhet el a gondnokolttól. Ez azért lényeges, hogy ne válhasson illuzórikussá a jelenlegi intézmény sem.
(10.00)
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül szeretnék néhány szót szólni a személyiségi jogokkal kapcsolatban. Üdvözöljük, hogy az új Ptk. a személyhez fűződő jog helyett a kifejezőbb személyiségi jogok elnevezést használja, azaz az ember tárgyi értelemben vett magánszférájának védelmét elnevezésében is megjeleníti.
Szintén örömteli, hogy a javaslat a személyiség magánjogi védelmének középpontjába az emberi méltósághoz való jogot helyezi, ezt tekinti minden nevesített és nem nevesített személyiségi jog anyajogának, feloldva ezzel a hatályos Ptk. megoldásából adódó ellentmondást, amelyben a legáltalánosabb fogalom, az emberi méltóság joga csak egy példálózó felsorolásban említett, nevesített személyiségi jogként jelent meg.
A törvényjavaslat indoklása szerint azonban az alapvető szabadságjogok, illetve az emberi jogok felsorolása nem tartozik a polgári törvénykönyv szabályozási körébe, ezeket a jogokat az alaptörvény, nemzetközi egyezmények, illetve más törvények tartalmazzák.
De hiába alapjog az információs önrendelkezési jog, vajon perelhetem-e a személyiségi jogom megsértése miatt az illetékes hatóságot, ha nem adnak ki részemre olyan, személyemmel kapcsolatos információt, amely nem képez sem államtitkot, sem szolgálati titkot? Azért is kell magánjogi kódexben nevesíteni egyes személyiségi jogokat, mert a párhuzamos védelem felel meg annak az alkotmánybírósági követelménynek, hogy a különböző jogsértések kapcsán a különböző jogági eszközöket kell arányosan alkalmazni. Erre vonatkozóan az LMP szintén be fog nyújtani javaslatokat, csakúgy, mint a közéleti szereplők személyiségi jogainak alacsonyabb védettségére vonatkozó, amúgy egyébként üdvözlendő szabály pontosítása céljából.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében erről a könyvről elmondható tehát, hogy történt egy pozitív elmozdulás, de a jelen tervezet még számos ponton módosításra szorul, így annak érdekében, hogy egy minél jobb minőségű polgári törvénykönyvet fogadhasson el a Ház, arra kérem önöket, hogy támogassák majd az erre vonatkozó LMP-s javaslatokat.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés