DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Igen, köszönöm a szót, elnök úr. Meg kell jegyeznem, hogy kétségtelenül elég komplikált szabályozásról van szó. Nem a képviselő úr tehet arról, hogy a mondanivalóját nyilván nagyon nehéz követni, még a jogászoknak is, hát még a joghoz nem igazán értő közvéleménynek. Ez tényleg nem a képviselő úr hibája.

Utaló szabályokról van szó, a 96. § visszautal a 95. §-ra, de azért értelmezhető a helyzet. És szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy az alkotmányügyi bizottság egyébként sem a most hatályos szöveg szerint, sem pedig ennek a módosító javaslatnak az elfogadása után nem teheti azt meg, hogy érdemi kérdésben írassa át a törvényt olyan módosító javaslat előterjesztése útján, amely az említett 24 órás határidőre ne lenne tekintettel. Tehát egész egyszerűen helyes értelmezés mellett ez a veszély nem áll fenn, vagyis szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy az alkotmányügyi bizottságot is köti a 24 órás határidő, ha a törvényjavaslat érdemi érintéséről van szó, tudniillik a 95. §-ra mutatnak végül is az utalások, és a 95. § világosan leszűkíti a módosítás időhatár nélküli lehetőségét a koherenciazavarra.

Ezzel együtt természetesen, képviselő úr, a módosító javaslatot az alkotmányügyi bizottság nyilvánvalóan meg fogja vizsgálni, és látatlanban mondom, hogy ha az a módosító javaslat javítja és előreviszi a Házszabály ügyét, akkor én biztos támogatni fogom, és nagyon remélem, hogy a bizottság is. Meg fogjuk vizsgálni a dolgot, de az ön aggálya szerintem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) nem megalapozott.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu