DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Megszólíttattam. Megjegyzem, egyébként nem lett volna baj, ha bizottsági keretekben beszéljük ezt meg, mert tartok attól, hogy a plenáris műfajt nem egészen erre találták ki. De boldogan válaszolok az ön kérdésére. Megjegyzem, a fölvetése esetleg érvelési ötletet jelenthet azok számára, akik azt mondják, hogy ne változtassuk meg a Házszabályt, mert már most is háromolvasatos. Hát van abban valami, amit mond, csak ugye nyilvánvalóan, amikor kifogásolják ezt az eljárást, akkor a felszólalásiidő-lehetőséget keveslik; mert egy záróvitában időkorlát van. Megjegyzem, részletes vitában is lehet időkorlát, a világ parlamentjeiben különféle időkorlátok léteznek.
Azt szeretném ezzel kapcsolatban elmondani észrevételként, hogy ilyen értelemben ez egy ellenérv a háromolvasatos tárgyalás mellett. De még egy, képviselő úr egyről elfeledkezik: nemcsak a bizottságoknak van módosító javaslatuk, hanem önöknek nagyon sok kapcsolódójuk. Ha ön azt mondja, hogy a részletes vita után ne legyen olyan helyzet, hogy meg nem tárgyalt módosító javaslatról szavazunk, akkor vagy háromolvasatossá kell alakítani a tárgyalást, vagy meg kell tiltani a kapcsolódó módosító javaslatok intézményét is. És akkor előállhat egy helyzet, hogy a vitában, a plenáris vitában minden módosítót megtárgyalnak, de akkor nincs kapcsolódó módosító javaslat.
Azt gondolom, képviselő úr, hogy amiről mi már beszélünk, az túlmegy ennek a javaslatnak a tárgyán. Lehet erről beszélni, lehet erről gondolkodni, de én nem kapcsolnám ezt össze egy ilyen, igazából egy apró, belső ellentmondást megszüntető javaslat megtárgyalásával.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés