DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én ezt a vitát hallva azt kell hogy mondjam, hogy az alkotmányügyi bizottság egyetértésen alapuló módosító javaslatának a fogadtatását egyértelműnek látom, bár a sok hozzászólás és a némileg gerjesztett vita ezt elfedni látszik.

Senki nem vonja kétségbe, hogy koherenciazavar van a 102. és a 107. § között, ezt senki nem vonja kétségbe. Senki nem vonja kétségbe, hogy a 102. § a nem jó, és senki nem vonta kétségbe, hogy az a kijavítási irány, amit a bizottság módosító javaslata tartalmaz, egy korrekt, jó irány, az nem jogot vesz el, az jogot ad. Azt kell mondjam, hogy én ezt a magam részéről örömmel konstatálnám, hogyha nem lenne a vita egyéb kiágazásai okán rossz szájízem.

Ami még itt ezenkívül fölmerült, az meg, úgy gondolom, hogy túlfeszíti ennek a javaslatnak a kereteit. Én azt gondolom, hogy lehet sok mindenről tárgyalni, lehet azon is gondolkodni, sőt valószínűleg kell is, különösen, ha egy kétszáz fős parlamentben gondolkodunk, hogy ez a tárgyalási mód, amit a Magyar Országgyűlés 1989-90 tájékán, majd '94-ben kialakított, ezt így, ebben a formában kell-e megtartani. Vannak példák a nemzetközi gyakorlatban is, amik mintákat képezhettek egy országgyűlési munkamenet racionálisabb megszervezésére, például a bizottságokban való nagyobb hangsúly megteremtésére. A brit parlament a kedvenc példám, de mondhatunk más házszabályokat is. Nagyon sokféle működési lehetőséget ki lehet alakítani, és azt gondolom, hogy erről lehet gondolkodni, sőt, még egyszer mondom, egy kétszáz fős parlament jellegére tekintettel, ami itt 2014-ben az új választásokkal létre fog jönni, valószínűleg át is kell alakítani azt a működési rendet, azt a munkarendet, amit a Magyar Országgyűlés folytat.

Úgy gondolom azonban, hogy ennek az újragondolásnak, ennek a reformnak a kereteit nem ennek a koherenciazavarnak a kiküszöbölése jegyében kell keresni. Én nem zárkózom el személy szerint ettől. Persze, én itt most az alkotmányügyi bizottság elnökeként nyilatkozom, az alkotmányügyi bizottságban ezek a kérdések nem merültek fel, bár a képviselő úr tagja az alkotmányügyi bizottságnak, egyetlenegy ilyen természetű hozzászólásuk nem volt ehhez a vitához, nem merült fel. Az alkotmányügyi bizottságtól én nem bírok olyan felhatalmazást, hogy a háromolvasatú tárgyalásról a bizottság nevében bármit mondhassak. Ha ezt teszem, akkor önök joggal kifogásolhatják, hogy túlterjeszkedtem az elnöki megbízatásom keretein. Én az alkotmányügyi bizottság álláspontját képviselem, többek között önnek azt az álláspontját, ami az igenlő szavazatában kifejezésre jutott, amikor megszavazta, hogy ezt nyújtsuk be, nemhogy általános vitára bocsássa a Ház, hogy támogatja az általános vitára bocsátást, hanem vállaljuk föl, hogy mi vagyunk az előterjesztői, javaslói és az urai ennek a javaslatnak. Ezt ön is megszavazta, így önt is képviselem most.

Én megértem, hogy nagyon nehéz egyszerre egy együttműködő bizottsági tagként itt szerepelni, a parlamentben meg jobbikos képviselőként. Lehet, hogy ez tényleg nem összeegyeztethető. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból.) Minden megértésem és empátiám az ilyen helyzetben vívódó képviselőké, de még egyszer mondom, én úgy jöttem ide, hogy egyetlenegy észrevétel a bizottságban vagy az albizottságban a javaslattal kapcsolatban nem hangzott el. Egyetlenegy olyan felvetés - meg lehet nézni a jegyzőkönyvet -, ami itt a háromolvasatos tárgyalással kapcsolatban volt, nem hangzott el.

Úgy jöttem ide, hogy a bizottság kérte, megszavazta, támogatta ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztését. Egyedül a Szocialista Párt bizottsági tagja tartózkodott, de ő sem adta okát, hogy miért, ő sem vállalkozott arra, hogy bármi negatívumot erről a javaslatról mondjon. (Szilágyi György: Újragondoltuk.) Tehát én csak azt tudom mondani - és a mostani vitát is figyelem -, hogy amiről ez a javaslat szól, azzal önöknek nincs bajuk. Ezt persze nagyon nehéz ellenzékben így nyíltan beismerni, ehhez valóban bátorság kéne, az őszinte szóhoz, de senki nem mondja, hogy nincs koherenciazavar, senki nem mondja, hogy nem rossz, hogy koherenciazavar van, és senki nem mondja, hogy ne javítsuk ki a hibát, és senki nem mondja azt, hogy ez a javaslat nem javít a helyzeten. A többi probléma, még egyszer mondom, szerintem egy másik vitának, egy házszabályreformnak a kérdése.

Én csak azt tudom mondani, hogy amikor döntenek, hogy támogatják-e a javaslatot vagy sem, akkor a javaslatot nézzék és ne mást, ne azokat a kérdéseket, amiről, hangsúlyozom, hogy lehet vitatkozni. Nyilván a módosító javaslatok meg fognak érkezni, azokat a bizottság meg fogja tárgyalni, meg fogja vizsgálni, ki fogja alakítani az álláspontját, és a vita megy tovább. Le fog folytatódni a részletes vita, és majd nyilván meg fog születni a döntés is. Még a szavazás előtt akár módom lesz, a Házszabály lehetővé teszi, hogy ismét felszólaljak már a részletes vita ismeretében is. De még egyszer azt mondom, ezt a javaslatot nézzük, pártérdekekből és azért, mert jól hangzó bonmot-kat lehet itt mondani a parlament ülésén, kár lenne agyonütni azt a jobbító szándékot, ami megnyilvánult a részünkről, és amiben én úgy láttam, hogy végre egyszer valamiben a bizottságban kialakult egy egyetértés. Én kérem továbbra is az együttműködésüket a probléma megoldásában.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu