KOVÁCS TIBOR (MSZP): Sajnálom, hogy a minisztériumon belüli információáramlás olyan rossz, hogy egy több mint 3 héttel ezelőtt feltett írásbeli kérdésemre valaki válaszol a miniszter nevében az ön minisztériumából, és ez olyan válasz, amiben az előző kormányt és engem személy szerint tesz felelőssé, mondván, hogy a mai napig az a rendszer működik, ami az előző kormány idején.

(15.40)

Csakhogy az a különbség, tisztelt államtitkár úr, hogy a mi kormányunk idején ezeket az ügyeket egy-másfél hónap alatt elintézték, és mindenki hozzájutott ehhez a dokumentumhoz, most meg már négy hónapja nem lehet tudni, hogy mi történik.

A lejárt tartozásokról van szó, tisztelt államtitkár úr, tehát ezek viszont egymilliárd forinttal most magasabbak, mint 2010-ben voltak, tehát semmilyen hatékonyságjavulásról ezen a téren nem beszélhetünk. A rendelőintézetek működtetéséről pedig már egy évvel ezelőtt is beszéltek, hogy azt is államosítani kívánják, most meg kiderült, hogy azt sem tudják, mit akarnak, és hogyan akarják működtetni. Hogyan tervezzenek így komolyan az önkormányzatok a jövő évi működésre vonatkozóan?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu