DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ketten is idézték, amit a bizottságban mondtam. Akkor hangzódjék el pontosan! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Néha ez nem elég!)
Kérem szépen, én a bizottságban arról beszéltem, hogy alkotmánymódosítás esetében a koherenciazavar egyetlen értelmezhető esete az, ha az alkotmánymódosítás következtében az alkotmányon belül keletkezik egyik, illetőleg másik rendelkezés között ellentmondás. (Dr. Bárándy Gergely közbeszól.) Ezt mondtam a bizottságban, ezt mondom most is. A bizottságban azt is elmondtam, hogy véleményem szerint ilyen ellentmondás nem keletkezett, és ezt a véleményemet most is fenntartom.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés