DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy Stágel képviselő úr megpróbált engem cégjogból kioktatni. El tudom mondani önnek, képviselő úr, hogy erre egyébként nem szorulok rá. Természetesen, ha van egy személynév, például az ön által említett Kossuth Lajos, akkor eddig is jogosult vizsgálni a cégbíróság. Itt azonban nem erről van szó, ne keverjék össze a szezont a fazonnal!
Arról van szó, hogy a cégbírónak nem azt kell vizsgálni, hogy egy névvel, egy történelmi személyiség nevével visszaélnek, hanem azt kell vizsgálni, hogy az önök törvényjavaslatának megfelel-e, tehát például a önkényuralmi rendszer megalapozásában játszott szerepe pedig teljesen másfajta mérlegelést jelent. Nem azt a mérlegelést, hogy egy ismert történelmi személy, hanem azt a mérlegelést, hogy azt a személyt maga az adott cégbíró olyannak tartja-e, ami ennek a törvénynek megfelel. Ez egy teljesen más jellegű mérlegelés, és ugyanúgy, ahogy az előbb említettem, más jellegű az a mérlegelés is, amit önök a sajtótermékekkel akarnak csinálni.
Tehát a sajtótermékeknél is kétség esetén a hivatal vagy a bíróság köteles beszerezni és figyelembe venni a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását. Tulajdonképpen arról van szó, hogy először is valahol, például itt a hivatalnak vagy egy cégbírósági eljárásban a cégbíróban kétségnek kell felmerülni, ami mindenféleképpen nem egy egzakt mérlegelést jelent, hanem a saját értékítéletét hordozza a kétség megalapozottsága tárgyában.
Tehát azt tudom önöknek mondani, ahogy Varga László mondta, hogy ez a törvény tulajdonképpen így betarthatatlan. Egy törvénynek, egy normának teljesen érthetőnek, világosnak kell lennie.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés