ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. A Jobbik képviselőcsoportja jelezte számomra, hogy az alelnök úr, miután befejezte mostani elnöklését, az adott napirendi pont keretében hozzá szeretne szólni a parlament vitájához, ehhez pedig ülésvezetési kérdést illetően döntést kell hozni, az Országgyűlésnek hozzá kell járulnia.
Ezért tisztelettel kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy Balczó Zoltán alelnök úr, aki egyben az ülést is vezeti, az adott napirendi pont kapcsán az ülésen felszólaljon mind kétperces, mind rendes felszólalás keretében. Aki ezzel egyetért, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Ez látható többség. Tehát megállapítom, hogy az Országgyűlés elfogadta az alelnök úr hozzászólását.
Z. Kárpát Dániel képviselő úr következik kétperces hozzászólásra. Parancsoljon, képviselő úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés