FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Igen, alelnök úr, az általam feltett kérdést idézte. Pontosan ezen vitára készülve már májusban feltettük, mert az európai uniós parlamenti képviselőknek, ön ezt igazán jól tudja, van egy lehetőségük, hogy az ő kormányukhoz, azaz a Bizottsághoz lehet fordulni írásbeli kérdésekkel, egyes vitatott álláspontokkal kapcsolatosan. És itt a magyar körökben elterjedt az a téves felfogás, hogy a régi, úgynevezett 15-ök tagországának más jogalapja van a termőfölddel kapcsolatos törvénykezésre, mint az újonnan belépő 12 országnak.
S az a helyzet, hogy erre az illetékes, mondhatnánk azt, hogy biztos, Barnier úr válaszolt, amelyben kerekperec leszögezi, hogy nincs kettős jogalap; nincs megkülönböztetett földtörvényi lehetősége sem a franciáknak, sem a dánoknak, sem az osztrákoknak, mint az utólag belépett 12 ország kormányának, illetve parlamentjének.
Én ezt a kételyt szerettem volna eloszlatni, amelyben még mindig benne ül valamiért a Jobbik, hogy egységes az Európai Unió jogelve. Olyannyira bizonyított, hogy önök persze nem figyelték a további eseményeket, de Dánia, amely elég régóta tagország, nem alapító tag, de régóta uniós tagország, az általunk sokat favorizált földtörvényét két súlyos pontban megsemmisítette az Európai Unió Bírósága. És az idén tavasszal Ausztria kapcsán, amelyik a legszigorúbb törvényt alkalmazza Vorarlberg tartományban, a vorarlbergi törvénykezést megsemmisítette az Európai Unió Bírósága egy luxemburgi állampolgár földvásárlási szándékának a megtiltása miatt. Egy különleges joghelyzet állt elő, ezt is el kell mondanom.
(14.10)
Ausztriában tartományi szabályozás van, a vorarlbergi a legeslegszigorúbb, ezért osztrák barátaim pontosan tudják, hogy mi az a határ, ameddig el lehet menni a termőföld védelmében, és amit már nem lehet megtenni. Éppen ennek a kritikus kérdésnek a tisztázására nyújtottuk be a kérdést. Barnier úr egyértelmű választ adott, egységes szabályozás van, különben nem ítélhették volna el sem az osztrákokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), sem a dánokat, ha nekik különleges jogállásuk lett volna. Nincs! Ezért mertük benyújtani ebben a formájában ezt a földtörvényt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés