HANÓ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Annyit szeretnék mondani Gőgös úrnak, hogy senki nem akarja felszámolni a telepeket, meg én arról beszéltem, hogy egymás mellett működjön. Azt mondtam az előbb, hogy törzsállományokat, amit mondjuk, a kistermelő is tud termelni, azt kicsiben nem is lehet igazából előállítani. Font úr is arról beszélt, hogy a vetőmagrendszereket kicsiben nem lehet. (Gőgös Zoltán: Miklós, ezt mondtad, de ez a törvény erről szól!) Elég baj, hogy külföldiek uralják a vetőmagtermelés jelentős részét, leszedik a sápot, tőlünk mázsára veszik meg, amit ők szemre adnak el. Itt ez a baj, hogy a haszon nem nálunk képződik. Ezért akarom elmondani azt, hogy Békéscsabán működik egy 15-16 évvel ezelőtt létrejött raktárszövetkezet, aminek én is tagja vagyok - én egyébként őstermelő vagyok -, és nagyon jól működik ez a szövetkezetünk a gabonavonalon. Kistermelőként, közepes termelőként és egyéb termelőként is be lehet ide csatlakozni, és ezt jól működtetjük.

Tehát senki nem mondja azt, hogy mi itt bármit akarunk. Ez a törvény arról szól - és biztos, hogy vannak benne fogyatékosságok, amit korrigálni, javítani kell -, hogy ezt a rendszert ne borítsuk fel. Senki nem mondja azt, hogy mi a földeket holnaptól mindenki másnak el akarjuk adni, és száz százalékban gazdát cserélnek a földek, ilyenről szó nincs. Biztos, hogy van olyan örökös, aki nem akar gazdálkodni, budapesti vagy valami, az esetleg eladja. De ha jövedelem lesz a mezőgazdaságban, ami eddig nem nagyon volt, mert most mindenki csak a földalapút vette fel, és vergődött, de most már úgy néz ki, hogy felértékelődik a mezőgazdaság, főleg ha azt feldolgozzuk, régen azt mondták, hogy bőrben kell eladni a gabonát, én most meg már azt mondom, hogy már folpackban, feldolgozva, akkor felértékelődik ez a termelés. Innentől kezdve a vidékieknek lesz munkája; most a folpackot idézőjelbe teszem.

Még Rebekának azt akarom elmondani gyorsan - engedje már meg, elnök úr, hogy befejezzem -, hogy nagyon örülök... De pont nincs itt Rebeka, akkor majd utána mondom el. Hogy annyira ért hozzá, csak... - na mindegy.

Forrás: parlament.hu