VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársam előző felszólalásának csak egyetlen gondolatához szeretnék hozzászólni, ez pedig a helyben lakás kérdése, amit még felszólalásának az elején mondott, hogy a helyben lakás nem azonos a helyben bejelentett lakással. Ezt természetesen mi is pontosan tudjuk. Azonban hogyha megnézi, hogy hogy fogalmaz a törvény, akkor a törvény úgy fogalmaz, hogy mint feltétel, mint kritérium, helyben lakóhellyel rendelkezőről beszél. Tehát nem arról beszél, hogy neki a nap 24 órájában, a hét 168 órájában, az év 365 napjában ott kell tartózkodnia.

Tehát kíváncsi volnék, hogy mennyire tartja életszerűnek képviselőtársam azt, amikor majd ez a földhasznosítási bizottság egy magánnyomozót helyez le mondjuk, egy körmendi helyben lakóhellyel rendelkező lakása elé, akinek mondjuk, 20 kilométeres körzetben akár több helyen is van bérelt területe vagy a tulajdonában terület, hogy hogy fogja ezt a helyben lakóhellyel rendelkezőt megvétózni. Tehát nem életszerű. Ezért ennél sokkal szigorúbb megfogalmazásokra volna szükség.

Tehát mi is tudjuk azt, hogy nem elég bejelentkezni az önkormányzatnál, és ott többet soha nem megjelenni, de a jelenlegi törvény helyben lakóhellyel rendelkezőről beszél, és ennek könnyű megfelelni. Remélem, hogy módosítóval akkor ez afelé fog közeledni, amit képviselőtársam mondott, de még egyszer mondom, mint ma már sokszor, mi csak a jelenlegi törvénytervezet írott szövegéről tudunk vitatkozni, nem pedig a szándékáról.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu