DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Tisztelt elnök úr, köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr, itt valami félreértés van, én nem azt állítottam, hogy ez a rák legújabb gyógyszere - valóban felröppennek ilyen hírek -, ez egy olyan adjuváns kezelés, amikor a betegek állapota, és az úgynevezett menthetetlen betegek állapota javul. Én öntől, mivel nem orvos, abszolút megbocsáthatónak tartom, hogy Linus Pauling és Abraham Hoffer kutatásait e téren nem ismeri, és nem tudja, hogy ez egy kipróbált módszer, amit Magyarországon is engedélyeznek.
Ehhez nem kell külön egyéni engedélyeztetést kérni az OEP-től, hiszen Magyarországon bármelyik háziorvos meg tudja csinálni ezt a kezelést, hiszen a C-vitamin rendelkezésre áll, engedélyezett kezelés. Az kellene a tárcától, ha egyáltalán kívánja, hogy elterjeszteni az orvosok között, hogy olyan betegeknél, akiket egyébként menthetetlennek nyilvánítanak maguk az orvosok a kezeléseket követően, alkalmazhassák ezt a megoldást. Ehhez kéne tb-támogatás, és olyan fokú tájékoztatást kéne adni az orvosoknak, hogy létezik ez az eredmény, és ezzel a betegek életkörülményein (Az elnök csenget.) javítani lehetne.
Úgyhogy a válaszát, ne haragudjon, nem tudom elfogadni. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés