KARA ÁKOS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a mai nap tárgyalta az előttünk levő törvényjavaslatot. Három fő irányát emeltük ki, ezt szeretném most nagyon röviden ismertetni.

Nyilván a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság első körben elsősorban a foglalkoztatottak oldaláról vizsgálta, vizsgálja ezt a törvényjavaslatot. Ebben megállapítottuk, megállapítható, világos, hogy a korábbi módosítások által megkezdett szabályozás következetes folytatásáról van szó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény keretein belül teremt összhangot, és azt gondolom, ez nagyon fontos a különböző jogállású foglalkoztatottak tekintetében. Másodsorban szeretném én is hangsúlyozni, hogy egy korábban megkezdett integrációs folyamat - szeretnék erre emlékeztetni én is -, a 2011. január 1-jén megkezdett integrációs folyamat továbbvitele. Harmadsorban, harmadrészt pedig az azóta bekövetkezett jogszabályváltozások és a gyakorlati tapasztalatok által megkívánt korrekciókat tartalmazza a törvényjavaslat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésünk szerint ez a törvényjavaslat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatékonyabb működéséhez járul hozzá, ezért a törvényjavaslat célkitűzéseivel egyetértve a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartjuk; 12 igen, 0 nem és 5 tartózkodás mellett került a bizottságunk részéről a Ház elé.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu