PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ország 2002-2010 közötti adósságállományáról, a felelősökről a vita során már több képviselőtársam is szólt. Ebben a pár percben egy baranyai kisváros szocialista vezetőin keresztül szeretném bemutatni, hogy kit terhel egyáltalán az adósság felelőtlen felduzzasztása.
A viharfelhők 2009-ben kezdtek gyülekezni, ám az az elképesztő tény, hogy a város adósságállománya messze túllépi a lehetősége határait, csak februárra vált nyilvánvalóvá. Ahogy az már lenni szokott, napról napra, óráról órára beszámolt Szigetvár csődjéről a sajtó. A város szégyene országos médiaszenzáció lett. 2010 februárjában, egy hétfői reggelen a Cégközlönyből értesültek a városházán arról, hogy Szigetvár városát hivatalosan is fizetésképtelennek nyilvánították, és adósságrendezési eljárást kezdeményeztek ellene.
Mi történt? Miért így kellett megtudnunk? Ekkor már a város lejárt kötelezettségállománya elérte - és tessenek jól figyelni! - a 3,5 milliárd forintot. Nem voltak előjelek? De bizony voltak előjelek. A Baranya megyei településnek az elmúlt két ciklusban szocialista polgármestere volt. Az utolsó hónapokban már a szocialista képviselők egy része is a polgármester ellen szavazott, viták, rendkívüli ülések, fenyegetőzések és demonstrációk érték egymást a kisvárosban, ahol egyre nehezebben lehetett az eseményeket követni.
Hamarosan arra is fény derült, hogy az adósságrendezési eljárást maga az alpolgármester, a most már DK-s Rodek Gyula kezdeményezte. Ez még magánál a csődnél is megdöbbentőbb volt, talán még sehol a világon nem fordult elő, hogy egy település vezetője csődeljárást kérjen a saját városa ellen.
2002-ben a szocialista Paizs Józsefet választották meg polgármesternek. Ekkor az adósságállomány és a hitel még kezelhető volt. Paizs József a város jövőjét a helyben fakadó gyógyvízben és a kórházra épülő gyógyturizmusban látta. Ezzel önmagában még nem is lett volna baj, a baj akkor kezdődött, amikor fürdőépítésre felvett, felvetetett a képviselő-testülettel 1,1 milliárd forintot fejlesztésre, ami tulajdonképpen megduplázódott, hiszen állami támogatásként kapott 200 millió forintot a város, és ehhez fölvett még 800 millió forintot. Nem tudom, melyik az a vállalkozó, aki meg tudja ezt finanszírozni, és vissza tudja fizetni ezt az óriási adósságot. (Dr. Józsa István: A Közgéppel kellett volna csináltatni.) Éppen ezért került ilyen helyzetbe a város, ez a felelőtlenség jegyében történt.
Tudom nagyon jól, hogy az idő sürget, éppen ezért azzal szeretném lezárni, hogy egy szocialistákhoz köthető érdekkörnek az a cél volt a zászlajára tűzve, hogy minden vagyont kivigyenek, kiprivatizáljanak, kiszervezzenek a városból, és hasonlóan az országból. Amikor látták, hogy ők már politikai értelemben halottak, nem hagyták abba, hanem annál inkább teljes gőzzel folytatták, nem gátolta őket semmi a világon abban, hogy akár törvénytelen eszközökhöz is nyúljanak.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(A jegyzői székben Göndör Istvánt
Nyakó István váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés