VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársam, én a kerületi polgármesterek nevében szeretném kikérni azt, amit ön mondott. Nem hiszem, hogy egyetlenegy kerületi polgármester is fővárosellenes lenne. Én vidéki képviselő vagyok, de szerintem ezek nagyon súlyos szavak, és nincs is igaza. Az más kérdés, hogy érdekellentétek vannak a főváros és nyilvánvalóan a kerületi önkormányzatok között.
Ebben pedig, azt mondom, hogy ugyanazt a diktátumot akarja megvalósítani a kormányzat, mint általában az önkormányzatokkal szemben, mindent szeretne egy kézbe, mindent szeretne központosítani. Ez nyilvánvalóan a főváros esetében reálisan úgy tűnik, hogy a kerületektől minden a főváros irányában, én pedig azt mondom, hogy azért a helyi közösségeknek, mint ahogy egy kistelepülésnél, kisvárosnál ugyanúgy meg kell adni a kerületeknek is a lehetőséget, azt a teret, amiben a saját elképzeléseiket meg tudják valósítani. Nyilvánvalóan egyeztetni kell, de hát én azt gondolom, hogy biztosan nem fővárosellenes egyetlenegy kerületi polgármester, legyen az kormánypárti vagy ellenzéki. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés