DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Visszautasítom a képviselő asszony által mondottakat. Engedje meg, hogy hadd mondjam el az ön számára is, hogy az Országgyűlés kifejezetten az a fórum, ahol nemcsak hogy lehet, hanem kötelező is elmondani minden benyújtott jogszabályról a véleményt, és nemcsak hogy jog, hanem lehetőség, sőt időnként kötelezettség is módosító indítványokkal jobbá tenni.

Mi sem mutatja jobban, és emlékeztetném tisztelt képviselőtársamat is, hogy egy jó törvényt nyújtottunk be. Az alaptörvény, az egy jó törvény, mert ha az ellenzék, mind a három ellenzéki párt összesen hatvan módosító javaslatot tudott ahhoz összehozni, azt gondolom, hogy az egy kifejezetten jó törvény, egy olyan törvény esetében, amely egyébként a jövő választási rendszereit, a jövő választásának a jogszabályi környezetét megalkotja. (Novák Előd: Hányat fogadtak el?) Azt gondolom, tisztelt képviselőtársam, hogy ez szerény teljesítmény az önök részéről, mi pedig szeretnénk a lehető legjobb törvényt egyébként elfogadtatni, elfogadni itt a Házban. Szeretnénk azt, hogy egy olyan tiszta és rendezett körülmények között elfogadott törvényt alkossunk meg (Dr. Szakács Imre: Úgy van!), amely alkotmányos, megfelel az alkotmányos szabályoknak.

Arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, illetőleg tisztelt képviselő asszonyt is, hogy ne vonja kétségbe azt a jogi lehetőséget egyetlen képviselőtársamtól se, a kormánypártiaktól se, hogy módosító indítványokkal javítsa vagy javíthassa ezt a jogszabályt. (Dr. Schiffer András: Nem! Dehogyis!)

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu