PICHLER IMRE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Minden ilyen nagy átalakításnak vannak győztesei, és lesznek vesztesei is. Mi azt szeretnénk elérni, hogyha a gyerekeink lennének a győztesek. Nem véletlenül nézek Botka képviselő úrra, aki azt mondta, mitől lesz jobb ez az oktatási törvény. Attól, hogy végre elértünk egy olyan ponthoz, ahonnan már csak fölfelé lehet emelkedni, nem lehet már lejjebb menni. Amit önök okoztak az elmúlt 8 év során, az előbb Lipők képviselőtársam elmondta nagyon tisztességesen, hogy a kistelepülési iskolák fenntartásában milyen anomáliák léptek föl.
Az elmúlt időszakban tulajdonképpen a 30-40 százalékos munkanélküliséggel azt érték el önök - és hangsúlyozni szeretném -, hogy nemcsak hogy munkahelyek nem teremtődtek, hanem azoknak az intézményeknek, kisiskolák fönntartására sem volt pénze a helyi önkormányzatnak, hogy egyáltalán a tanárok bérét oda tudják adni. Végre eljutunk egy olyan állapotba, ami garanciát jelentene és jelenteni fog a következő időszakban, hogy mégiscsak lesz valami, elindul egy olyan folyamat, hogy esélyegyenlőségről tudjunk beszélni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés