DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy EU-direktívát helyez Magyarországon hatályba, illetve vezet át jó formában, illetve jól kodifikált módon.

A Lehet Más a Politika támogatja ennek a javaslatnak az elfogadását, különösen azért, mert az elmúlt két évben a parlamentben több olyan javaslatot tettünk az asztalra, amely a magyar utak közlekedésbiztonságának megerősítését szolgálta, és úgy gondoljuk, hogy ez a javaslat is ezen irányba hat. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy ennek az elfogadását a Ház meg tudja tenni, és reméljük, hogy hasonló, más EU-direktívák átvételével biztonságosabbá lehet tenni a magyar állampolgárok számára a hazai utakat, és azt gondoljuk, hogy kevesebb áldozattal járó baleset fog megtörténni hazánkban.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu