DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az én indítványom látszólag eltér a tárgytól, hiszen nem direkt módon az adók ügyében tettem, hanem szeretném önöket és mindannyiunkat emlékeztetni arra, hogy az alaptörvény szerint Magyarország védi a magyar nyelvet. Egy évvel ezelőtt az Országgyűlés hozott egy határozatot a magyar nyelv napja létrehozásáról, és ezt konszenzussal fogadta el a Ház, mindenki megszavazta örömmel. Egy héttel ezelőtt volt egy rendezvény, "Mit jelent számunkra a magyar nyelv?" címmel, ahol L. Simon László képviselőtársunk, kulturális államtitkár tartott egy előadást. Én arra szeretném magunkat emlékeztetni, hogy mutasson példát az Országgyűlés, a kormány azzal, hogy a törvényeknek szabatos, nyelvhelyességi szempontból korrekt címet ad. Ennek a törvényjavaslatnak, ha megnézik, van egy nagy szépséghibája, az egyes számot a többes számmal nem egyeztette. Én azt gondolom, hogy ez egy elég sajnálatos dolog, hiszen nekünk tulajdonképpen élen kellene járnunk abban, hogy védjük a magyar nyelvet. Ez az én javaslatom lényege, és nagyon sajnálom, hogy L. Simon László államtitkár úr, aki szintén benyújtott egy zárószavazás előtti módosító indítványt más témakörben, ezt a hibát úgymond nem észlelte, akárcsak jómagam.

Elnök úr, engedje meg, hogy még egy megjegyzést tegyek arra vonatkozóan, hogy ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán a számvevőszéki és költségvetési bizottság 19 módosító indítványt nyújtott be, és ennek a körülményei mindenképpen megérdemelnek néhány szót. Olyan sajnálatos körülmények között, hogy csak kormánypárti képviselők voltak jelen a bizottsági ülésen, összesen heten, de mivel a Házszabály megengedi azt, hogy két kézzel lehet szavazni, tizennégynek számított ez a hétfős voks, és éppen a határozatképesség határán ezzel átbillent a létszáma a bizottságnak, így kerülhettek ide ezek a javaslatok.

(20.10)

Tehát nem vettek részt ellenzéki képviselők ezeknek a kidolgozásában, és ami a legszomorúbb, hogy ezeknek a tartalmáról már nincs mód itt vitát folytatni. Ez az eljárás, azt gondolom, mindannyiunkat arra kell hogy intsen, hogy gondolkozzunk el azon, jó-e az a Házszabály, amelyik megengedi a két kézzel való szavazást, és ezzel a bizottsági vitának az értelmét teljesen kiheréli.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu