DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden reagálnék csak. Egyrészt nagyon szépen köszönöm az észrevételeket és a véleményeket. Én azt gondolom, és ezt hiszem is, hogy nagyon fontos cselekednünk, és nagyon fontos olyan jogszabályokat alkotnunk, amellyel a 18 év alattiak egészségét meg kívánjuk őrizni, hogy egyszerűen fogalmazzak: ne dohányozzanak. És amennyiben ezt jogszabályokkal, mondjuk úgy, kordában tudjuk tartani, azt gondolom, hogy akkor meg kell lépjük. Tehát nem értek egyet Zakó képviselőtársammal.
(23.10)
Úgy ítélem meg, hogy ha adminisztratív eszközökre van szükség ennek a rossz szokásnak a megelőzésére, az egészség megőrzésére, akkor az adminisztratív eszközt be kell vetni.
Kovács képviselőtársam már nincs a teremben egyébként, de ő csúsztatott. Én akkor csak idézném magamat újólag: a pályázati kiírásnak tartalmaznia kell a pályázat elbírálásának szempontjait, azonban a szempontok között érvényt kell szerezni és előnyben kell részesíteni azt a pályázót, aki megváltozott munkaképességű vagy a pályázat benyújtásának napján az e napot megelőző legalább három hónapban egybefüggően állást kereső személyt foglalkoztat - én erről beszéltem. Egyrészt maga a pályázónak nyilvánvalóan alkalmasnak kell lennie a pályázati kiírásban tett feltételek teljesítésére, de egy pluszelőnyt kell biztosítani a számára ebben a kérdésben.
Az élet már csak ilyen, Szilágyi képviselőtársam, jövedelemszerzésről van szó, és ha a tiszta, legális jövedelemszerzést tudjuk erősíteni a jogszabályok alkotásával; tehát abban egyetérthetünk és egyetértünk szerintem itt ebben a Házban, hogy a feketekereskedelmet vissza kell szorítani, ehhez az intézkedési szerveket meg kell erősíteni - nem egyszerű feladat ez nyilvánvalóan -, tehát a legális térbe kell ezeket a termékeket szorítani. Ez a jogszabály is azt szolgálja, hogy mind a szerencsejátékkal, mind az élvezeti cikkek értékesítésével kapcsolatos rendszert egy látható rendszerbe kell szorítani, és nyilván a jövedelembővítés a célja mind az állam oldaláról - urambocsá! azt gondolom, az egy nagyon fontos dolog -, mind a személyek oldaláról, tehát akik ilyen pályázatra jelentkeznek, azok nyilvánvalóan üzleti haszonnal szeretnék a pályázatukat benyújtani.
És az is látható egyébként ezen pályázatokból, hogy ezek nem nagy üzletek, ezek trafikok, ezek kis dohányboltok. Nyilvánvalóan van az országnak olyan része, ahol nagy forgalmú dohányboltok fognak kialakulni - gondolok itt a főváros nagy csomópontjaira -, de azt gondolom, mondjuk, egy kistelepülésen nehéz lenne azt mondani, hogy nagy forgalmú lesz, hiszen maga a piac nem olyan.
Igen, valóban egyébként egy pluszbevétel - Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak szeretném mondani - maga a koncessziós díj, de ez nem akkora teher egyébként, amit ne lehetne elviselni. Ez egyébként egy kétezer lélekszámú település esetében havi nyolcezer forint, amiről nem lehet azt mondani, hogy nehéz lenne egy pályázónak elviselni teherként.
A jogszabály pontosan specifikálja egyébként, hogy milyen termékekre, ezáltal lényegében két fő termékcsoportra terjednek ki a módosító indítvány elfogadását követően: az állam által felügyelt sorsolásos, tehát a szerencsejáték-törvény által meghatározott termékekre, illetőleg a dohánytermékekre, azonban bele van írva már az elfogadott törvénybe, hogy jogszabály által meghatározott egyéb termékekre is kiterjedhet - nyilvánvalóan ezt a jogszabályok pontosan specifikálják.
Tenni kell, azt gondolom, a szenvedélybetegségek ellen, és nyilvánvalóan ha egy alkalmas jogi eszközt tudunk bevetni, hogy a 18 éven aluliak ne férjenek hozzá akár a szerencsejátékhoz, akár a dohánytermékekhez, akkor azt gondolom, ez az indítvány támogatható. Úgyhogy nagyon szépen köszönöm, hogy a vitában részt vettek, és remélem, hogy a részletes vitában folytathatjuk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés