ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a kormány vitaindítójára kerül sor, mindösszesen - ahogy említettem - 30 perces időkeretben, amelyet öt tárca képviselője ismertet.

Elsőként megadom a szót Balog Zoltán úrnak, az emberi erőforrások miniszterének, aki felszólalását innen az emelvényről fogja elmondani. Megvárom, amíg a miniszter úr felérkezik az emelvényre, a képviselőtársaimat pedig arra kérem, hogy foglalják el helyüket, és kísérjék figyelemmel mindazt, amit a miniszter úr és majd az előterjesztő kormánytagok, illetve tárcavezetők ismertetni fognak. Miniszter úr, öné a szó. Parancsoljon!

(10.00)

Forrás: parlament.hu