LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Meggyőződésem, hogy a vita elején még tudtuk azt, amit némely momentumában talán elfelejtettünk, hogy amikor a cigányság sorsáról beszélünk, akkor Magyarország sorsáról beszélünk. A cigánykérdés magyarkérdés is. A roma integráció kérdése annak a kérdése, hogy milyen országban fogunk élni már mi is, nem beszélve a gyerekeinkről vagy az én unokáimról. Olyan országban-e, ami képes a szolidaritásra, az irgalomra, az együttérzésre, mások emelkedésének elősegítésére, vagy olyan országban, ahol a szegény és a még szegényebb kényszerűen egymásra acsarkodik és egymásra féltékenykedik? Olyan országban-e, ahol akad olyan kormánytag, aki a roma integráció ürügyén jó pár percet használt fel nem a cigányságról való beszédre, hanem egy kis gyurcsányozásra? Tény és való, hogy Bajnai Gordont és Mesterházy Attilát még nem említvén, ezzel mára rendelt feladatának csak egyharmadát végezte el.

Pedig valójában azt hiszem, hogy ő is és mindenki más a teremben tudja, hogy amikor a roma integráció támogatásáról beszélünk, akkor a magyarság támogatásáról is beszélünk, mert a kettő együtt nem képzelhető el. Igaza volt Tukacs Istvánnak és a többi hozzászólónak, akik mind a konszenzus fontosságát emelték ki ebben a kérdésben, és a konszenzusra igenis akad objektív lehetőség. Az önök roma integrációs programja nagyon sok vonatkozásban - szövegét tekintve - merített az előző kormány által elfogadott roma évtized programjából, és ez nem plágium. Más dolgok azok, de ez nem az. Ez annak a jele, hogy igenis van esély rá, hogy ha ép elmével gondolkodunk a cigányság és a magyarság jövőjéről, akkor törekvéseink egymásra épülhetnek. És igen, minden eddigi kormánynak van oka a tanulságok levonására.

Hadd kezdjem magunkkal a tisztesség kedvéért. Nekünk meg kellett tanulni, és csak kormányzásunk utolsó egy-két évében tanultuk meg, hogy az emberi jogi megközelítés nélkülözhetetlen, de nem kizárólagos út a megoldáshoz, hogy nem elég az egyéni szabadságjogokat és az antidiszkriminációs politika szükségességét hangsúlyozni, mert aki a társadalom perifériáján él, az szociális segítség nélkül, önmagában a diszkrimináció megszüntetésével és a szabadságjoggal nem tud mit kezdeni. Nekünk kellett azt is megtanulni, hogy a többségi társadalom támogatásának és megértésének megszerzése nélkül mégoly jó szándék esetén is, de kisiklik a roma integráció támogatása.

Gondolom persze, hogy önöknek is van miből levonni a tanulságot. Nem sértés, ha mondom: én a tanulságot az önök helyében - de a magam helyében is - elsősorban abban látnám, hogy hiába a legjobb szándékú roma integrációs politika, ha más eszközökkel meg, akarva vagy akaratlanul, inkább a társadalmi különbségek növelését éri el egy politika. Szerintem a mostani kormánypolitika azért nem tud - és bár tudna! - még több sikert elérni a roma integrációban, mert amit tesz, és nem vonom kétségbe, hogy sokat jó szándékkal tesz a roma integrációért, azt a másik kezével lerontja, amikor adópolitikában, családpolitikában, szociálpolitikában inkább növeli a társadalmi különbségeket, mint csökkenti. Ez nem ellenzéki vád, ez statisztikai adat, hogy az elmúlt években az alsó és a fölső 20 százalék közti különbség az utolsó két évben valamelyest nőtt. Voltak korszakok azelőtt, amikor csökkent, én is azt mondom, hogy nem eléggé. De hogy még növeljük is ezeket a különbségeket, nem föltétlenül és biztosan nem cigányellenes céllal, de mégiscsak a szegénység gondjaira nem figyelve, ez a törekvés leront minden gyönyörű papírt, ami a roma integráció érdekében, esetleg őszinte szívvel született.

Tudjuk, mi okozta a társadalmi különbségek növelését. Okozta az egykulcsos adó politikája, és különösen a minimálbér megadóztatása. Okozta a családtámogatás olyan átrendezése, ami a családi pótlékot nem tudta értékállónak hagyni, a családtámogatás fő forrását viszont a jövedelemarányos adókedvezményben látta. Okozta az, hogy az oktatásban, és elhiszem, hogy Révész Máriusz képviselő úr még joggal is kritizálja a magyar oktatás társadalmi különbségeket megörökítő voltát, de akkor épp nem arra kellett volna lépni, hogy kilökjük alacsonyabb tankötelezettségi korral a tanulás akadályait rosszul vevő gyerekeket az utcára.

(14.20)

Éppen nem arra kellett volna lépni, hogy a szakiskolák, és csak ezek érhetők el az alacsonyabb, rosszabbul élő társadalmi osztályok számára (Révész Máriusz: Ez nincs összefüggésben, Ildikó!); immár ne tanítsanak meg számolni, olvasni, ne tanítsanak közismereti tárgyakat. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Ez hülyeség!) És hiába bármilyen roma ösztöndíj, ha a felsőoktatási tanulást egyre inkább pénzhez kötjük.

Ezek a törekvések ellentmondtak mindannak, ami egy roma integráció jóhiszemű programjában is szerepelhet akár. Tévedés, ha azt hisszük, és ha ezzel a szociálpolitikával ezt a meggyőződést hagyjuk eluralkodni a többségi társadalomban, hogy a cigányság valami iszonyatos nagy részét veszi igénybe a szociális támogatásoknak. Nem így van! Farkas Flórián biztos tudja, hogy nem így van.

A magyar szociális kiadások 80 százalékát jövedelemarányban lehet igénybe venni. Ilyen a nyugdíj, ilyen a táppénz, ilyen a gyed, ilyen még a munkanélküli-ellátások egy része is. Csak a maradék 20 százalék az, amiből lehet, hogy többet kap a cigányság, de ha a kiadások egészét nézzük, akkor a cigányság nem a létszámaránya fölött, hanem alatt részesül ezekben a szociális kiadásokban.

Mi a megoldás, hol találhatunk közös megoldást? Kialakult. Vissza kell állítani a tankötelezettség régebbi határát. A szakiskolákban közismereti tárgyakat kell oktatni mindenképpen. Az integrált oktatás mellett speciális felzárkóztató programok: a "Biztos kezdet" program folytatása, a tanodaprogram megfojtása helyett annak a valódi folytatása. A foglalkoztatásban minimálbért a közmunkáért is, utazási támogatást a munkahelyre való bejutásra, szociális szövetkezeteket, segített piachoz jutást a helyi árutermelésben.

2010-ben roma és nem roma civil szervezetek nagyon fontos ajánlássort fogalmaztak meg erre. Mindeddig még nem sikerült megvalósítani. Európában nagy vita van és számunkra is fontos vita, hogy mi a legjobb célzása a roma integráció támogatásának. Harangozó Gábor is utalt rá, Nyakó István is utalt rá, többek utaltak rá. A legjobb célzás a magyar sajátságokat figyelembe véve a területi célzás, mert a romák 60-70 százaléka, ahogy Nyakó István mondta, a hátrányos helyzetű térségekben lakik. Ha idecélzunk, az itteni szegényekre, akkor nem támasztunk roma és nem roma konfliktust, de segítünk a romákon is. Ez a területi célzás volt az, amit a karitatív és roma szervezetek eddig a legsikeresebb kísérletnek értékeltek, hozzánk hasonlóan, a roma integrációban.

Természetesen sem a területi célzás, sem az integráció egyéb módszerei nem segítenek a többségi és a kisebbségi társadalom tagjainak - magukról beszélek, nem kollektív felelősségről - erőfeszítése nélkül. De hogy tegyen erőfeszítést a roma kisebbség, ha például még az önkormányzatisága támogatásában is hátrányt fog szenvedni? Az a szabály, miszerint a roma önkormányzatok megalakulása a településeken (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát. - Babák Mihály: Lejárt az idő!) ahhoz kötött, hogy hányan vallották magukat a népszámlálásnál romának, gátja ennek az útnak.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu