BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Éppen ezért javasoltam én magam is egy jó hónappal, másfél hónappal ezelőtt itt az akkreditációs bizottság hatáskörének kibővítésével kapcsolatos vita során, hogy a nemzeti alkalmazkodási kérdés taxatíve kerüljön be az éghajlatvédelmi törvénybe. Írjuk elő a kormánynak, hogy a nemzeti éghajlatvédelmi stratégia megújításánál legyen egy önálló rész a nemzeti alkalmazkodási stratégia, mert a hajó elúszni látszik, valóban a nemzetközi egyezmények nem fogják meghozni azokat az eredményeket, amelyeket várnak. Nekünk egy sokkal szigorúbb éghajlati és geopolitikai környezetben kell a saját megélhetésünkről gondoskodni, ezért van szükség a nemzeti alkalmazkodási stratégiára, amelyről most határoz maga a törvényjavaslat is.

És ezen túlmenően mögé teszi végre a zöldgazdaság-finanszírozási rendszert mint önálló költségvetési fejezetet. Ezen túlmenően éppen a mai napon a környezet és energia operatív program monitoringtestülete jóváhagyja azokat a kiválasztási kritériumokat, ami után végre meghirdethetővé válik az a százmilliárd forint, amely nemcsak a közszektornak, hanem a gazdasági szektornak, a kis- és középvállalkozásoknak is lehetőséget biztosít arra, hogy elvégezzék azokat a hatékonyságjavító beruházásaikat, amelyek energia- és anyagtakarékos módon tudják majd a versenyképességüket javítani.

Ezen túlmenően fontos azt is kiemelni, hogy a gazdasági operatív programon belül is kiemelt szerepet kaptak ezek a pályázatok, és hála istennek, elmondható az, hogy végre felébredt a hazai kis- és középvállalkozói szektor, elindultak a pályázatok után, és elindították azokat a fejlesztéseket, amelyek úgy fogják a kibocsátást csökkenteni, hogy közben még a versenyképességüket is - ha kicsi mértékben is - tudják javítani.

Forrás: parlament.hu