DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 7 nevesített fideszes képviselő egyikeként engedje meg, hogy hozzászóljak, de talán azért, mert fontos ügyről van szó, azért gondolta sok képviselőtársam, hogy megosztja a véleményét a tisztelt Házzal.
Egy új törvény van az asztalon, ezt szeretném hangsúlyozni, mert jelenleg is van egy hatályos hegyközségi törvény. Ez nem annak a módosítását, a régi javítását célozza meg, hanem újat hoz. Ebből számomra az következik, hogy nincs semmi lecövekelve, minden építő gondolatnak helye van, attól függetlenül, hogy esetleg jelentősen eltér a mostani szabályozástól. Én fogok ilyet tenni. A hegyközségi törvény a borigazgatás része, tehát ez egy átfogó terület; a borigazgatáshoz tartozik még kiemelten a bortörvény, a jövedéki törvény, ami meghatározza és keseríti az életünket, európai uniós szabályok, alacsonyabb szintű jogszabályok.
Ezek együttesen a borigazgatás részei, ezért amikor egy eleméről beszélünk, érdemes beilleszteni a többibe is. Nyilván egy képviselőtől nem várható ez el, ezért a minisztériumnak erre nagy tisztelettel felhívnám a figyelmét, ha kormánypárti képviselőként tehetek ilyet, hogy érdemes a borigazgatás egészében nézni a dolgot, hiszen ilyenkor koncepcionális kérdések is felmerülnek vagy fel kell hogy merüljenek, amire olyan válaszokat kell adni, ami az egész rendszerre kiterjedő.
Csak hogy példának mondjak egyet-kettőt, mondjuk, hogy milyen vagy milyen legyen a magyar bor. Vagy a mennyiség-minőség problémaköre: melyik irányba menjünk, mit fejlesszünk? Vagy a szőlőterületek: növelni akarjuk a szőlőterületeinket vagy csökkenteni akarjuk? Ezek eldöntendő kérdések, és amikor ezeket eldöntöttük, akkor ennek megfelelő irányba célszerű haladni és az említett borigazgatási szabályokat is ehhez igazítani.
Mi is ez a hegyközség? A borigazgatás része, ezt már tudjuk. Tulajdonképpen ez a szőlőtermelő és borkészítő települések önigazgatása; értelemszerűen a törvények keretei között az állam, pontosabban a törvényhozás által kijelölt keretek között. Egy kicsit az önkormányzathoz vagy nagyon az önkormányzathoz lehet hasonlítani: mondjuk a település az a helyi önkormányzat, a borvidék már középszint, az a megyei önkormányzat. És az önkormányzatoknál nincs országos önkormányzat, talán nem véletlenül. Én keresem azokat az érveket, amelyek amellett szólnak, hogy jó, jó, de a hegyközségeknél legyen valamilyen országos csúcsszervezet. Én még nem nagyon találom ezeket az érveket, hogy mik azok, amik emellett szólnak, ellene számosat tudok mondani, hiszen ha közelebb akarjuk vinni az önigazgatást, a településeknek kell intézni, akkor bőségesen elegendő, ha törvények szabályozzák ezt.
Mondottam, hogy valamilyen szintig igazgatási kérdésről is beszélünk. Magam a középszintű államigazgatásban töltöm a mindennapjaimat, ahol egy lényeges átalakítás van. Ugye, először visszatértünk a megyei rendszerre, majd megyei szinten integráltuk az állami feladatokat, és most január 1-jétől el fogunk indulni közelebb az állampolgárokhoz a járások felé. Decentralizálunk. Tehát minél közelebb visszük a döntéseket és igyekszünk elkerülni, különösen a szakhatósági szerveknél, hogy országos központokból - alapvetően Budapestről - mondják meg a nagy tutiságokat, mert az a tapasztalatunk, hogy ez nem jól működik.
Ez a javaslat nem egészen illeszkedik az államnak ebbe a szándékába, amikor a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa révén megtart gyakorlatilag egy olyan szervezetet, aminek a létjogosultsága talán nem biztos, hogy indokolt, és számos olyan jogosítványt telepít a Hegyközségek Nemzeti Tanácsához, aminek minimum a középszinten, tehát a borvidéki szinten lenne helye vagy magában a hegyközségben, nem pedig Budapestről kell megmondani ezeket a nagy okosságokat. Fogok módosító javaslatokat készíteni, de itt szeretném jelezni, hogy megítélésem szerint a törvényjavaslatnak ez a leggyengébb pontja.
Beszéljünk a legerősebb pontjáról is, ha már a leggyengébbről elmondtam! A legerősebb pontjának azt tartom, hogy a hegyközségeket, a helyi hegyközségeket megerősíti. Megerősíti azzal, hogy a szavazást ha korlátok között is, de területarányossá teszi, az önrendelkezésükben ezzel a felelősségükkel arányosan növeli, ott helyben növeli a lehetőségeket.
Hogy ezt mi váltotta ki? És felvetődött, hogy 60 ember van csak egy hegyközségi ülésen, nem is nagyon kell vele foglalkozni, megalapozott, amit képviselőtársaim mondanak, abból a szempontból, hogy valóban tapasztalható a kicsik részéről vagy sok ember részéről egy bizonyos fajta érdektelenség, hogy el sem megy a hegyközség ülésére, de tapasztalható mondjuk nagyobbak részéről is egy olyanfajta érdektelenség, hogy hiába megy el, ott úgyis lenyomják.
Egy példát mondok önöknek. A tokaji hegyközségben az említett Tokaj Hétszőlő a területek jó 60-70 százalékát műveli - természetesen ezzel arányosan fizeti be a járulékot és pénzben is ennyivel tartja el a hegyközséget -, és amikor bármilyen döntésre kerül sor, akkor az egy századot sem éri el a szavazata, tehát reménytelennek is tartja a helyzetét.
Összefoglalva: nagyon jónak és megalapozottnak tartom azt a felvetést, ami természetesen a borászoktól érkezett, hogy felelősségarányos, illetve területarányos legyen a szavazás.
Felvetődnek a felvásárlók. Azt helyesnek tartjuk, hogy a helyben bort készítők szavazzanak, de a felvásárlók esetében nem tartom indokoltnak. Az adott település szőlőtermelési, borkészítési szokásait, szabályait rögzíti, hangsúlyozni kívánom: a törvényi keretek között; az utak állapotát - mikor, hogy, mit hozzanak rendbe - a külső borvidékről jövő felvásárlók esetében teljesen indokolatlannak tartom a szavazati jogukat. Ha már említik mindig az előző benyújtott javaslatot, megítélésem szerint az előző javaslat ebből a szempontból jobb volt, hogy nem biztosított a felvásárlók részére szavazatot. Nem is látom, hogy ők hogy fognak szavazni, meg aztán az arányukat sem látom pontosan.
Arról nem is beszélve, hogy az élet szül ám olyan tapasztalatokat, hogy a felvásárlók közül sajnos nagyon sokan nem is fizetik ki a gazdákat, amikor felvásárolják a szőlőt, annak ellenére döntő befolyásuk lesz azokkal az emberekkel szemben, akik esetleg még pórul is jártak.
Végül, de nem utolsósorban beszéljünk arról, ami fontos a tokaji borvidék számára megítélésünk szerint. Bár karcintotta az egyik képviselőtársam, de azért egy kicsit többet beszéljünk róla, ez pedig az eredetvédelem. Az eredetvédelemnek komoly hagyományai vannak. A XVII. századra nyúlik vissza a Tokaj-hegyaljai borvidéken az eredetvédelem - Bél Mátyás, Szirmay Antal nevéhez kötődően -, megelőzve ezzel a franciákat is. Tehát Európában elsőként, sőt, talán a világon is elsőként kezdtük meg és tettük le az eredetvédelem alapjait.
(19.00)
Ennek az a fő oka, hogy a tokaji borvidék körülbelül 400 vulkáni kúpból áll, amelyek különböző időpontokban, különbözőképpen törtek ki, és azok a talajok a maguk módján egyediek, és van köztük számos olyan, ahol magát ezt a kúpot is érdemes kiemelni és külön nyilvántartani az ott készült borokat, illetve külön szüretelni és onnan külön készíteni a borokat.
Ez a világ több pontján vagy a nagy klasszikus bortermelőknél ismert, Franciaországban, Burgundiában például számos településből áll egy borvidék és minden településnek megvan a saját maga hagyománya, a saját maga eredetvédelme, gondoljanak csak a nagy Montrachet-kra például, amelyek a világpiacon komoly áron kelnek el.
Az Európai Unióba való belépéssel, pontosabban 2009-cel új időszámítás kezdődött, mert maga az Unió biztosítja számunkra a földrajzi név eredetvédelmét, de ez a dolog azért a szocialista kormány igen nagy felelőtlenségéből adódóan teljesen el lett rontva. Tulajdonképpen az történt... (Gőgös Zoltán: Direkt!) Igen, képviselő úr, pontosan az történt, hogy az Európai Unióba belépéskor az eredetvédelem-garantáláshoz el kellett volna készíteni a termékleírásokat, illetve szabadon eldönteni, hogy azokról a településekről milyen bort kívánunk készíteni.
Ezt a települések készítik el, és az adott kormánynak kellett volna benyújtani még 2009-ben. Ez nem történt meg. (Gőgös Zoltán: De megtörtént!) Ezért kényszerültünk abba a helyzetbe, hogy olyan termékleírások vannak, nem amit mi jónak tartunk, nem amit mi szeretnénk, hanem az Európai Unió ebben a helyzetben azt tudta mondani, hogy ha már nem tetszettek megcsinálni a dolgukat, akkor kérem szépen leírni, hogy 2009 augusztusában milyen állapotok voltak, és ez lesz az önök termékleírása, és ehhez lehet majd módosításokat beterjeszteni. (Gőgös Zoltán: Ezt nem mondod komolyan, ugye?)
Viszont az Európai Unióban, mint említettem, maguknak a településeknek is megadatott, hogy saját eredetvédelmük legyen. Ezért azt a rendelkezését ennek a hegyközségi törvénynek, ami kizárólag borvidékre helyezi, javaslom, hogy gondoljuk felül, és adjuk meg, ahol igénylik a települések, azt a lehetőséget, hogy természetesen a törvény keretei között, a borvidéki keretek között általában annál szigorúbb eredetvédelmi előírásokat készítsenek. Önkéntes alapon ilyen van már, a tokaji borvidéken van, és a termelők meg is egyeztek abban (Gőgös Zoltán: Szekszárd, Somló, Eger, Villány!), amit az éppen bekiabáló képviselőtársam és munkatársai mulasztásából adódóan nem tehettünk meg. Tehát csak módosító indítványként tehetjük az Európai Unió elé (Gőgös Zoltán: Ne mondjál már ilyet!), hogy a településeknek, sőt még legyen bizonyos dűlőknek is önálló szabályozási lehetősége.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
És talán még egy gondolatot erről a minőség meg nem minőség dologról. Én megmondom, egy kicsit nem is értem a dolgot. Nem mindenkinek az az érdeke, hogy ahol él, vagy ahol bort termel, a legjobb minőségű bort készítse? A minőségen múlik, hogy milyen áron lehet a bort eladni. Ha normális viszonyok vannak, lesznek vagy előbb-utóbb kialakulnak, szoros összefüggés van a minőség és az ár között. Ebből következően az én olvasatomban mindenkinek az az érdeke, hogy a lehető legjobb minőséget hozza ki abból a termőhelyből, amit ő akar. Tehát egy rendes borosgazda csak minőségpárti, nincsenek nem minőségpárti borosgazdák. Az más kérdés, hogy maga a borvidék esetleg különbözik adottságokban, vagy más kérdés, hogy vannak olyan egyszerűbb borok, amelyeket kisebb költséggel, egy gyorsabb fogyasztásra készítenek. De abban a kategóriában is mindenki reményeim szerint a minőségre törekszik.
Végezetül egy jó hírt hadd mondjak ennyi rossz után a képviselőtársamnak és a HNT-nek, alapvetően a HNT-nek természetesen és az őket patronáló szocialista képviselő úrnak: benyújtottam egy olyan módosító javaslatot, ami minden paragrafust megnyit technikailag, tehát lehetőség lesz arra, hogy szerda után is módosító javaslatokat lehessen beterjeszteni a törvény minden paragrafusához.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés